Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kolumbia új elnököt keres, de csak a szélekről választhat

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Petro és Hernandez - most nincs lehetőség középutas politikákra
Petro és Hernandez - most nincs lehetőség középutas politikákra   -   Szerzői jogok  AP Photo   -  

**FRISSÍTÉS: a június 19-i választásokat a baloldal jelöltje nyerte. Gustavo Pero a szavazatok 50,8 százalékát szerezte meg.
*** **

**ELŐZMÉNYEK:

A két versengő jelölt közül bárki is veszi át a szép reményű és jó esélyű dél-amerikai ország vezetését, már az első nap megoldatlan gondok tömegébe ütközik. A választás az elégedetlenségről és a csalódásról szól majd. A régről jól ismert drogkereskedelem és a szélsőbaloldali terrorcsoportok problémája mellé felsorakozott a megélhetési kilátástalanság, a természeti erőforrások illegális kifosztásának rohamos terjedése, és a koronavírus-járvány okozta csapások kezeletlensége. Esélyes közbenső polgári megoldás nem mutatkozott, ezért a befutó csak valamelyik pólus radikálisa lehet. Eközben növekszik az Egyesült Államok korábban lankadó érdeklődése a régió iránt, ami Kolumbiát is érintheti.**

Erős meglepetést hozott az első forduló - befuthat a "kolumbiai Trump".

A közvéleménykutatások biztosra vették, hogy a hat jelölt közül senki nem ugorja meg az 50%-os lécet, és ez így is lett. A második fordulóra a valamikori szélsőbaloldali gerilla Gustavo Petróra, Bogotá korábbi polgármesterére, és ellenében valamelyik mérsékelt polgári centrumjelöltre tippeltek. Ezzel szemben Petro második fordulós ellenfelének a "kolumbiai Trump" futott be, Rodolfo Hernández személyében. Ezzel két igen távoli pólus valamelyike veszi majd át az irányítást, bár egyikük sem radikális.

Amennyiben Petro nyer, ő lesz az ország első baloldali elnöke, ami önmagában történelem lenne. Ezzel folytatná azt a sort, ami tavaly tavaly Chilében és korábban Bolíviában is lezajlott. Természetesen széles szociális reformokat és szegénység-ellenes intézkedéseket ígér, ami a választók többségének fülének mennyei zene, bár megalapozottsága erősen kétes, tekintettel az ország vészesen beszűkült gazdasági kapacitásaira.

A jelen helyzet

Ivan Duque leköszönő elnököt az alkotmány nem engedi újra indulni, de ha tehetné, akkor sem választanák meg. Elnökségének utolsó éve valóságos vesszőfutásba torkollt, 79%-os elutasítottsággal, és ezzel ő lett Kolumbia valaha volt legnépszerűtlenebb elnöke, pedig ezért a kétes címért erős versengés folyt a múltban.

Duque esetében is az derült ki – mint sok más elődjénél –, hogy képtelen egyensúlyt teremteni a végzetesen elszegényedett társadalom, és a mesés gazdagságukat féltő felsőbb osztályok között. A két tömb között ő sem tudott párbeszédet teremteni, így a társadalmi szakadékot az erőszak és a korrupció halálos kombinációja töltötte ki. 

A 2021-es év súlyos fordulatot hozott a korábban remélt javulási folyamatában. Épp akkor, amikor Kolumbia kezdte levetni magáról a 'kokainállam' egyre igaztalanabb jelzőjét, és kedvező adottságaival esélye nyílt a regionális versenyben való részvételre. A több héten át tartó és meg-megújuló tömegtüntetések mély nemzeti válságot tükröztek, mivel nem csak egy adott csoport (diákok vagy gyári munkások), hanem a társadalom szinte egésze megmozdult, az orvosokat, kisvállalkozókat és tanárokat is beleértve. 

Nagyon súlyos év volt 2021 Kolumbiában

A tiltakozások akkor kezdődtek, miután Duque elnök kormánya olyan adóreformot kezdeményezett, ami aránytalanul súlyos terheket rótt volna a Covid-19 által amúgy is gyorsan szegényedő ipari dolgozókra és a középosztályra. Bár a javaslatot visszavonták, a népharag nem csitult, és az erőszakos összecsapásoknak legkevesebb 40 áldozata volt.

