Piszkos atomfegyver - a legújabb ijesztgetés, ami a frászt hozza mindenkire

Access to the comments Kommentek
Írta: SzéF
Kicsi, sunyi és veszélyes - piszkos bomba szimulációja az amerikai Portlandben (Oregon)
Kicsi, sunyi és veszélyes - piszkos bomba szimulációja az amerikai Portlandben (Oregon)   -   Szerzői jogok  Rick Bowmer/AP   -  

Vakság volna nem érzékelni, hogy a súlyosan eszkalálódott ukrajnai háború nukleáris opciókat és fenyegetéseket is hordoz. Ezek skálája rendkívül széles, a tömeges és globális hatású csapásoktól (ICBM) a taktikai bevetésen át az úgy nevezett 'piszkos atomfegyverig'. Utóbbi a legkevésbé veszélyes eszköz, ugyanakkor a legsunyibb is, mert súlyos zavarokat és rettegést lehet kelteni vele a civil lakosság körében. Megjelenésének esélyét növeli, hogy a csernobili és zaporizzsjai nukleáris erőművek üzemanyagának sorsa erősen kérdéses, sőt rejtélyes.

Régebben is veszélyes volt, de legalább áttekinthető

A kölcsönös elrettentés elméletének megrendülése után a katonai elemzők azt találgatták, hogy Oroszország – és válaszul a Nyugat – milyen hagyományos nukleáris eszközökhöz nyúlhat, ha az ukrajnai háború túllépi a legmagasabb feszültségpontot. Ennek oka az, hogy a kubai rakétaválság óta (1962) nem volt olyan helyzet a globális színtéren, ami felvetette volna nukleáris fegyverek bevetésének lehetőségét. Az akkori krízist sikerült viszonylag gyorsan, diplomáciai eszközökkel és titkos tárgyalásokkal rendezni. Ennek lehetősége viszont ma erősen kétséges. 

Bill Allen/AP
Kennedy elnök beszéde a nemzethez a szovjet fenyegetésről, 1962. október 22Bill Allen/AP

1962-ben szovjet középhatósugarú rakéták Kubába való telepítéséről volt szó, ami Amerikát közvetlenül fenyegető csapásmérő eszköz volt, viszonylag jó célzási pontossággal. Most viszont az ukrajnai háború újra a közvetlen konfliktus peremére sodorta az atomhatalmakat (kivéve Kínát), ráadásul tartósan, vagyis hosszú hónapok óta. 

Márpedig a 'nukleáris gondolat' túl gyakori hangoztatása önmagában is veszélyes. Ezért folynak hónapok óta a találgatások, hogy milyen eszközökkel és mekkora pusztítást okozva törhet ki egy esetleges nukleáris konfliktus.

Mennyibe kerül egy ellenséges katona megölése?

A piszkos bomba-verzió előtt a legtöbb találgatás taktikai atomfegyverekről szólt. Ezek pusztító ereje korlátozott, de alkalmasak egy teljes városrész vagy egy nagyközség elpusztítására. Ebbe a körbe sorolható a hirosimai bomba (15 kilotonna), ami 140 ezer ember halálát okozta a robbanást követő hat hónapon belül.

A taktikai ütőerő viszont csak akkor lenne hatékony, ha az ukránok nagy csoportokba szerveznék a haderejüket, de ilyen ostobaságot az újabb hadműveletek során már nem követnek el. A háború elején fájó tanulság volt számukra, amikor az orosz légierő március közepén csapást mért egy nagyobb nyugat-ukrajnai kiképző bázisra, ahol külföldi önkéntesek is elpusztultak, és azóta ilyen jellegű veszteségek kevésbé fordultak elő.

Mivel a háborúskodás jórészt pénzkérdés is, ezért a reális felvetések közé tartozik a taktikai atomfegyver költséghatékonysága. A taktikai fegyver hívei arra is hivatkoznak, hogy ha egy ilyen eszköz bevetésével egyszerre ezer ellenséges katonát ölnek meg, akkor ők fejenként 28 ezer dollárba kerülnek. Ez 'olcsónak' számít.

