Izgalmas zenei élet Dubajban

Izgalmas zenei élet Dubajban
Írta: Euronews

Nem csak a könnyűzene világsztárjait ünneplik Dubajban. A klasszikus zene szerelmesei is megtalálják kedvenceiket a dubaji koncerttermekben és az operaházban.

Dubajban a zenei világ több nagy sztárja is megfordult 2019-ben. A Boyzone például itt adta búcsúkoncertjei egyikét. Az együttes a legsikeresebbek közé tartozik Írországban és az Egyesült Királyságban, öt albumuk lett listavezető, több mint 25 millió kelt el ezekből világszerte.

Ronan Keating azt mondta, nagyon jó volt visszamenni azokra a helyekre, ahol felléptek az évek során. Jó volt újra ott lenni, és adni egy utolsó koncertet, vagyis méltóképpen elbúcsúzni.

Shane Lynch szerint nincs annál jobb hely, mint ahol most fölléptek, persze közvetlenül az Irish Village mellett. Majdnem olyan, mint egy amfiteátrum. A színpad körül lépcsőzetesen emelkedik a nézőtér, szinte tesközelbe viszi az embereket, fantasztikus érzés így játszani - magyarázta.

Keith Duffy úgy érzi, nagyon jól sikerült ez a turné. Jó számokat válogattak össze, ez egy jó show lett. Fiúbandaként elég sokáig húzták, már mind a negyvenes éveinkben járnak. Azt mondta, ők maguk akarják megírni az utolsó fejezetet - hitelesen, méltósággal akarják befejezni.

Az Irish Village-ből egyenesen a Global Village-be tartunk: az R&B New York-i sztárja, Jay Sean 100 ezer ember előtt lépett föl. Azt mondta az Euronewsnak, hogy Dubaj meghatározó szerepet játszik a karrierjében. Azt is megjegyezte, mennyire megváltozott Dubajban a zenei élet.

"Az internet nem volt mindig olyan, mint ma. Nem voltak közösségi oldalak sem. Konkrétan a youtube tartotta életben a dubaji rajongótáboromat. Fogalmam sem volt róla, hogy itt játsszák a számaimat. Aztán eljöttem, adtam egy koncertet, és sztár lettem. Lehettek vagy ötezren a koncertemen, meg voltam döbbenve. És azóta is megadatik nekem minden évben, hogy eljöhetek ide, ennek már 15 éve. Kívülről tudják az összes számomat."

Az új Coca-Cola Arénát a "Maroon 5" nyitotta meg. Ez a legnagyobb koncertcsarnok a régióban, és azt mondják, hogy óriási hatással van a helyi zenei életre.

De nem csak a könnyűzene találja meg itt a helyét. Nemrég mutatták be a világ legrégebben futó Broadway-musicaljét, az Operaház fantomját a dubaji operaházban.