Új jelenség volt, hogy a tiltakozó diákokat és közalkalmazottakat a családok idősebb tagjai is elkísérték a demonstrációkra, vállalva a kemény rendőri fellépések következményét. 

Elkísérjük fiataljainkat, gyermekeinket, unokáinkat, akiknek még mindig hiányoznak a tisztes megélhetés lehetőségei, melyekért pedig mi is oly sokat küzdöttünk, de eddig mindhiába.
Roberto Hermida ügyvéd (68)
Reuters, 2021 május 19.

A korábbi elnök, Juan Manuel Santos Nobel-békedíjas arra figyelmeztette Duque-t, hogy ne hárítsa át a feszültség miatti felelősséget a szélsőbaloldali terrorszervezetekre és gerillákra, hanem vallja be és szüntesse meg a rendőri erőszakot. Több gesztust, ajánlatot és empátiát követelt a nép számára, és szembeszállást a korrupció irdatlan rendszerével. A nép bizalmát csak akkor lehet visszaszerezni, ha az állam elismeri a saját felelősségét és visszaéléseit – mondta Santos a W Rádiónak.

Duque-t reformerként emelte pajzsra a nép 2018-ban, de végül szinte semmilyen változást nem tudott felmutatni. Súlyos bírálatok érték, amiért zavaros egyezséget kötött a kegyetlenségéről ismert és a vidéki lakosságot terrorizáló FARC partizánmozgalommal (Fuerzas Armadas Revolucionarias de Colombia), ahelyett, hogy felszámolta volna befolyásukat a vidéki körzetekben. Noha valóban sok gerilla letette a fegyvert vagy Venezuelába menekült át, uralmuk több körzetben töretlen maradt.

De főként a COVID-elleni intézkedések hiányosságai tették be a kaput Duque induló népszerűségének. A világjárvány áldozatainak száma az év végére elérte a 140 ezret. Általános vélekedés volt, hogy a kormány lassú, inkompetens és tehetetlen a járvánnyal szemben.

Ricardo Mazalan/AP
Manuel Marulanda, a FARC alapítójaRicardo Mazalan/AP

Az elnök számára a legrosszabb kombináció a terror és a COVID hatásainak összekapcsolódása volt. A koronavírus-válság idején a FARC fegyveresei elkobozták a nemzetközi vakcina- és élelmiszerszállítmányokat és ezeket a feketepiacon értékesítették. Rátették a kezüket a pénzügyi segélyekre is, de a lakosság ellátásáról alig gondoskodtak, hanem a bevételekből inkább fegyverzetüket és infrastruktúrájukat fejlesztették.

A gazdasági és szociális okok mellett a legrosszabb jel az államba és a hatóságokba vetett bizalom összeomlása. Tavaly már 70% mondta, hogy nem bízik a nemzeti kormányban, ami nyolc százalékpontos romlás 2020-hoz képest. 

Elnökségének vége felé Duque kezdte belátni, hogy a terrorcsoporttal való megalkuvás félrelépés volt ('nem csak bűn de hiba'), és az elmúlt hetekben több katonai akciót is elrendelt a szervezet legveszélyesebb vezetőinek levadászására. Ám a rezsim presztízsét, ami korábban a rendszer fontos oszlopa volt, ezzel már nem lehet helyreállítani.

A kormányzatra mért legnagyobb csapás az, hogy a 2014-es csúcspont után (382 milliárd dolláros GDP) nem tudta fékezni a gazdasági hanyatlást. Mandátumának félidejére az ország százmilliárdos veszteséget könyvelt el, és ennek következményei azonnal jelentkeztek a jövedelmekben és a szociális ellátórendszerben. A nemzeti jövedelem hanyatlása 2020-ban 8, 2021-ben pedig 18%-os volt, és az inflációs ráta is elérte a 17%-ot. A veszteségeket az élénk és pazar idegenforgalom korábban még mérsékelte, de a COVID beköszöntével ettől a többlet-forrástól is el kellett búcsúzni.

Ezek a tényezők együttesen váltották ki a tavaly óta zajló elégedetlenségi hullámot, aminek végére az elnökválasztás második fordulója tehet pontot.