Az Egyesült Államok az iraki háború során több millió dollárt költött egy ellenség megölésére, mivel Szaddám Huszein Köztársasági Gárdája szétszóródott, és az ellenállás teljes leverése elhúzódott. A második világháborúban egy ellenséges katona megölése (akár a német, amerikai vagy japán oldalon) 20 millió (akkori) dollárba került. Az afganisztáni háború első tíz évében egy tálib skalp 'értéke' 50 millió dollár volt. 

A nagy ellenséges tömeggel szemben bevethető taktikai atomfegyver – pénzügyi tekintetben – kifizetődő. De  akkor, és csak akkor, ha nem kell számolni a várható válaszlépések többszörösen pusztító csapásaival. 

Viszont nagyon is kell.

Ki fenyeget kit?

Október 23-án Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter azt állította, hogy Ukrajna „piszkos bomba” bevetésére készül. A francia, török, brit és amerikai kollégáihoz intézett telefonhívások során Sojgu azt mondta, hogy „aggodalommal töltik el Kijev esetleges provokációi, amelyek egy piszkos bomba használatával kapcsolatosak”.

A nyugati tisztviselők azonnal visszautasították a feltételezést, hogy Ukrajna egy „hamis zászlós hadműveletre” (vagyis a másik félre rákenhető provokációra) készülne, amellyel Oroszországot vádolhatná meg. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára elítélte az orosz sugallatokat, és a POLITICO-nak adott interjújában azt mondta, hogy „abszurd az az állítás, hogy Ukrajna piszkos bombákat készül bevetni Ukrajnában”. 

Véleményéhez csatlakozott a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának képviseletében John Kirby nyugalmazott admirális, Joe Biden első számú katonai tanácsadója. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség vezetője, Rafael Grossi (IAEA-NAÜ) helyszíni szemléje sem találta bármilyen jelét annak, hogy Ukrajna piszkos atomfegyver készítésén dolgozna. 

Nincs jele Ukrajna nukleáris fegyverkezésének

A semleges katonai elemzők szerint a piszkosfegyver bevetése Ukrajnában nem is változtatna a hadihelyzeten, sem hosszabb, sem rövidebb távon. William Alberque, a londoni Stratégiai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének fegyverzet-ellenőrzési igazgatója szerint Ukrajnának nem sok oka van ilyen szélsőséghez folyamodni, amikor viszonylag kedvező a helyzete a csatatéren, és nem teszi kockára a győzelmet egy piszkos bomba értelmetlen bevetésével.

De ez az érvelés nem elég

További nyugtalanságra adott okot egy olyan híresztelés, aminek valódisága még nem teljesen igazolt. Eszerint október közepén magas rangú orosz katonai vezetők megbeszéléseket folytattak, hogy megvitassák, mikor és hogyan alkalmazhat Moszkva taktikai nukleáris fegyvert Ukrajnában. Az állítás szerint maga Putyin elnök nem vett részt a tanácskozáson, de a puszta lehetőség, hogy ilyen egyeztetés megtörténhetett, megriasztotta a washingtoni vezetést.

Egyben azt a vélekedést is erősítette, hogy az orosz tábornokok egyre frusztráltabbak az ukrajnai hadihelyzet miatt, ezért a nukleáris opció nem csak elvont és távoli lehetőség. A 'nukleáris nyugtalanság' az ukrajnai háború kezdetétől jelen volt, ezért minden ilyen hír tovább növeli az aggodalmakat. Ilyen részlet például az a terjedő feltételezés, hogy Putyin elnök beemeli a katonai vezetés csúcsaira Ramzan Kadirov csecsen elnököt, akit vezérezredessé léptetett elő.

Önmaga megünneplésekor Kadirov kijelentette, hogy „mindent megtesz” a különleges műveletek gyors befejezéséért. Nem szükséges különösebb képzelőerő, hogy vajon mit ért a 'minden' szó alatt, hiszen októberben ő sürgette nyilvánosan az elnököt, hogy vessen be alacsony hatóerejű nukleáris eszközöket Ukrajnában. 

