rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Start-up-verseny: ugrás a mélybe

euronews_icons_loading
Start-up-verseny: ugrás a mélybe
Szerzői jogok  euronews   -   Credit: Dubai
Betűméret Aa Aa

Az ipari forradalom óta létező gazdasági modellnek megrázó változásra van szüksége. A termékek előállításához, felhasználásához és ártalmatlanításához szükség van az anyagok visszanyerésére és újrafeldolgozására, ha fenntartható életet szeretnénk. Az építőipar különösen nagy szennyező, az ágazat az EU-ban évente 385 és fél millió tonna szemetet termel. A belga székhelyű Rotor Deconstruction ebből építkezik.

— Brüsszel évente több százezer tonna hulladékot exportál. Ugyanakkor ugyanolyan mennyiségben importál is nyersanyagokat. Mi szeretnénk hidat képezni a hulladékexport és a nyersanyagimport között, és látni azt, hogy az anyagok körforgása ennél rövidebb is lehet – mondta Maarten Gielen, a Rotor DC társalapítója.

— Sok időt eltöltöttünk cégeknél, főleg itt Belgiumban, hogy megvizsgáljuk, mi került a hulladékba, és azt láttuk, hogy a hulladék egy része, amely gyakran termelési hulladék, vagyis, akár nagyon tiszta is lehet, és akár vonzó is lehet, azoknak a tervezőknek, akik azon dolgoznak, hogy ezt lehet-e használni más termékek alapanyagaként – mondta Lionel Devliege, a rotor DC társalapítója.

— Mondhatjuk, hogy az építőipari anyagok begyűjtése és újrafelhasználása jelenleg meglehetősen trendi. Látunk olyan nagyvállalatokat is, amelyekről korábban soha nem gondolták volna, hogy érdeklődnek és nyitottak egy ilyen ötletre – mondta Maarten Gielen, a Rotor DC társalapítója.

— Úgy gondolom, a jövőben ezeket a dolgokat már nem szabad természetesnek venni. Már nem lehet annyit pazarolni a geopolitikai korlátok, az erőforrások korlátai és a politikai korlátok miatt. Tehát csak arról van szó, hogy a Rotor egy olyan vállalat, amelynek a jelenlegi helyzeten túlmutató jövőképe van, amelyben ezek a dolgok apróságnak tűnnek. De azt hiszem, a jövőben ezek lesznek azok, amelyek egy új modellt mutatnak be, amelyben nem természetes, hogy bármit megtehetünk a környezettel – mondta Stephan Kampelmann, az Université Libre de Bruxelles Circular Economy and Urban Metabolism karának elnöke.

Az olcsó munkaerőn és a nyersanyagok túlfogyasztásán alapuló modell helyett olyan rendszer kell, amely képzett munkaerőn és a nyersanyagfüggés felszámolásán alapul.

Dubajban egy rendezvény új magasságokba emelte az üzleti életet – szó szerint. A vállalkozóknak egy percük volt arra, hogy bemutassák start-upjukat egy világszerte elismert befektetői csoport előtt. Mindezt másodpercekkel azelőtt kellett megtenniük, mielőtt leugrottak egy repülőgépről, és ejtőernyővel siklottak volna a város felett.

Három befektetőt kereső kezdő vállalkozó, három előadás világszerte elismert befektetők előtt a TikTok közösségi média platformon, és mindezt egy repülőgépen! Dubaj ebben a hónapban egy start-upverseny házigazdája volt.

— A három jelentkező egy repülőgépen mondhatja el az ötletét, egyiket győztesnek hirdetjük, aztán kiugrunk a gépből – mondta Marcel Muenster, a The Gritti Fund alapítója.

A mostani az első generáció, amelyik már érzi az éghajlatváltozás hatásait, és talán az utolsó, amelyik még tehet ellene. A győztes Alejandro Serrano, mesterséges intelligencián alapuló egészségfigyelője lett.

— A jövőnek készülő uMore-ban demokratizáljuk a jólétet, az egészséget és a stresszkezelést – mondta Alejandro Serrano, a uMore alapítója.

— A levegőben rendezett bemutató valóban a félelmek leküzdéséről szól. Tehát arról, hogy mi történik, ha átmész a másik oldalra, ha szembe nézel a félelmeiddel. A döntőbe jutott vállalkozók mind a Közel-Keletről vagy Afrikából érkeztek, tehát kimondottan ez volt a fókusza a befektetői rendezvénynek, itt a határait feszegető Dubajban – mondta Marcel Muenster, a The Gritti Fund alapítója.