Amerika visszatér, de hol a sör?

Egyelőre inkább fanyalgások keringenek a dél-amerikai sajtóban arról, hogy a Joe Biden által kezdeményezett Los Angelesi USA-Latin-Amerika konferencia lehet-e bármilyen gyors hatással a helyi gazdaságok fejlődésére. Kivált, hogy a tanácskozáson a legnagyobb migrációs kibocsátó országok nem voltak jelen (Mexikó, Venezuela, Guatemala, Honduras), és nem esett szó jelentősebb gazdasági kezdeményezésekről sem, például vámengedményekről, a munkaerőáramlás megkönnyítéséről vagy jelentősebb amerikai befektetésekről. 

Az elnök jórészt a világdemokráciát fenyegető veszélyekről és a háborús tendenciák elleni egységes fellépésről beszélt, ami azért volt némileg időpocsékolás, mert a megjelent kormányok döntő többsége elítéli az ukrajnai orosz inváziót, kivéve Kubát, Nicaraguát és Venezuelát, akik viszont jelen sem voltak. Inkább láttak volna szívesen egy átfogó dél-amerikai fejlesztési és kereskedelmi koncepciót vagy egy 'latin-amerikai Marshall-tervet', de ilyesmi nem került az asztalra. Ennek hiányában viszont az országcsoport gyors technológiai előrelépése aligha várható, kivéve talán Mexikót, aki viszont szintén távollétével tüntetett. 

AMLO, vagyis Mexikó elnöke (Andrés Manuel López Obrador) a kolumbiai változás garanciáját inkább a baloldali jelöltben látja, de ezzel kivívta a bogotái kormány mérgét, amiért beleüti az orrát egy másik ország választásaiba. Obrador azzal felelt, hogy a Petro ellen folytatott mocskos kampány viszolygással töltötte el, és ezt szóvá kellett tennie, már ha Dél-Amerika tényleg komolyan veszi a demokráciát.

Evan Vucci/AP
Biden és a First Lady gyorsan táncoltak egyet két delegáció érkezése között - Los Angeles, 2022 július 8.Evan Vucci/AP

A Los Angelesi kezdeményezés mozgatórugója a térségben mutatkozó kínai befolyás növekedése volt, amire a Biden-kormány meglehetős késéssel reagált. Több ország, köztük Argentína is, azt kifogásolták, hogy Biden elnök politikailag szelektál a dél-amerikai partnerek között (Venezuela, Kuba és Nicaragua kizárásával), noha a szubkontinens problémái alapvetően gazdasági és szociális jellegűek. Az amerikai fél viszont a demokratikus feltételekre és a klímacélokra helyezte a hangsúlyt.

A meglehetősen merev, sőt olykor barátságtalan hangulatot egy apró epizód tette színessé. Az új chilei elnök, Gabriel Boric nehezményezte, hogy az USA nem vesz részt az óceánvédelmi tárgyalócsoport megbeszélésén, de egy asszisztens oda csúsztatott neki egy cetlit, figyelmeztetve, hogy pár székkel mellette ott ül John Kerry, az amerikai elnök klímavédelmi főmegbízottja (Obama elnök egykori külügyminisztere). Boric rettentő zavarba  jött, de Kerry azzal oldotta fel a kellemetlen pillanatot, hogy megkérdezte: „Hölgyeim és uraim, hol a sör?” 

Bárki is lesz az elnök, a kihívások ijesztőek

A folyamatosan romló közbiztonsági állapotokat tetézik a növekvő jövedelmi egyenlőtlenségek és a rohamosan terjedő szegénység. A pandémia kezdete óta 3,6 millió kolumbiai zuhant a szegénységi küszöb alá. Korábban a feltörekvő középosztály arányszáma volt ugyanekkora 2012 környékén, és az még jó fejlődési esélyeket jelzett. Mára viszont már 65% számol be arról, hogy a jövedelme a korábbinál tetemesen kisebb lett. 