A csecsen vezető a legharciasabb hang

Kadirov az orosz GDP-vel veri a csalánt, hiszen a Föderáció 82 regionális jövedelemtermelője között az utolsó előtti helyen áll (0,4%). Köztársaságának valódi erejét és teljesítményét nagy mellénnyel és erőszakos hangvétellel kompenzálja, ugyanakkor megtagadja, hogy a csecsen behívottakat az orosz hadseregbe integrálják, hanem saját harci csoportokat óhajt működtetni. Ezt azzal magyarázza, hogy az orosz tábornokok gyengék és tehetségtelenek, és nem szeretné, ha a kiváló csecsen harcosok az ő felügyeletük alá kerülnének. 

Ténykérdés, hogy a háború kezdetét vezénylő öt tábornok közül már egyik sincs a helyén. Október végén kötött útilaput Putyin elnök Alekszandr Lapin vezérezredesnek, az oroszországi központi katonai körzet vezetőjének talpára is. Dacára annak, hogy korábban hősnek nevezte a tábornokot, aki egy ideig a szíriai orosz erők vezérkari főnöke volt. 

Láthatóan a Szíriában szerzett tapasztalatok nem sokat érnek az ukrajnai frontokon. Lapin teljesítményét nem csak Kadirov, de egy másik növekvő befolyású személy is hevesen bírálta. Jevgenyij Prigozsinról, a félkatonai Wagner-csoport vezetőjéről van szó, aki a híresztelések szerint szintén magas katonai beosztáshoz juthat, beleértve akár a vezérkari főnök szerepkörét. Az elnök nagyhangú ex-főszakácsa szintén a radikális katonai megoldások és a nagy kockázatvállalások híve. 

Gennagyij Gudkov volt Duma-képviselő szerint ez a két személy csak Putyin elnök 'láncos kutyája', akiket azért emel maga mellé, hogy szoros pórázon tartsa és arra használja őket, hogy ők harapdálják verbálisan a sikertelen katonai vezetést. Valódi hadműveletek irányítását viszont nyilvánvalóan nem lehetne rájuk bízni.

William J. Burns, a CIA igazgatója már áprilisban jelezte, hogy a gyors katonai sikerek elmaradása agresszívabb magatartás felé sodorhatja az orosz vezetést. Szintén nyugtalanságát jelezte egy amerikai politikus, aki 1995 után közreműködött az ukrán atomerő leszerelésének ellenőrzésében. 

Az elmúlt két évtizedben megfigyeltem, ahogy Putyin elnök a sérelem, a történelmi ambíció és a bizonytalanság robbanásveszélyes kombinációjába keveredett. Ezért egyáltalán nem csak a katonai tényekkel, de a pszichés elemekkel is számolni kell.
Sam Nunn
volt georgiai szenátor

Philip Breedlove tábornok, a NATO volt európai főparancsnoka szerint a stratégiai fenyegetés abban rejlik, hogy Oroszország szerette volna gyors és elsöprő csatatéri ütközetekben, illetve a nagyvárosok viharsebes elfoglalásával felszámolni az ukrán haderőt. Ezt főként páncélosok, tüzérség és nagy létszámú gyalogság bevetésével képzelték el. Erre a szemléletre utal a szeptemberben elrendelt nagyarányú mozgósítás és sorozás is. 

A nukleáris opció attól is függ, hogy kinek az oldalára áll Tél tábornok az őszi hadjáratok után

A szakértők egyöntetű véleménye szerint az embertömeg növelése nem garancia a sikerre, hanem a megszerzett területek megtartására lehet elegendő. A DefenseOne szaklap úgy véli, hogy a nagyarányú mozgósítás akár még kárt is okozhat az orosz haderőnek. Azért, mert ezzel a fiatal csapattisztek és a sorkatonák aránya teljesen megbomlik. Az amerikai hadseregben ez 1/16, míg az orosz oldalon a sorozások után 1/100-ra romlik. Ebből az következik, hogy egyes harci helyzetekben a katonák magányosak, és nincs aki irányítaná vagy vezetné őket. 

