Magyar Péter örül, hogy "a valódi rendszerváltás utolsó akadálya is elhárult." Orbán Viktor szerint ez már az az ,,önkény", amitől tartottak.
Már szombat este megjelent az Alaptörvény 17. módosítása a Magyar Közlönyben, vagyis hivatalosan is kihirdették a jogszabályt. Erre nem sokkal korábban maga Sulyok Tamás adott utasítást, annak ellenére, hogy ez egyben a saját távozását is jelentette.
Az alkotmánymódosítást a leköszönő köztársasági elnök ,,súlyos tartalmi ellenvetések" mellett írta alá, ahogy indoklásában fogalmazott:
Ahogy az ilyenkor megszokott, a hivatalban lévő köztársasági elnök megbízatása a módosítás hatálybalépését követő napon - ez esetben vasárnap éjfélkor - megszűnik. Azt már korábban is tudni lehetett, hogy az államfői feladatokat ideiglenesen a házelnök, Forsthoffer Ágnes fogja ellátni. Az viszont csak nemrég derült ki, hogy az ő helyét Hallerné Nagy Anikó korábbi alelnök fogja átvenni az Országgyűlésben.
Forsthoffer Ágnes szombati Facebook-posztjában azt írta:
"E felelősségteljes közjogi feladatot az Alaptörvényhez és Magyarország alkotmányos rendjéhez hűen, a tisztség méltóságát szem előtt tartva, legjobb tudásom szerint fogom ellátni. Az átmeneti időszakban minden erőmmel azon leszek, hogy a rám ruházott feladatokat kiegyensúlyozottan, pártatlanul és az ország érdekeit szolgálva végezzem" - fogalmazott.
Arról is tájékoztatta Veszprém 02. választókerület lakóit, hogy a köztársasági elnök helyettesítésének ideje alatt országgyűlési képviselői jogait nem gyakorolhatja.
Pályázat a nemzet egyesítésére
Magyar Péter miniszterelnök az aláírást követően videóüzenetet tett közzé közösségi oldalaian. A kormányfő elmondta: az Országgyűlésnek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell választania.
"A TISZA álláspontja szerint egy olyan köztársasági elnök tudná legjobban megtestesíteni a nemzet egységét, aki mindenféle pártpolitikai múlt és kötődés nélkül szolgálná a nemzetet" - fogalmazott posztjában a kormányfő.
Magyar Péter felszólította a pártokat, civilszervezeteket és állampolgárokat, hogy ajánljanak megfelelő embert a pozícióra, és indokolják meg, hogy ,,miért éppen őt tartják méltónak arra, hogy a Magyar Köztársaságot és a magyar embereket képviselje".
Hogy mielőbb döntés születhessen, hétfőn összeül a Tisza frakciója, de Magyar Péter azt ígérte, hogy az ellenzéki pártokkal is egyeztetni fog, majd a végső döntést a parlamentre hagyja.
Az ellenzék tehetetlen
Ezzel szemben Orbán Viktor, aki sem az Országgyűlésben nem jelent meg a vereség óta, sem az általa meghirdetett ,,Stop önkény" tüntetésen, az Egyesült Államokból posztol a magyar demokráciáért aggódó üzenetet:
,,Ma ledőlt az utolsó gát. Az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság. Ha a köztársasági elnökkel ezt meg lehet tenni, akkor holnap már senki sincs biztonságban. Isten óvja Magyarországot" - írta Facebookján a leváltott miniszterelnök még azelőtt, hogy az elődöntők helyszínéről továbbutazott volna New Yersey-be, ahol vasárnap este a vb-döntőt fogja végigszurkolni.
A köztársasági elnök önmegadása még nagyobb zavart okozott a Fideszhez köthető jobboldali nyilvánosságban. Huth Gergely, a Pesti Srácok felelős szerkesztője közösségi oldalán ment neki Sulyok Tamásnak, aki szerinte alkalmatlan volt, és nyúl módjára megfutamodott, ezzel megalázva az országát.
Lomnici Zoltán Fideszhez köthető alkotmányjogász szerint viszont Sulyok kényszer és fenyegetés hatására írta alá az Alaptörvény 17. módosítását.
Egy biztos: hétfőtől rövid időre, Forsthoffer Ágnes személyében ismét egy nő költözik a Sándor-palotába, ami azt is jelenti, hogy Magyarország történetében először az államfő, a házelnök és a miniszterelnök-helyettes (egyben külügyminiszter) is női politikus lesz.