Mindezek mellett számolni kell az országba beáramlott több százezer venezuelai migránssal is, akik országuk súlyos válsága elől ide menekülnek. Ellátásuk súlyos terhelést jelent az ország gazdaságára és amúgy is vézna szociális rendszerére. Mexikó mellett jelenleg Kolumbia a dél-amerikai belső migráció legnagyobb kárvallottja, de ha nem fogadná be a szomszédságból menekülőket. akkor polgárháborúval kellene számolnia a határvidékén.

A kolumbiai polgárok még a 90-es évek igen rossz állapotaihoz képest is növekvő társadalmi stressznek vannak kitéve a választások idejére. A kokainháborúk korában is politikai és biztonsági zűrzavar uralkodott, de ilyen széles rétegeket nem érintettek a hatásai. A  polgárok többsége ma már nem is a kartelleket, hanem inkább saját rendőrségük brutalitását és korruptságát említi a társadalmi frusztrációk kiváltói között.

A leköszönő elnök, mintegy arcvédésként és a méltóságteljes visszavonulás érdekében, sűrűn számol be a drogbandák elleni sikerekről is. Ezek valóban fontos akciók, különösen a hiperagresszív Gulf Cartel ellen, de nem elegendők az ország általános válságának elfedésére.

Az elnök újabb letartóztatásokkal büszkélkedik

A nyertes egy olyan állam élére kerül, ahol többféle válság is létezik, és ezek hatásai egymást gerjesztik. A GALLUP nullától tízig terjedő jövőkép-listáján, ami a „virágzó”, a „küzdő” és a „szenvedő” kategóriába sorolja az egyéneket, a kolumbiai átlag mindössze 4. Ez azt jelenti, hogy tíz kolumbiaiból hatan sorsuk rosszabbodására számítanak a következő öt évben.

Nem várható színtiszta szavazás

Csalások, szavazóbiztosok megvesztegetése, voksvásárlás, választókörzetek elleni fegyveres támadások korábban is megszokott kísérői voltak a választásoknak, és a veszélyekhez most a digitális rizikó is párosul. Gustavo Petro baloldali jelölt szerint például tűrhetetlen, hogy az ellenzék nem kapott betekintést a szavazatkezelő szoftver működésébe, amit egy magáncégnek adtak ki, és megfelelő ellenőrzés híján az egész választást meg lehet hackelni. 

Nem ellenőrizhető a választások tisztasága

Ehhez hozzá kell tenni, hogy politikai pályája során (fővárosi polgármesterség, Szenátus) Petro élete folyamatos veszélyben forgott. A bandák mellett az állam is élénk érdeklődést mutatott személye iránt, megfigyelve magánéletét és politikai kapcsolatait. Petro ügyesen használta ki a titkosszolgálat és a hadsereg közti hagyományos viszályt, és a katonaságot kérte fel személyes védelmére, akik el is fogtak két állami titkosügynököt. 

Kiderült, hogy a Petro címére feladott halálos fenyegetéseket nem is a kartellek, hanem ők postázták, hogy elriasszák a politikust a nyilvános szereplésektől. Mindenesetre Petro körül azóta is golyóálló pajzsos fegyveresek biztosítják a védelmet. 

A két esélyes páros

Bizonyos értelemben mindkét küzdő outsidernek számít, mert a tavalyi mérések még inkább centrista jelöltek küzdelmére számítottak. Ehhez képest az elmúlt két év társadalmi mozgásai a 'Változást!' jelszavát emelték a magasba, és ezért hozta össze két populista jelölt párviadalát Dél-Amerika egyik legnagyobb nemzete (50,3 millió). Ha amerikai példát keresünk, ez ahhoz hasonló helyzet, mint amilyen Bernie Sanders és Donald Trump küzdelme lett volna a 2016-os választáson. 

Gustavo Petro, a 62 éves baloldali szenátor ifjúkorában elcsábult a vidéki partizánmozgalmak hatására, és 17 éves korában tagja lett az Április 19. nevű mozgalomnak. Ellentétben több más dél-amerikai fegyveres szervezettel, melyek történelmi eseményeket vagy hősi neveket választanak maguknak (Túpac Amaru, Július 26. mozgalom, Frente Sandinista), ez a csoport az 1970-es elcsalt elnökválasztás indulathullámában jött létre, és főként politikai reformokat tűzött ki célul. Ezért Petro nevéhez nem is fűződik olyan erőszakos cselekmény, amit most visszamenőleg a szemére vethetnének, annál is inkább, mert 1985-ben tiltott fegyverviselés miatt a hatóság kivonta a forgalomból, mielőtt nagyobb bajba keveredett volna. 