A befektetői csoportnak tagja volt a Google Mapset megalkotó Lars Rasmussen, a Netflix alapító-igazgatója, Mitch Lowe, és a Zoom első befektetője, Bill Tai is. Billt arról kérdeztem, hogy mire figyel egy befektetésnél.

— Ez egy nagy piac, amely időnként zavarokat él át. Ez az első. A második a megfelelő vállalkozó, akinek igazán jó az integritása és megvan hozzá az akarata. A harmadik pedig, hogy jól lehessen tőkésíteni. Vagyis egy olyan üzleti modell, amely nem igényel tonnányi tőkét, mert a jobb technológiai cégek, a jobb cégek, a kockázati befektetők számára általában azok, amelyeknél nagy a profit, mert nagyon hasznos a termék. Az Egyesült Arab Emírségek és Dubaj nagyszerű tulajdonsága, hogy olyan jogi keretrendszerrel rendelkezik, amiben a működési környezet sokkal egyszerűbb – mondta Billé Tai, kockázati befektető.

— Ez tökéletes alkalom az új vállalkozás indítására, mert egyrészt sok vállalkozás éppen megszűnik, másrészt szükség van új vállalkozásokra – mondta Marcel Muenster, a The Gritti Fund alapítója.

A Közel-Kelet és Észak-Afrika lakosságának átlagéletkora 30 év alatt van, a munkaerő képzettsége pedig folyamatosan fejlődik. A fiatal vállalkozók számára semmi sem szabhat határt.

A játékgyártók abban reménykednek, hogy a koronavírus-járvány ellenére karácsonykor meglódul majd a forgalmuk. Ez alól a 260 éves Hamley's londoni játékbolt sem kivétel. Ők azt mondják, hogy bár az eladások jelentősen visszaestek idén, az online vásárlások és a pop-up üzletek sikere életmentő lehet.

A koronavírus-járvány negatív hatásaival küzdő vállalkozások számára a karácsony hozhat reményt. A játéküzletek úgy vélik, hogy a széles körű lezárások növelhetik az igényt arra, amit ők „generációk közötti játékoknak” neveznek.

— Az idei slágertermékek a generációk közötti játékok, a klasszikusok, és azok amelyek igazán összehozzák a családot. Hiszen most mindenki sokat tartózkodik otthon. Tehát mindenki nagyon vágyik erre a családias hangulatra. Az eladási számok eddig eléggé alacsonyak a fő helyen lévő boltunkban, szóval úgy vélem, naivitás arra gondolni, hogy idén is olyan karácsonyunk lesz, mint tavaly, Online viszont jó eredményeket értünk el, és pop-up üzleteket is nyitottunk. Szerintem nagyon sikeres évünk lesz, csak kicsit másképpen – mondta Victoria Kay, a Hamley's kereskedelmi igazgatója.

A korábbi években a mozifilmekhez kapcsolódó termékek fontos részét képezték karácsonykor a játékpiacnak, idén azonban a számítógépes játékoké lesz a főszerep. Illetve a régi klasszikusoké, amik szintén jól fogynak.

— Fenomenális sikereket értünk el a Legóval, hatalmas sikereket értünk el Barbie-val és a társasjátékokkal. A klasszikus társasjátékok még mindig jól fogynak. Már sok éve léteznek, és még mindig ezek a klasszikus játékok. Minden évben érkezik valami új kiegészítő hozzájuk. Azt hiszem, ez még inkább így lesz idén, amikor minden arra ösztönöz, hogy az emberek üljenek le és játsszanak együtt – mondta Victoria Kay, a Hamley's kereskedelmi igazgatója.

Londonban teljes lezárás fenyegeti a karácsonyi bevásárlást, ami már most sokakat elgondolkoztatott.

— Együtt élünk, és eldöntöttük, hogy ebben az évben nem fogunk karácsonyi ajándékokat vásárolni. És azt hiszem, karácsonyi ajándékot talán csak a szüleimnek és a bátyámnak vásárolok, senki másnak – mondta Chiara Spaggiari.

És bár a korlátozások egyeseket biztosan elszomorítanak az ünnepek alatt, mások számára viszont pont az lehet az ünnep csúcspontja, hogy a karácsonyt szeretteikkel együtt tölthetik, a négy fal között.