rendkívüli hír
Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Mesterséges intelligenciával a koronavírus ellen

euronews_icons_loading
Mesterséges intelligenciával a koronavírus ellen
Szerzői jogok  euronews   -   Credit: Dubai Tourism
Betűméret Aa Aa

Miben segíthet a mesterséges intelligencia a világjárvány során? És mennyire terjedt már el a használata az egészségügyben és az oktatásban? A Dubajban megrendezett technológiai konferencián ennek járt utána Sci-Tech stábja.

Az Egyesült Arab Emírségek mesterséges intelligenciáért felelős minisztere, Omar Sultan AlOlama azt mondta: „Az a gond a járvánnyal, hogy egy mozgó célpont, és nagyon gyorsan terjed. Az emberek rengeteg helyen érintkeznek egymással, így ennek az elemzéséhez elengedhetetlen a technológia bevetése. Tehát nagyon sok teendőnk van még a mesterséges intelligenciával – használjuk például szimulációs célokra, hogy átlássuk a vírus terjedésének folyamatát és hogy stratégiát tudjunk alkotni a visszaszorítására.”

Egy magánkórház vezérigazgatója, Sherif Beshara bevallotta, hogy meglepődött, mennyire hatékonyan segít a technológia előrejelezni a járvány terjedését: „Emlékszem a válságkezelő bizottság első ülésére, amin részt vettünk. A magánszektorból ténylegesen meglepődtünk, hogy a kormány már használja a mesterséges intelligenciát. Elmondták az előrejelzéseiket, hogy hány fertőzésre számítanak Dubajban és az Egyesült Arab Emírségekben. Illetve, hogy hány fogyóeszközre és egyéb egészségügyi berendezésre, intenzív osztályra és kórházi ágyra lesz szükség.

A mesterséges intelligenciát műtétek során is használják, hogy csökkentse a felmerülő komplikációk és fertőzések kockázatát. Sherif Beshara arról számolt be, hogy a robotműtőjüket már 105 operáció során bevetették a járvány idején és nem merült fel sem komplikáció, sem fertőzés.

A Dubaji Egészségügyi Hatóság egészségügyi informatikai igazgatója, dr. Mohammad Al Redha azt monda: „A sebészeket nehéz meggyőzni, ha arról van szó, hogy a technológia a páciensek biztonságát szolgálja, és jobb eredményeket és hatékonyságot produkál. Szerintem ebben a kérdésben inkább haladnak az árral és bizonyos technológiákat végül elsajátítanak.”

Mesterséges intelligenciával az oktatásért

A távoktatás és a magánórák előtérbe kerülésével sok szülő szembesült a járvány ideje alatt a minőségi oktatás fontosságával. Ez azon területek egyike, ahol az emberi szakértelmet nem lehet helyettesíteni.

A konferencián dr. Abdulla Al Karam, a dubaji Tudás- és Humán Fejlesztési Hatóság Igazgatóságának elnöke úgy fogalmazott: „A pedagógusok küldetése, hogy segítsenek a gyerekeknek megismerni saját magukat és az őket körülvevő világot. A mesterséges intelligencia erre nem képes. Tehát igazából a technológia szerintem újra ráébresztette a szakmát, hogy mit is jelent tanárnak lenni. Amiben a technológia segített, az az, hogy felerősítette az emberek közötti kapcsolódást és így az emberséget is. A világjárvány során pedig felszínre hozta, mennyire fontos is az emberség.”

A Dubai Future Foundation-nél már nagyban használják a mesterséges intelligenciát az oktatásban – de az ember van a középpontban. A szervezet projektmenedzsere, Mariam Obaid Al Muhairi azt mondta, gondoskodnak róla, hogy a mesterséges intelligenciát etikus és felelősségteljes módon használják az oktatás során, és ne sérüljön a gyerekek privát szférája. „Arra már láttunk példát, hogy lehet a mesterséges intelligencia segítségével autista gyerekeknek érzelmeket tanítani – úgynevezett "okosjátékokon" keresztül. Ami pedig még nagyon érdekes, hogy hogyan segíthet a technológia a tanároknak a magában a tanításban: például, hogy felismerjék a diákok tanulási sémáit és jobban értsék a diákok felfogási mechanizmusát, és tudjanak hozzá alkalmazkodni. Így a mesterséges intelligencia támogatja, nem pedig helyettesíti a tanárokat” – mondta Al Muhairi.

A műtőszobáktól az óvodákig, a világjárvány rohamosan felgyorsította a mesterséges intelligencia bevonását – de emberségre mindig is szükség lesz.