Másfél éves börtönbüntetése után nekiállt létrehozni a szervezet politikai szárnyát, és ellépett az erőszakos frakciótól. Pár éves szorgos munkával alapította meg M-19 nevű pártját, ami azóta több más kisebb baloldali vagy kispolgári csoporttal és több szakszervezettel lépett koalícióra. Petro most a Pacto Histórico (Történelmi Megegyezés) nevű szövetség címere alatt küzd az elnöki posztért. Ha politikai jelzőt keresünk rá, akkor esetében a radikális szociáldemokrata lehet a megfelelő besorolás, aki kevésbé fogékony az elittel kötött kompromisszumokra. 

Hasonlóan az Egyesült Államokhoz, Kolumbiában is egy páros fut a győzelemért. Petro egy afro-kolumbiai asszonyt, Francia Márquezt választotta társául, aki emberjogi és környezetvédő mozgalmak élén vált ismertté.

A baloldali páros az első fordulóban a szavazatok 40%-át szerezte meg, 54%-os részvétel mellett. Egyes körzetekben Petro 70% feletti győzelmeket is elért, és a fővárosi régióban kétszer annyian szavaztak rá, mint fő ellenfelére. 

De egyáltalán nem dőlhet hátra.

AP Photo
Petro és Márquez egy márciusi kampánygyűlésenAP Photo

Ki a kolumbiai Trump?

Petro ellenfele egy olyan jelölt, aki szinte az utolsó pillanatban és komolyabb politikai előélet nélkül lépett a színre, és emiatt is hasonlítják sokan Donald Trumphoz. Egyetlen valamelyest emlékezetes politikai akciója az volt, amikor Bucaramanga polgármestereként a testületi vita hevében arcon csapott egy önkormányzati  tagot. Hernández akkor gurult dühbe, amikor a képviselő a szemére vetette, hogy saját vállalatainak juttatja a város ingatlanfejlesztési forrásait, mintegy 100 millió dollár értékben. A botrány nyomán Hernández lemondásra kényszerült, és jelenleg is eljárás folyik ellene, vesztegetés gyanújával, de ez nem izgatja különösebben. 

Miként az előző amerikai elnök, úgy Rodolfo Hernández is gazdag, pimasz és kötekedő modorú, és már nem  is fiatal üzletember, aki 77 évesen tett fogadalmat a gazdaság fellendítésére és a korrupció felszámolására, bár a kampányban ellenfelei többször szóvá tették, hogy az ő szájából a korrupcióellenesség kissé hamisan cseng. Szavazatarányban jócskán elmaradt a baloldali jelölt mellett (28%), ezért az utolsó napokban rendkívül heves kampányt folytatott, jórészt a kommunizmus kísértetével ijesztgetve, ha esetleg Petro győzne. 

Viszont jelentős támogatói közé sorolhatja a viadalból kiesett jobbközép Federico Gutiérrezt, Medellín korábbi polgármesterét, aki a leköszönő elnök politikai hasonmása. Jó ideig az volt a vélekedés, hogy ő kerül majd szembe Petróval, de Rodolfo (a névhez illő trükkökkel) beelőzött neki, főként a közösségi médiába és politikai hirdetésekbe öntött számolatlan milliókkal. 

A jobbközép Gutiérrez a szavazás után azonnal bejelentette, hogy híveit Hernández támogatására szólítja fel, ami erősen mérsékelheti a két jelölt közti különbséget. A centrista kieső támogatása azért kulcsfontosságú, mert az első forduló adatai szerint kettejük egyesített szavazatai szinte azonosak Petróéval, még a fővárosban is. A népes Antioquia tartományban pedig a vesztes Gutiérrez egymaga kapott akkora támogatást, mint a két másik jelölt együttvéve. Így tehát könnyen lehet belőle királycsináló, természetesen Hernández javára, és ennek meg is fogja kérni az árát, főként a kulcsfontosságú gazdasági és biztonsági tárcák elosztásánál.

