Ezen a kedden Portugália szomorúbban ébredt: 76 évesen meghalt Jorge Palma, szív- és légzésleállás miatt. A művész elment, de dalai tovább élnek; az Euronews ismert előadókat kérdezett kedvenc dalukról.
Jorge Palma, a kortárs portugál zene egyik legmeghatározóbb énekese, dalszerzője és zeneszerzője hétfőn, 76 éves korában hunyt el – noha metaforikusan több mint százezer évet élt, ahogyan a 2007-es Voo Nocturno album Encosta-te a mim című dalában énekelte. A történelemnek az a videoklip marad meg, amelyben Palma régi és mai barátai gyűrűjében látható. Palma lehet, hogy itt hagyott bennünket, de dalai örökre a portugál kultúra és lélek részét képezik.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A legutóbbi, 2023-as Vida album Estróina című számában így énekel: „Akárki is lesz a sírásóm, ügyeljen rá, hogy illően felöltöztessen.” Aligha létezhet szebb „öltözet”, mint a már most hozzá intézett búcsúszavak sokasága – és azok is, amelyeket ő maga hagyott ránk.
És ahogy tovább énekelte: „És mivel az életet élőben, színesen kell élni, koccintsunk az élvezetekre, álszemérmetlenül.” Mi is ezt fogjuk tenni. A Euronews a zenészhez közel álló, a portugál kultúrában meghatározó szerepet játszó, valamint örök rajongóival beszélgetett arról, mi marad utána, és mely dalai azok, amelyeket soha nem fognak elfelejteni.
Herman José – színész és humorista
Herman José, aki számos alkalommal, különféle helyzetekben találkozott Jorge Palmával, úgy érzi, távozása „nehéz betölteni való csendet hagy maga után”.
Az egyik legkülönlegesebb emléke 1974-hez kötődik. „A zenésze voltam, a nagy Pedro Osório oldalán. Azok közé a visszaemlékezések közé tartozik, amelyeket az idő nem mos el, és amelyek ma különös erővel térnek vissza. Mindannyian sokkal fiatalabbak voltunk, egy új életét kezdő Portugáliában, és már akkor ott volt Jorge rendkívüli zenei személyisége: nyugtalan, szabad, kiszámíthatatlan, lenyűgöző” – emeli ki.
A humorista szerint Jorge Palma „teljességgel egyedülálló zenész” volt, azok közül való, „akiknek soha nem kellett senkire hasonlítaniuk ahhoz, hogy már az első akkordnál, az első szónál, a hangjuk első hajlításánál felismerjék őket”.
Jorge Palma életművéből Herman José a Deixa-me Rir dalt választja (az 1985-ös O Lado Errado da Noite albumról), „talán mert benne sokat találok Jorge-ból: az intelligenciát, az iróniát, a bizonyosságokkal szembeni bizalmatlanságot, a mosoly mögé rejtett bizonyos melankóliát. És azt a ritka képességet, hogy komoly dolgokról beszéljen anélkül, hogy valaha elveszítené a szertelenségét” – zárja gondolatait.
António Zambujo – énekes és zeneszerző
A bejai születésű énekes szerint „igazságtalan” egyetlen dalt kiválasztani Jorge Palmától, mert „az egész életmű rendkívül gazdag”. Ennek ellenére elfogadta a Euronews felkérését, és az 1991-es, „hang és zongora” felállású Só albumról a O Meu amor Existe című dalt nevezte meg.
„Ezt a lemezt a portugál zenetörténet legjobbjának tartom, és bármit is mondanék Jorge Palmáról, nem lenne elég ahhoz mérten, mekkora jelentőségűnek látom őt” – fogalmazott.
Gabriel Gomes – zenész, zeneszerző
„Egy barátot, egy hőst veszítettem el” – kezdi Gabriel Gomes, harmonikaművész, a Madredeus és a Sétima Legião egykori tagja. Majd hozzáteszi: „Rengeteget nyertem azzal, hogy jelen volt az életemben.”
Még az idén is megosztotta a színpadot Jorge Palmával, és a Festival Artes à Vila keretében, a Batalha kolostorában mutatta be első szólólemezét.
„A hiány fáj, de az emléke és életműve idővel kitölti majd. Gyors volt, ahogy megérdemelte” – foglalja össze.
Gabriel Gomes a Passos em Volta című dalt választotta a Bairro do Amor albumról, amelyet számtalanszor játszottak együtt színpadon, és amelyben – ahogy a szövegben is – Jorge Palma „kinyitotta az ablakot, és elrepült”.
Tiago Cação – művészeti ügynök
A zeneiparban, a szórakoztatóiparban és a művészek menedzselésében hosszú pályát maga mögött tudó szakember bevallotta, hogy soha nem akarta személyesen megismerni Jorge Palmát.
„Soha nem akartam megismerni Jorge-t. Soha nem akartam közelebb kerülni hozzá. Mindig egy megfoghatatlan helyen akartam őt hagyni, ott, ahol azok a nagy költők és nagy zenészek vannak, akiket mindig is csodáltam. Pénteken apám (aki jóval fiatalabb Jorge-nél), akiről azt hittem, semmit sem tud a zenéről, azt mondta: »Nem szeretnék úgy meghalni, hogy nem láttam egy Jorge Palma-koncertet. Mert az olyan művészekről, mint Jorge, mindig azt gondoljuk, hogy nem halnak meg. És valóban nem.«” – osztotta meg.