Oroszország számára a tanulság eddig az, hogy a második világháborúban sikeres forgatókönyvek nem váltak be. Ukrajna eddig óvatosan elkerülte a nagy területeket lefedő „anyagcsatákat", mint amilyen a kurszki páncélos ütközetsorozat volt 1943-ban. Nem alkalmazható az 1944-es Bagratyion-hadművelet stratégiája sem, amikor Zsukov marsall parancsnoksága alatt két és félmillió szovjet katona és 2 500 páncélos támadt rá harmadannyi német gyalogosra és 112 tankra, kilencszeres légifölény kíséretében. 

AP Photo
Orosz katonák a luhanszki frontonAP Photo

A brit védelmi minisztérium tudomása szerint az orosz katonai hatóságok a visszavonulást vagy szökést gátló akadályokat, sorompókat állítanak, és a hírszerzés szerint a dezertőrök lelövése is megtörténhet. Erre a feltételezésre jutott több más forrás is, emlékeztetve Joszif Sztálin hírhedt 1942-es hadparancsára („Egy lépést sem hátra”), ami elrendelte az engedély nélkül visszavonuló vagy kapituláló katonák helyszíni felkoncolását. 

Az eddigi veszteségeket illetően (halottak, sebesültek, hadifoglyok vagy eltűntek) csak nagyon széles skálájú becslések vagy közlések léteznek. Kijev szerint saját emberveszteségük 14 ezer fő, Moszkva szerint viszont 61 ezer. A többi forrás (ENSZ, USA, UK) a két végpont közötti adatokat szolgáltat. Mark Milley tábornok, az egyesített amerikai vezérkar főnöke mindkét fél veszteségeit jóval 100 ezer fő fölött állapítja meg. Ez nem csak halottakat jelent persze, hanem a harcból kieső sebesülteket, az eltűnteket (MIA) és a hadifoglyokat (POW).

Ukrajnának egymillió besorozott katonája van és közel ennyien vannak tartalékállományban. A hadsereg személyi állományának javát sikerült megóvniuk, és közben tetemes időt nyertek soraik átszervezésére és a nyugati segítség bevárására. Ez a nyár elejétől kezdett nagy mennyiségben ömleni, és Ukrajna képes is hatékonyan használni. Viszont az oroszok teljes kiverésére mindez messze nem elegendő.

Breedlove tábornok szerint a moszkvai katonai vezetés azért van pánikközeli helyzetben, mert az invázió kezdetekor gyors lerohanó sikert ígért az elnöknek, ám ezt nem tudta teljesíteni. Ha tehát az orosz tábornokok valóban taktikai atomfegyver bevetésén töprengenek, akkor annak sokkal inkább politikai (karrierféltő), mintsem katonai értelme van. Több csapással járó atomháború megnyerését Breedlove nem tartja lehetségesnek, ezért azt elkezdeni sem érdemes. 

Ha viszont az orosz katonaság beássa magát a jelenlegi frontvonalon, akkor mozdulatlansága fokozott veszélyeket idéz a fejére, amit az ukránok többféle módon is kihasználhatnak, nagyobb kockázatok nélkül. Főként az utánpótlási vonalak rombolásával, a fedezékek folyamatos tűz alatt tartásával, sőt drónokról lehajított és személyre szabott "minibombákkal" is számolni kell. (Megtekintése erősebb idegzetűeknek való.)

Eközben az ukrán elnök bejelentése szerint hamarosan újabb légvédelmi és elhárítási eszközök érkeznek országába, amivel csökkenthető az ellenséges rakéták és drónok hatóereje. Volodimir Zelenszkij vélhetően azokra a NASAMS és Aspider rendszerekre célzott, amelyek norvég-amerikai, illetve olasz gyártóktól származnak. 

Ha viszont nem taktikai, akkor mi? Itt jön a képbe egy tipikusan terrorista eszköz

A piszkos bombát azért is nevezik terrorista (sunyi) eszköznek, mert nem alkalmas a hadihelyzet gyökeres megváltoztatására, viszont ijesztő megpróbáltatásoknak teheti ki a civil lakosságot. Azért is, mert a legprimitívebb módokon is bevethető, nem igényel katonai infrastruktúrákat, és nagyon nehezen ellenőrizhető.

