Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Tíz százalékkal akarja csökkenteni a francia energiafogyasztást Macron

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews/Ács Gábor - MTI
Emmanuel Macron
Emmanuel Macron   -   Szerzői jogok  AP Photo/Olivier Matthys   -  

A francia kormány egy több évre szóló energiatakarékossági programot mutatott be csütörtökön, amely egyben segítheti, hogy a tél folyamán ne legyenek ellátási kimaradások, és az ország felkészüljön a klímaváltozás kihívásaira.

"Az a cél, hogy néhány nagyon egyszerű mechanizmussal sikerüljön közösen a hétköznapi fogyasztást 10 százalékkal csökkenteni" - mondta Emmanuel Macron államfő francia vállalkozók előtt.

"Amennyiben az egész nemzetnek sikerül ezt a célt tartania, amely kizárólag szándék kérdése, a legrosszabb forgatókönyvek szerint is átvészeljük a telet."
Emmanuel Macron

Az orosz energiafüggőség felszámolását is segíti a spórolás a francia elnök szerint, aki erről így szólt: "A sorsunk irányítóivá válunk a takarékossággal, még akkor is ha nem jön többet gáz Oroszországból, márpedig ez tűnik a legvalószínűbbnek, tekintettel mindarra, ami az elmúlt napokban történt".

Az államfő kiemelte: ez nem jelenti azt, hogy kevesebbet kellene termelni, vagy hogy a csökkenő gazdaság modellje felé fordulna Franciaország.

"A takarékosság csak annyit jelent, hogy hatékonyabbak vagyunk."
Emmanuel Macron

A kormány által meghirdetett legfőbb intézkedések lényege, hogy kevesebb fűtésre és világításra, valamint a pazarlás elkerülésére ösztönzik a lakosságot, az önkormányzatokat és a vállalatokat. 

Növelt járandósággal támogatják a távmunkát

Ismét az otthoni munkavégzést helyezik előnybe a közigazgatásban. Ezt ösztönzendő 15 százalékkal növelik a munkavállalóknak folyósított napidíjat a rezsiköltségek fedezésre, és anyagi támogatást nyújtanak az autóhasználathoz, illetve megosztáshoz is.

Agnes Pannier-Runacher, a klímaváltozás miatt az energetikai átállásért felelős kormánytag hangsúlyozta, hogy sürgősen kell cselekedni, és a küzdelem nem ér véget idén télen.

Szerinte ez csak az első lépés ahhoz, hogy 2050-re a klímaszakértők szerint szükséges 40 százalékkal csökkenjen az energiafogyasztás.

Az orosz energiától teljesen elköszönhet Franciaország

Franciaország lakossági energiaellátásának 70 százalékát atomenergiával biztosítja, 16 százalékát pedig földgázból állítja elő. 

Ez utóbbinak mintegy 17 százaléka érkezett 2020-ban Oroszországból, de azóta ezt az arányt 9 százalékra csökkentette a kormány, a tél folyamán más forrásokból folytatják a földgáz beszerzését. 

Az ország 56 atomreaktora közül jelenleg azonban 32 nem működik karbantartás miatt, emiatt alakulhatnak ki a tél folyamán áramellátási problémák.

Nem lesz "hőmérsékletrendőrség", de későbbi fűtéskezdést javasolnak

A kormány a téli fűtési időszakban a belterekben 19 Celsius fokos hőmérsékletet javasol, de "nem lesz hőmérséklet-rendőrség" - fogalmazott Agnes Pannier-Runacher. 

A miniszter azt kérte a lakosságtól, hogy a szokásosnál két héttel később kezdjen el fűteni, és tavasszal két héttel előbb zárja majd el.

A négyezer nyilvános uszoda vízhőmérsékletét egy fokkal csökkentik, a spotlétesítményekben 2 Celsius fokkal lesz hidegebb, a stadionok világítása is visszafogottabb lesz. 

A bevásárlóközpontok 30 százalékkal csökkentik a fényeiket a nyitvatartási idő alatt, és felére arra az időszakra, amikor zárva tartanak az üzletek. 

Az utcákon az üzletek reklámfényei éjjel 1 és reggel 6 óra között nem működhetnek, ahogy a középületek és múzeumok díszkivilágítását is korábban eloltják.