rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Visszavonul Contador


Sport

Visszavonul Contador

Visszavonul Alberto Contador. A 34 éves, kétszeres Tour de France-győztes spanyol versenykerékpáros Instagramján jelentette be, hogy lezárja 14 éves karrierjét, felhagy a profi sporttal.

- Két dologot szeretnék elmondani – közölte a videón széles mosollyal. – Az egyik, hogy augusztus 19-től versenyzek a Vuelta a Espanán, a második, hogy ez lesz az utolsó profi versenyem. Ezt boldogan mondom, nincs bennem szomorúság. Nagyon megfontoltam a döntést, és nem hiszem, hogy szebben el lehet búcsúzni, mint egy hazai versenyen, a saját országomban.

Alberto Contador 2007-ben győzött először a Tour de France-on a Discovery Channel csapatának színeiben, majd az Astanánál 2009-ben. 2010-ben is a dobogó tetejére állhatott, de megfosztották címétől, és két évre eltiltották a versenyzéstől, miután megbukott a doppoingteszten. Az idei Touron a kilencedik helyen végzett.

71 csillagos mezben mérkőzik a Barcával a Chapecoense

Sport

71 csillagos mezben mérkőzik a Barcával a Chapecoense