Az eset alig egy nappal azután történt, hogy Blinken külügyminiszter Pekingben a békés közeledés lehetőségeit próbálta kipuhatolni - minimális eredménnyel.
HIRDETÉSA megjegyzés egy keddi kaliforniai adománygyűjtő rendezvényen hangzott el, ahol az amerikai elnök ismét diktátornak nevezte Hszi Csin-ping kínai vezetőt.
A kifejezés leporolása azért meglepő, mert eközben az Egyesült Államok határozott lépéseket hirdetett meg a két állam jéggé dermedt viszonyának felolvasztására, valamint a két elnök találkozójának előkészítésére, és e célból küldte Pekingbe Antony Blinken külügyminisztert.
Biden hangvétele szinte azonos volt azzal a tónussal, amit korábban Donald Trump használt Kínával és annak vezetőjével kapcsolatban.
[Megjegyzés: a kémballonokat természetesen nem az elnök, hanem az amerikai légierő semmisítette meg.]
Legfőbb ideje volna a higgadt beszélgetésnek
A léggömb-affér után a két ország addig sem virágzó kapcsolatrendszere jószerivel teljesen összeomlott, és megszűnt a korábban létező katonai egyeztetés is, ami nagyon veszélyes a távol-keleti stabilitás szempontjából.
Antony Blinken vezető amerikai diplomata pekingi látogatása után a felek abban maradtak, hogy a kapcsolatok felújítása és a párbeszéd újrakezdése az elsődleges feladat. Ebbe a felfogásba viszont nehezen illeszthető be az elnök keddi megjegyzése.
Még akkor is, ha be kell számítani, hogy Biden erős nyomás alatt áll a kongresszusi republikánusok részéről, hogy keményen tartsa fenn a kemény Trumpi Kína-vonalat, és ne nyújtson fölösleges kedvezményeket a pekingi vezetőnek.
Egy ki nem kényszerített provokáció, ami rossz pillanatban éri a kínai vezetőt
Ez a személyes támadás nem az első eset, hiszen Biden már a '20-as választási kampányban is „martalócnak” nevezte a kínai elnököt, „akinek velejében nyoma sincs semmiféle demokratikus érzelemnek”.
Viszont figyelembe kell venni azt is, hogy Hszi Csin-ping hazai helyzete óriási mértékben függ a személyes tekintélytől. Egy ilyen megjegyzés érvet adhat a pekingi keményvonalasok kezébe, hogy ne egyezkedjenek Amerikával, hanem helyette folytassák a nyomásgyakorlást Tajvanra, a kapcsolatépítést Oroszországgal, vagy a nyugati szankciókat megkerülő olajkereskedést Iránnal.
Hszi politikai programja, ”a közjólét” gondolata csak akkor folytatható, hogy az Egyesült Államokkal való kapcsolata legalábbis stabil. Ez a pillanat azonban még távolinak látszik.
A gazdasági elemzők legtöbbje szerint Kína lefelé mutató spirálban van, ami a növekedést, a belső hitelezési rendszert, az ingatlanpiacot, a kiskereskedelmi forgalomcsökkenést és a technológiai ágazatot illeti. A hosszútávú statisztikák szerint a csökkenő létszámú munkaképes kínai lakosság 2050-re nem fogja tudni finanszírozni az ellátórendszereket.
Ez a jelenség a kisebb önkormányzatokban már most jelentkezik, melyek közül egyre többen csak a központi költségvetéstől kikönyörgött pénzekből, vagy hitelből tudják fedezni a közkiadásokat. Ezért legtöbbjük arra kényszerül, hogy óriási méretű önkormányzati ingatlanokat fecséreljen el, vagy adjon jelzálogba.
A kínai nemzeti jövedelem a 2007-es 14,7 százalékos csúcspont után jelenleg 3% körül jár, miközben a lakosság elöregedése rohamos.
Az Egyesült Államok és Kína 2017 óta kiéleződött kereskedelmi háborúja tovább folyik, de most már oly módon, hogy az USA csökkenti eladásait Kínának, főként a magas technológiájú ágazatokban, míg Kína új partnereket keres bevásárlásainak, Amerika helyett. A közvetlen konfliktusok tehát enyhültek, de a távolodás, azaz a két gazdaság szétválasztása folytatódik.
Mindez rendkívül zavaró és tervezhetetlen a világgazdaság egészére nézve, mivel a két legnagyobb jövedelemtermelő országról van szó, akiknek kapcsolata másokra is kihat.