Tiago számára az a dal felejthetetlen, amelynek címe Sonhadores inatos. „Nagyon közel érzem magamhoz azt az egyszerű gondolatot, hogy soha nem szabad felhagyni az álmodozással, bármilyen elkerülhetetlenségekkel jár is maga az élet.”
Fernando Vendrell – filmrendező
A filmrendező azt mondja, ma csak a Frágil című dalra tud gondolni (a Bairro do Amor 1989-es kiadásáról). „Ma este annyira törékeny vagyok” – idézi szabadon.
Az „Aparição” és a „Sombras Brancas” című filmek rendezőjeként ismert Fernando Vendrell úgy emlékszik Jorge Palmára, mint „egy rendkívüli dalszerzőre”.
„Szerintem Portugália leginkább tökéletes dalai közé tartoznak. A látásmódja és a szövegei fürgék voltak, dallamai kecsesek és egyediek. Egy olyan világot hoztak el, amelyhez tartoztunk, vagy amelynek részévé akartunk válni” – teszi hozzá.
Ana Margarida de Carvalho – újságíró és író
Amikor megkapta a hírt az énekes haláláról, elsőként a Na Terra dos Sonhos jutott eszébe – a dallama miatt, és mert egy „szkeptikus optimista” írta.
Ana Margarida de Carvalho bevallja, hogy ismeri valamennyi albumát, dalát, akusztikus és élő verzióját, amelyekben „zongorán, akusztikus és elektromos gitáron mutatott virtuozitása” különösen szembetűnő volt: „Rendkívüli volt a sokoldalúsága, erőteljes hangja pedig kiállta az idő próbáját” – idézi fel, utalva a számos koncertre, amelyen jelen volt. Jorge Palma hangja a mindennapjaiban is jelen maradt: „Mindig ott van az autós lejátszási listámon…” – mondja.
A sok dal közül az újságíró kiemeli a Portugal, Portugal című számot, amelyet „igazi himnusznak” tart, valamint a Estrela do Mar-t, amelynek akkordjai „mintha hullámok lennének, vagy azt a vonósnégyest, amellyel tisztelgést állít Durrell alexandriai kvartettje előtt”.
A Euronewsnak azonban azt mondta, hogy a Eu Fui um Lobo Malvado című dalt választja (az 1982-es Acto Contínuo albumról). „Gyermeki, naiv szövege van, amely azonban – az én olvasatomban – saját magát fordítja ki, és a legszebb üdvözlő üzenetté válik, egy dal az első barátságról és a kibékülésről. Kívülről tudom, ahogyan a gyerekeim is.”
„Még nem fogtam úgy fegyvert, hogy ne pattant volna vissza / és a sebhely mindig túléli a legtökéletesebb kötést / de ha akarod, bármikor szívesen látlak a váramban / amely talán éppen azért, mert régi és ráncos / már nem szorul festésre” – idézi a dalszöveget.
Luiz Carvalho – fotográfus
A cikk borítóképének szerzője (aki nagylelkűen engedélyezte a fotó közlését) így idézi fel első találkozását az énekessel: „Azóta ismerlek, hogy azon az 1980-as párizsi délutánon lefényképeztelek, amint a Saint-Michel metrómegállóban énekeltél. Utána elmentünk meginni valamit, ha jól emlékszem, Graça Lamy is velünk volt. Megvan az a negatív, de nem találom. Imádom az életművedet, és főként az élethez való hozzáállásodat: szabad, lázadó, ugyanakkor udvarias, gyökereiben klasszikus zenész, néha annyira őrült, hogy a tested alig bírta követni. Szerettem volna dokumentumfilmet készíteni rólad, valami élőt, vállon hordott kamerával, direkt hanggal… mindig a szívemben őrizlek, és hallgatni foglak, amíg csak előttem lesz az út.”
Az általa választott dal a O Lado Errado da Noite, „egy megrázó erejű melódia, amely sokat elárul élete egy részének útjáról”.
Végül… e sorok szerzőinek választásai
Ana Filipa Palma: a A Gente Vai Continuar nemcsak az egyik legjobb dala, hanem ma az egyik legtöbbet hallgatott szám is, és mindenekelőtt annak garanciája, hogy hangja addig marad velünk, „amíg fúj a szél és hullámzik a tenger”.
Jorge Palmának a legutóbbi Play-díjátadón szentelt tiszteletadás a teljes közönség közös éneklésével ért véget: mindenki a A Gente Vai Continuar refrénjét énekelte.
Ricardo Figueira: a Bairro do Amor mellett teszem le a voksomat, mert jó hinni abban, hogy létezik egy hely, amelyet színes ceruzával rajzoltak azok az emberek, akiknek nem jutott senki, egy ország, ahol nincsenek börtönök és kórházak, ahol nagyobbnak tűnik a nap, és minden tekintetben gyengédség hullámzik. Még ha ez a hely csak a dalokban létezne is.