A fegyvert RDD néven is emlegetik (radiological dispersal device - sugárzást szétszóró eszköz). Lényege az, hogy hagyományos robbanóanyagot, például dinamitot vagy Semtexet kombinál radioaktív anyaggal. Ezek lehetnek sugárzó törmelékek, morzsák, hulladékok vagy akár por is. A legtöbb RDD nem bocsát ki elegendő sugárzást ahhoz, hogy tömegeket öljön meg vagy súlyos betegségeket okozzon, és olykor maga a robbanás veszélyesebb, mint a nukleáris szennyezés.

Azonban rendkívül alkalmas a pánik, a félelem, a káosz kiváltására, beszennyezi a tulajdontárgyakat és a haszonállatokat, valamint igen drága fertőtlenítést igényel. 

Mi is ez a fegyver?

Egy ilyen eszköz akár egy bőröndben is elfér, és személyautón is szállítható. Míg a hagyományos nukleáris fegyverek legtöbbjének helye és ütőereje nagy pontossággal azonosítható, a piszkos fegyver esetében ez szinte lehetetlen. 

Problémát jelent az is, hogy egy kellő ellencsapás helye és mértéke tervezhetetlen, és még nagyobb baj, hogy az szinte csak vétleneket sújtana, nem pedig a megállapíthatatlan tetteseket.

Emellett komoly fenyegetést jelent, hogy maga a fegyver előállítása nem drága (3-10 ezer dollár között mozog), és összeállítása sem okoz nagyobb műszaki fejtörést. Felderítése viszont a többszörösébe kerül.

Ezért az ellene való védekezés szinte egyetlen eszköze a folyamatos ellenőrzés, titkosszolgálati megfigyelés és adatgyűjtés, valamint a tömegközlekedési eszközök, repülőterek és más nyilvános helyek fokozott védelme. Mindez hatalmas anyagi és humán erőforrásokat köt le, és bizarr módon többe is kerül, mint a robbanással okozható anyagi kár. A fő cél azonban az emberéletek megóvása.

Seth Wenig/AP
Sugárzásmérők már olcsón kaphatókSeth Wenig/AP

Egy RDD robbanása néhány háztömbön vagy 1-2 kilométeren belül okozhat szennyezést. Létkérdés, hogy a hatóságok azonnal észleljék a radioaktív anyagok jelenlétét, és sürgősen ürítsék ki a megtámadott körzetet. Ennek észlelésére már sokféle megbízható és nem túl költséges eszköz létezik. Alapfeladat a pánik elkerülése, vagyis annak közlése a lakosság felé, hogy nem nukleáris támadás történt, de egyben figyelmeztetni kell a veszélyekre és a következményekre is. 

A sugárterhelés egészségügyi hatásai attól függnek, hogy mennyi az elnyelt sugárzás mennyisége és milyen a fajtája, hogyan került a szervezetbe és mennyi ideig tartott a kitettség. A legnagyobb veszélyt a robbanással keletkezett por és légszennyezés beszippantása jelenti. Az ilyen esetek legtöbbjére már léteznek megfelelő kezelések, megelőzendő a rákbetegség kialakulását. 

A védekezés szempontjából a legnehezebb kérdés a fegyverben felhasznált radioaktív anyag eredete és mennyisége. Ilyen anyagokat ma már szinte rutinszerűen használnak kórházakban, kutatóintézetekben, ipari létesítményekben, sőt a magas technológiájú építkezéseken is. 

Az Egyesült Államokban eddig 21 ezer használati engedélyt adtak ki ilyen anyagok birtoklására, melyek a visszaszolgáltatás kötelezettségét is tartalmazzák. Ezek többsége nem használható RDD-ként. Az USA-ban a vissza nem szolgáltatott vagy eltűnt anyagok együttesen sem tennének ki egy nagyobb kockázatú radioaktív sugárforrást. 

A világban azonban kissé más a helyzet...

