Márkához kapcsolódó tartalom

 Visit Petersburg
A "márkához kapcsolódó tartalom" azt jelenti, hogy az üzleti partner, a hirdető fizet érte és ő is állítja elő, nem az Euronews szerkesztősége vagy újságírói. A finanszírozó partner ellenőrzi a témát, a tartalmat és övé a végső jóváhagyás az Euronews kereskedelmi részlegével együttműködve.
Márkához kapcsolódó tartalom
A "márkához kapcsolódó tartalom" azt jelenti, hogy az üzleti partner, a hirdető fizet érte és ő is állítja elő, nem az Euronews szerkesztősége vagy újságírói. A finanszírozó partner ellenőrzi a témát, a tartalmat és övé a végső jóváhagyás az Euronews kereskedelmi részlegével együttműködve.
Visit Petersburg

Szentpétervár – a változatos turisztikai látványosságok tárháza

© St Petersburg
© St Petersburg   -  Szerzői jogok  euronews

A World Travel Awards versenyen 2021-ben ismét kijutott az elismerésből Szentpétervárnak; miután 2020-ban és 2019 a világ legvonzóbb kulturális célpontjának választották a várost, idén az Európa legkiemelkedőbb örökségi és városnéző célpontjának járó elismeréseket is bezsebelte a település.

Grandiózus barokk palotáival, aranyozott, ferdecsíkos kupolás épületeivel és kecses szökőkútjaival Szentpétervár évszázadok óta bűvöli el a városba látogatókat.

HIRDETÉS

Az Oroszország kulturális fővárosaként elhíresült nagyváros hatalmas, világszerte ismert művészeti gyűjteményekkel büszkélkedhet. A Fehér éjszakák fesztiválja, amely nyaranta kerül megrendezésre, mikor éjjel a nap alig-alig bukik a horizont alá, a komolyzene, a balett és az opera világának legnevesebb hazai és külföldi művészeit vonzza Szentpétervárra.

A téli hónapok is bőven tartogatnak látnivalót, ilyen például az Újévi fesztiválsorozat, amely során az utcák is díszes „ruhába” öltöznek. A 2016-ban útjára indított „Wonder of Light” („A fény csodája”) fesztivál, amely mostanra az egyik leginkább várt őszi eseménnyé nőtte ki magát – ilyenkor a város emblematikus épületeinek falai festővászonná változnak, és egy lenyűgöző fény- és hangjátéknak lehetnek tanúi a látogatók.

Sosem volt még ilyen egyszerű a kiutazás

Más orosz városok felfedezése előtt beiktatott városnéző nyaralások célpontjaként, vagy akár önálló programpontként is egyre nagyobb népszerűségnek örvend Szentpétervár a turisták körében. Vízi, gyorsvasúti, és légiközlekedési csomópontként Szentpétervár lett az első orosz város, amely csatlakozott a nemzetközi Biztonságos utazás („Safe Travels”) programhoz – a program keretében kiadott tanúsítvány igazolja, hogy a város az Utazási és Turisztikai Világtanács (WTTC) által meghatározott összes egészségügyi és biztonsági szabványnak megfelel.

A kezdeményezés részeként a Turisztikai Világszervezet és az Egészségügyi Világszervezet által kiadott ajánlásokat betartó turisztikai célpontok megkapják a „Safe Travels SPB” jelet, amely arról tanúskodik, hogy az adott városban kínált szolgáltatások összhangban vannak a nemzetközi követelményekkel és higiéniai szabályozásokkal egyaránt.

A turizmus serkentését célzó egyik intézkedés az e-vízumrendszer bevezetése volt, amelynek értelmében a meghatározott listán szereplő 52 ország (beleértve a legtöbb európai államot) állampolgárai minden bonyodalom nélkül beléphetnek Oroszország területére, ahol aztán 16 napig tartózkodhatnak egyhuzamban.

HIRDETÉS

Az egyéb újonnan elindított turisztikai kezdeményezések közé tartozik a „Két város – számtalan élmény” elnevezésű terv, melynek keretében Szentpétervár és Moszkva egymással karöltve népszerűsítenének egy egész éves esemény- és programsorozatot, ezáltal fókuszba állítva a két város főbb nevezetességeit, múzeumait és színházait, valamint a gasztronómiai élvezeteket egyaránt.

„Piter”, ahogy a helyiek hívják, az „Ezüst nyaklánc” nevű, Észak-Nyugat-Oroszország 11 legcsodálatosabb városát és lenyűgöző régióját felölelő turistaútvonalnak is a része. Az útvonal történelmi és kulturális emlékművek mentén halad, melyik közül számos az UNESCO világörökségi listáján is szerepel.

euronews
© St Petersburgeuronews

Kulturális olvasztótégely

I. Nagy Péter cárnak az volt a nagy elképzelése, vállalkozása, hogy egy ablakot nyit Európára, amihez a kontinensen tett utazásai és munkával töltött évei során gyűjtött tapasztalataiból merítkezett.

Szentpétervárt számos névvel illették már az évek során; csatornahálózata miatt például az észak „Velencéjeként”, széles sugárútjai és kecses, nyugati stílusú építészete miatt pedig az „északi Párizsként” is szokták emelgetni.