A mérnök képzettségű Hernández szintén női alelnököt venne maga mellé Marelen Castillo tanárnő személyében. A páros a LIGA nevében indul, ami a korrupcióellenes kormányzók laza csoportosulása, de maga Hernández független jelöltnek számít, hivatalos párt-háttér nélkül.

Fernando Vergara/AP
Hernández és Castillo választási plakátjaFernando Vergara/AP

A szavazás után Hernández úgy nyilatkozott, hogy az eredmények egy olyan országot tükröznek, amely „nem akar még egy napig ugyanazokkal az emberekkel élni, ugyanazokkal az emberekkel, akik elvezettek minket ahhoz a fájdalmas helyzethez, amelyben ma vagyunk”. Ez túlzott ígéretnek tűnik, miközben a győzelemhez ő maga is az uralkodó elit támogatására szorul.

Mi szól Petro mellett, és mi ellene?

Petro matematikailag nem lehet magabiztos, bár a szegénység elleni jelszavak rendkívül hatásosak. Köztük van a gazdagok erőteljes megadóztatása, a közkiadások növelése, ingyenes felsőfokú oktatás és az állam növekvő gazdasági szerepvállalása. Ha viszont a szélsőjobb, a jobbközép és a katolikus jobb (Colombia Justa Libres) összeáll Hernández mögött, akkor Petro esélyei nagyon leromlanak, bár nem semmisülnek meg.

Ennek oka a súlyosbodó általános dél-amerikai közhangulat, aminek központi eleme az elszegényedés egyre radikálisabb elutasítása. „Szerte a régióban általános vágyakozás azoknak a hatalmasságoknak a leváltása, akik tartós szegénységben tartják a társadalmat" – mondja Alberto Vergara, a perui Csendes-óceáni Egyetem politológusa. „Ez különösen igaz Kolumbiára, ahol a lakosság fele élelmezési bizonytalansággal küzd és 78 százalékuk szerint országuk rossz irányba halad.” Ezek a válságjelek inkább a baloldali koncepcióknak kedveznek. 

Már jóval korábban Bolíviában és tavaly Chilében is baloldali fordulat zajlott, és Peruban is egy marxista tanárt, Pedro Castillót választottak elnöknek. Brazíliában jelenleg Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali államfő (2003-2010 között) erős esélyesnek látszik Jair Bolsonaro elnök legyőzésére az októberi választásokon. A szintén tavaly megválasztott ecuadori elnök, Guillermo Lasso középutas egységpártinak számít, aki beiktatásakor ugyancsak a szegénység és a súlyos jövedelmi különbségek mérséklésére tette le a fő fogadalmat. 

És persze a baloldali tömbbe kell számítani az olajban gazdag Venezuelát is, élén az egyesült munkáspárti Nicolás Maduróval, aki a globális energiaválság következtében szabadulni látszik az Egyesült Államok korábbi fojtogatásából.

AP
Erős baloldali hátszél a szomszédoktól:Bolívia, Brazília, Peru, ChileAP

Ezek a tényezők együtt azt eredményezhetik, hogy Kolumbia összes szomszédjában, és Hondurast és Kubát is beszámítva a tágabb körzetben baloldali vagy kétpólusú vezetés lesz uralmon, és ennek hatásai megjelennek a bogotái kormány politikájában is. 

Ugyanakkor a baloldal megerősödésével várható radikalizmus szintén sokakat elriaszt. Hernández személyében olyan szereplő lépett a ringbe, aki korábban nem volt a politikai elit tagja, és aki az állam megzabolázását hirdeti, amire szintén sokan vágynak. Számára a fő nehézség az, hogy éppen annak az elitnek a támogatását kell összegyűjtenie, ami Simón Bolívar Nagy-Kolumbiája óta, vagyis úgy 200 éve mindvégig meghatározta az ország irányvonalát.

A „Változást!” jelszava nagyon erős, de a kérdés az, hogy a lépésváltás melyik irányba történjen, és hogy kik látják ennek az esélyét inkább Petro személyében, és vele szemben kik azok, akik egy neoliberális tendenciával elégednének meg.