Amerikai Egyesült Államok Szigorítja a szankciókat Amerika Észak-Koreával szemben A szankciók szigorítására és erőteljesebb diplomáciai erőfeszítésekre készül az amerikai kormányzat Észak-Koreával szemben – jelentette be Donald Trump elnök, amikor szerdán fogadta a Fehér Házban a s 27/04/2017
Észak-Korea Amerikai tengeralattjáró a koreai partoknál Phenjan tüzérségi hadgyakorlatot tartott és újabb nukleáris rakétatesztre készül. 25/04/2017
Amerikai Egyesült Államok Az amerikai és a kínai elnök is önmérsékletet ígért Észak-Korea ügyében A Koreai-félsziget helyzetéről és a kétoldalú kapcsolatokról egyeztetett telefonon Donald Trump amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök. 24/04/2017
Japán Amerika mégsem provokálja Észak-Koreát Már nem Észak-Korea felé tart az amerikai repülőgép-anyahajó, amelyről korábban azt közölte az amerikai haditengerészet, hogy a koreai-félsziget irányába indult. 19/04/2017
Japán Pence: az USA száz százalékban Japán mellett áll Az észak-koreai konfliktus rendezésében az USA együttműködik Japánnal, Kínával és Dél-Koreával. 18/04/2017
Észak-Korea Észak-Korea totális háborúval fenyegetőzik Egyre durvul a verbális hadviselés Phenjan és Washington között. 17/04/2017
Észak-Korea Sikertelen rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea A dél-koreai védelmi minisztérium közlése szerint a kísérletre vasárnap reggel került sor. 16/04/2017
Észak-Korea Phenjan felvonultatta ballisztikus rakétáit a pénteki katonai parádén Az amerikai külügyi szóvivő szerint eljött a cselekvés ideje. 15/04/2017
Észak-Korea Kína szerint bármikor kitörhet egy fegyveres konfliktus a Koreai-félszigeten Az Egyesült Államok is katonákat vezényelt a térségbe. 14/04/2017
Japán Észak-Korea: szaringázos támadástól tart Japán Észak-Koreának meglehet a képessége ahhoz, hogy szaringázzal töltött rakétákat lőjön ki, mondta a japán miniszterelnök. 13/04/2017
Észak-Korea Észak-Korea "mindenfajta háborúra készen áll" Phenjan határozott katonai válaszlépéseket helyezett kilátásba, amennyiben az ország közelébe vezényelt amerikai flotta provokációkat hajtana végre. 11/04/2017
Amerikai Egyesült Államok Kína és Dél-Korea szigorúbb szankciókkal fenyegeti Észak-Koreát Egy amerikai haditengerészeti kötelék halad a Csendes-óceánon a koreai-félsziget felé. 10/04/2017
Észak-Korea Észak-Korea újabb rakétateszteket hajtott végre Sikertelennek mondják Észak-Korea szerdai rakétatesztjeit japán kormányzati források 22/03/2017
Észak-Korea Megint rakétát lőtt ki Észak-Korea A szerdai teszten a rakéta a kilövés után alig pár másodperccel felrobbant. 22/03/2017
Észak-Korea Észak-Korea felgyorsítja atomfegyverkezési és rakétafejlesztési programját Észak-Koreának nincs miért félnie attól, hogy az Egyesült Államok újabb szankciókkal elvágja az országot a globális pénzügyi rendszertől – mondta egy észak-koreai diplomata a brit… 21/03/2017
Korea Véget ért Washington stratégiai türelme Észak-Koreával szemben A Dél-Koreába érkező amerikai külügyminiszter szerint semmilyen válaszlépés sem zárható ki. 17/03/2017
Észak-Korea Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea Újabb rakétakísérlet miatt tiltakozik Dél-Korea és Japán. 06/03/2017
Észak-Korea Szöul Észak-Korea ENSZ-tagságának felfüggesztését javasolja Phenjan tömegpusztító fegyverei, azok külföldi felhasználása (Kim Dzsongnam meggyilkolása) indokolja a közös fellépést. 28/02/2017
Észak-Korea Donald Trumpot "tesztelheti" Észak-Korea az új rakétakísérlettel Ballisztikus rakétát indított Észak-Korea vasárnap a Japán-tenger irányában – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség katonai forrásra hivatkozva. 12/02/2017
Észak-Korea Észak-Korea ballisztikus rakétát indított Észak-Korea ballisztikus rakétát indított vasárnap a Keleti-tenger irányában – jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség katonai forrásra hivatkozva. 12/02/2017