rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Martin McDonagh új filmje Velencében


cinema

Martin McDonagh új filmje Velencében

Rendkívül pozitív fogadtatása volt Martin McDonagh új mozijának Velencében. A Three Billboards Outside Ebbing, Missouri című filmet a filmfesztivál hatodik napján vetítették le.

Természetesen a forgatókönyvet is a kortárs angol-ír dráma fenegyereke jegyzi, akinek ez már a harmadik egész estés játékfilmje. Főszerepben Frances McDormand.

A színésznő, aki 1996-ban a Fargo nyomozónőjének megformálásáért kapott Oscart, ezúttal szembenáll a rendőrséggel. Egy anyát alakít, aki kénytelen saját kezébe venni az igazságszolgáltatást, miután a nyomozás hónapok óta semmi eredmnéyt nem tudnak felmutatni lánya meggyilkolásának ügyében. Három óriásplakáttal provokálja a helyi rendőrfőnököt, akciójával nem várt lavinát indít el. A film – ahogy McDonagh-nál megszokhattuk, mesterien ötvözi a humort és az erőszakot.

A velencei mustra versenyprogramjába Sebastiano Riso Una Famiglia című drámája is bekerült, főszerep Micaela Ramazzottival és Patrick Bruellel. Egy furcsa párt alakítanak, amely szembenáll a világgal, és mivel mindeketten sérüléseket hordoznak magukban, félnek a kötődéstől. A nő azonban végül úgy dönt, nem szakíttatja meg sokadik terhességét, és – ellenszegülve a szeretett férfi akaratának – a család mellett teszi le voksát.

Michael Jackson Thriller klipjét pedig 3D-ben, mutatták be. Az 1983-ban készült csaknem negyedórás klipet fel is javították, kiegészítették.

- Csak azt bánom, hogy Michael nincs itt, biztos vagyok benne, hogy imádná – mondta a klip rendezője, John Lanis.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
Az amerikai filmek fesztiválja Európában

cinema

Az amerikai filmek fesztiválja Európában