NewsletterHírlevélEventsEseményekPodcasts
Loader
Find Us
HIRDETÉS

Nincs hely Orbán programbeszédének az Európai Parlament alakuló napirendjében

Orban
Orban Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Jeremy Fleming-JonesAnna Flóri
Közzétéve: A legfrissebb fejlemények
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
A cikk eredetileg ezen a nyelven jelent meg: angol

A frakcióvezetők tanácsa nem tudott helyet szorítani a magyar elnökséget prezentáló Orbánnak a jövő hét közepi napirendben, a péntek pedig a magyar kormányfőnek nem jó.

HIRDETÉS

Orbán Viktor nem mondhat beszédet az Európai Parlament első plenáris ülései egyikén, mert a parlament elnöksége "nem talált helyet ennek a napirendben". Így értesült az Euronews két hiteles forrásból is.

Régi hagyomány, hogy az Európai Unió soros elnökségét átvevő tagállam miniszterelnöke felszólal az Európai Parlamentben, és ismerteti az elnökség hat hónapjára tervezett programot. Ekkor lehetőséget kapnak a képviselők arra is, hogy kérdéseket tegyenek fel az illető kormányfőnek.

Az Euronews értesülései szerint Orbán Viktor jelezte is az uniós törvényhozásnak, hogy jövő kedden vagy szerdán (július 16-án vagy 17-én) meg tudna jelenni a plenáris ülés előtt, hogy ismertesse a magyar elnökség programját, amelynek - Donald Trumpot idézve - a "Tegyük újra naggyá Európát" jelszót adták.

Az Elnökök Értekezlete - a napirendet meghatározó frakcióvezetők testülete - azonban közölte, hogy a parlament menetrendjében sajnos akkor nincs hely ennek a napirendi pontnak. Ezt közölte az Euronews mindkét, egymástól független forrása.

A péntek Orbánnak nem alkalmas

Az első forrás az Euronewsnak elmondta, hogy az uniós parlamentet a szokásosnál is jobban lekötik folyó ügyei, és az Európai Tanácsot hibáztatta, amiért engedte, hogy a törvényhozás alakulóüléseinek napirendjét összeállító testület figyelmen kívül hagyja az uniós elnökséget illető hagyományt.

"Öt évvel ezelőtt, 2019-ben az utolsó nyári plenáris ülésen el tudtuk helyezni a soron következő finn elnökséget, mivel a választásokat májusban tartották, és így két plenáris ülést tudtunk tartani a nyár előtt" - mondta a forrás. -" Figyelmeztettünk is, hogy egy júniusi választásnak következményei lennének a menetrendünkre nézve".

Az első forrás hozzátette, hogy az új parlamentnek az elnök és tizennégy alelnök megválasztásával kell megalakulnia, amihez szabaddá kellett tenni a keddet és a szerdát. A csütörtöki napot Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöki tisztségének újbóli betöltéséről szóló megerősítő szavazásra tartják fenn. A péntek - ami elméletileg rendelkezésre áll - Orbán Viktornak nem alkalmas. Mindezt egy szóvivő is megerősítette.

A jövő heti plenáris ülés napirendjét a parlamenti frakcióvezetők értekezletén véglegesítik most csütörtökön (július 11-én). "Elképzelhető, hogy az utolsó pillanatban lesz megoldás" - tette hozzá az első forrás. De a szóvivő szerint nem valószínű, hogy a magyar elnökség szóhoz jut szeptember előtt.

Orbán Viktor villámkörútja döbbenetet és tiltakozást váltott ki

A magyar kormányfő több váratlan látogatást is tett az elmúlt napokban, és bár azt mondta, nem az Unió soros elnökeként tárgyal, hanem csak beszélget, és helyzetet mér föl egyfajta békemisszió keretében, mert ő az egyetlen nyugati politikus, akivel mindenki szóba áll, az EU vezetése tiltakozó és elhatárolódó posztokat és nyilatkozatokat tett közzé azt hangsúlyozva, hogy Orbán Viktornak nincs semmiféle felhatalmazása az Unió nevében tárgyalni sem Kijevben, sem Moszkvában, sem Pekingben. Vlagyimir Putyin mindenesetre az Európai Unió soros elnökeként köszöntötte a Moszkvába érkező magyar kormányfőt.

Orbán hétfőn reggel Pekingben tárgyalt a kínai elnökkel, majd onnan pár órával később tovább utazott Washingtonba, ahol a NATO közgyűlésén vesz részt.

A magyar kormány szóvivői nem válaszoltak az Euronews megkeresésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az EU-nak nem tetszik, hogy Orbán Viktor önjelölt békekövetként utazza be a világot

Szinte megteltek az uniós tagállamok gáztárolói

Kéknyelv-járvány Franciaországban