Háborog az Apple az egységes mobiltöltők uniós terve miatt

Háborog az Apple az egységes mobiltöltők uniós terve miatt
Szerzői jogok  Alexis HAULOT/ European Union 2020 - Source : EP
Írta: Zsíros Sándor

A legtöbb fogyasztó és a környezet is jobban járna az egységes európai szabvánnyal.

Az Európai Bizottság egységesítené a különféle mobiltelefontöltőket, hogy mérsékelje az elektronikai hulladék termelését. Ez sokak életét egyszerűsítheti majd, az Apple azonban ellenzi a tervet.

Évente több ezer tonnányi elektronikai hulladék keletkezik Európában a telefontöltők miatt. Az Európai Bizottság szerint elérkezett annak az ideje, hogy a különféle mobilokhoz ugyanolyan töltőt használhassanak az emberek.

"Egy mindenki számára nyitott irodában dolgozom, ahová viszem az eszközeimet is. Ha minden eszközömhöz külön töltő kell, akkor egyfolytában töltőket kell vennem” – mondta egy programozó.

A tervek szerint a mobiltelefonok mellett a fejhallgatók, és a kamerák töltési pontjait is egységesítenék és c-type csatlakozóval gyártanák a jövőben. Az unióban keletkező elektronikai hulladék 40 százalékát dolgozzák csak fel újra.

"Ez jó lenne a környezetnek, hiszen sokunknak van többféle használaton kívüli töltője otthon. A jövőben remélhetőleg csak egy lesz. De nem csak szemétből lesz kevesebb, hanem a széndioxid-kibocsátás is csökken majd” – mondta Thierry Breton uniós biztos.

A bizottsági tervet leginkább az Apple bírálja, mert az Iphone-ok töltőit a konkurensekéhez kellene igazítani. A cég közleménye szerint a kezdeményezés elfojtja az innovációt. Azonban az európai fogyasztóvédők szerint szükség van erre a lépésre. Ha a tagállamok és az Európai Parlament is jóváhagyja a javaslatot, 2024-től léphet életbe az egységes töltőkről szóló szabály.

kapcsolódó cikkek