A város szívében található az Admiralitás Hajógyár, ahonnan a város csatornahálózata is szerteágazik. Szentpétervárnak ez a része az amszterdami várostervek alapján lett megépítve – Nagy Péter cár ugyanis ifjúkorát a holland fővárosban töltötte hajógyári munkásként. Az Admiralitás oszlopsorral díszített épülete, melynek vékony tornyán egy arany hajó pihen, a város egyik szimbólumává vált az évek során – minden látogató azonnal felismeri.

Nem messze az épülettől található az Új Hollandia-sziget, amelyet 1719-ben mesterségesen hoztak létre egy mocsaras területen – később aztán itt építették fel a város első katonai kikötőjét. Szentpétervár újkori arculatát kétségkívül a sziget testesíti meg a legjobban, ugyanis egy nagyratörő fejlesztési terv eredményeként egy modern találkozóhellyé formáltak át a területet, amely immár boltoknak, éttermeknek és elegáns kerteknek ad otthont, emellett pedig újhullámos stúdióival és galériáival egyfajta kreatív központként is funkcionál.

euronews
© St Petersburgeuronews
euronews
© St Petersburgeuronews

Művészeti és egyházi látványosságok

A legtöbb látogatót azonban a városban található művészeti alkotások és építészeti csodák vonzzák. Ezek közül kiemelkedik az Ermitázs, amely a világ legnagyobb művészeti múzeuma. Egyes becslések szerint, ha valaki a múzeumban található összes művet alaposan meg szeretné nézni, 15 éven át napi 8 órát kellene az Ermitázsban töltenie.

A gyűjtemény oroszlánrésze a Téli Palotában, egy hatalmas, tekintélyt parancsoló barokk komplexumban található, amely számos orosz uralkodó rezidenciájaként szolgált az évek során. Az épület maga a Palotatéren található a hasonlóan lenyűgöző Vezérkari épülettel szemben, amely az Ermitázs-gyűjtemény egy részének is otthont ad.

Ha azonban inkább a kortárs művészet remekeit szeretnénk megcsodálni, érdemes ellátogatni a Vasziljevszkij-szigeten található Erarta múzeumba, ahol remek áttekintést kaphatunk az orosz kortárs művészetről egészen az 50-es évekig visszamenőleg.

És ha esetleg azon töprengenek, hogy vajon merre találják azokat a bizonyos Disney mesékbe illő fantasztikus tornyokat, amelyek joggal váltak a város szimbólumává, vegyék az irányt a Vérző Megváltó temploma felé. A 20. század fordulóján, középkori orosz romantikus stílusban épített templomot II. Sándor cár tiszteletére emelték, akit azon a helyen gyilkoltak meg, ahol ma az épület áll – innen ered a templom kissé hátborzongató neve is.

HIRDETÉS
euronews
© St Petersburgeuronews

A szentpétervári turizmus sajátos formái

Akár két hetet is könnyedén el lehet úgy tölteni Szentpéterváron, hogy az ember kifogyna a látványosságokból, a város infrastruktúráját pedig folyamatosan igyekeznek úgy fejleszteni, hogy képes legyen kiszolgálni a látogatókat és az új trendeket. Az egyik ilyen fejlesztés az ökoturizmus bővítése, illetve a Szentpétervár környéki természetvédelmi területek és természeti kincsek népszerűsítése, amelyek immár jóval egyszerűbben megközelíthetők, mint korábban.

A város emellett az üzleti élet és kapcsolatépítés egyik fontos központja is – kiváló létesítményparkkal rendelkezik az üzleti egyeztetések, jutalomutak, konferenciák és kiállítások megszervezéséhez. A jelentősebb évente megrendezésre kerülő események közé tartozik a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum, a Nemzetközi Kulturális Fórum, valamint a Nemzetközi Jogtudományi Fórum is.

Emellett a város kiváló egészségügyi szolgáltatásai is rengeteg embert vonzanak – a szentpétervári turizmus ezen vállfaja a COVID-19 járványt követően még népszerűbbé vált. A városi rehabilitáció rendkívül egyszerű formát is ölthet – van, aki azért jön, hogy eltöltsön némi időt a Finn-öböl tengeri levegőjén, vagy épp ellátogasson valamelyik banyába, vagyis hagyományos orosz fürdőbe, ahol a szaunák és a jeges fürdők egyaránt megtalálhatók.

Persze vannak olyanok is, akik a világhírű specialistákért és gyógykezelésekért érkeznek a városba. A COVID-fertőzésen átesett betegek által igénybe vett gyógykezelések közé tartozik a balneoterápia, a Nordic Walking, valamint a baroterápia is, amely egyfajta oxigénterápiaként funkcionál. Ezeken túl azonban a fogászat, a kardiológia, a high-tech operációk, az ortopédia, valamint a mesterséges megtermékenyítés területén is bőven akad választási lehetősége az érdeklődőknek.

Sokszor az ilyesfajta szolgáltatások egyszerűen nem elérhetőek a páciensek hazájában, vagy megfizethetetlenül drágák. Mindazonáltal a látogatók elsősorba továbbra is a város páratlanul nyugtató és egyszerre pezsgő hangulatáért keresik fel Szentpétervárt.