Sok olyan potenciális szereplő mozgolódik a világban, akik hozzáférhetnek nukleáris alapanyagokhoz, akár Ukrajna területén is. Az Egyesült Államokat 2001-ben ért támadás után fokozott figyelem fordult a nagyobb terrorszervezetek kapacitása felé, felismerve azt, hogy ilyen anyagokhoz a világ sok pontján hozzá lehet férni. 

Ezek a csoportok vagy kalandorok nehezen azonosíthatók. Az ukrajnai háború elején  például fosztogatók jelentek meg egy sugárzásfigyelő laboratóriumnál Csernobilban – számolt be erről a Science című tudományos folyóirat. A laboratórium veszélyes anyagokat tartalmazott, például a műszerek kalibrálásához használt izotópokat, valamint a hírhedt csernobili reaktor 1986-os olvadásából származó radioaktív maradványokat. 

A kijevi nukleáris biztonsági hivatalnak (ISPNPP) létezik egy másik laboratóriuma is Csernobilban, ahol még veszélyesebb anyagok találhatók, erőteljes gamma- és neutronsugárzási források formájában. Az ukrán hatóságok elvesztették a kapcsolatot a helyszínnel, így az anyagok jelenlegi sorsa ismeretlen. A korábbi 67 munkatársból csak kettő maradt a környéken, de róluk sem tudni semmit.

Hasonló veszélyek állhatnak elő Európa legnagyobb nukleáris létesítménye, a dél-ukrajnai zaporizzsjai reaktorok környékén, ami állandósult hadműveleti terület lett. Az itt keletkezett hatalmas mennyiségű nukleáris hulladék és melléktermék biztonsága minimum kérdéses.

Volt már ilyesmire példa?

1995-ben csecsen lázadók egy csoportja azzal dicsekedett egy orosz tévécsatornán, hogy képes radioaktív bombát építeni. A lázadók ennek bizonyítására közölték, hogy radiológiai anyagokat temettek el a moszkvai Iszmajlovszkij parkban, ahol a hatóságok találtak is egy eltemetett céziumtartályt. A provokátorok személyét és a veszélyes anyag forrását azóta sem azonosították.

1998 márciusában 19 cézium tubust loptak el a Moses Cone Memorial Hospital (Észak-Karolina) zárt széfjéből. Ebből az anyagmennyiségből halálos dózisokat lehet összeállítani. A tettesek azóta sem kerültek kézre, és a kórház védelmét megsokszorozták.

Rá egy évvel az orosz biztonsági szervek Csecsenföldön egy radioaktív anyagokkal teli konténerre bukkantak, ahol már összeszerelt piszkos bombát is találtak. Az anyagokat Samil Baszajevhez, a csecsen lázadók vezetőjéhez kötötték.

HO/AP
Baszajev 2004-benHO/AP

Máig meg nem nevezett tolvajok ugyancsak Csecsenföldön loptak el egy sugárzó anyagokat tartalmazó konténert, de a szakszerűtlen kezelés miatt mindketten meghaltak. 2001-ben Oroszországban próbálta meg két tolvaj kifosztani egy nukleáris üzemeltetésű világítótornyot Szibériában. Mindketten súlyos állapotban kerültek kórházba.

2002-ben Chicagóban kerítették kézre az al-Kaida egyik szimpatizánsát, aki piszkos bombát tervezett robbantani valamelyik amerikai nagyvárosban. José Padilla (más nevén Abdullah al-Muhajir) egy pakisztáni kiképzésen vett részt korábban, ahol kioktatták a robbanószerkezetek vezetékezésére és a bomba radiológiai szétszóródásának optimalizálására. Padillát 17 év fegyházra ítélték, majd később ez további évekkel tetézték.

Ugyanabban az évben az orosz nukleáris felügyelet bejelentette, hogy akkora mennyiségű urán hiányzik a készletből, ami elegendő több piszkos bomba gyártására. Afganisztánban ezzel egyidőben a brit titkosszolgálat talált nukleáris anyagokat az al-Kaida egyik búvóhelyén.

Ugyanakkor piszkos atomfegyver sikeres bevetéséről bárhol a világban eddig nem tudunk.