rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Irány a Mars: Az ExoMars program


space

Irány a Mars: Az ExoMars program

Az ExoMars az első olyan űrprogram, amely kifejezetten az élet jeleit kutatja majd a Marson. Sokat elmond a projekt fontosságáról, hogy az Európai Űrügynökség és a NASA összefogott a tervezésben és a lebonyolításban. A Space stábja minden hónapban visszatér majd a programon dolgozó csapathoz, hogy nézőink is betekintést nyerjenek a kulisszák mögé.

Az első két űrjárművet pár hét múlva lövik ki: erről, a projekt céljairól, az előttük álló kihívásokról Jorge Vago, az ESA tudósa számolt be az Euronewsnak.

- A Mars egy jéghideg sivatag, vékonyka légkörrel, amely bőségesen kap kozmikus sugárzást és UV-fényt is. Szóval nem az a hely, ahol szívesen eltöltenél pár napot – mondta Vago.

Az első szondát márciusban egy orosz Proton kilövőrakéta indítja el a Mars irányába. Ennek az a célja, hogy kiderítse, hogyan keletkezik a Marson az a nagy mennyiségű metán, amelyet a közelmúltban fedeztek fel. A második küldetés, amely pár év múlva indul, egy marsjárót visz magával, illetve egy műszerekkel ellátott felszíni platformot – és ez lesz az igazi nagy dobás.

- A marsjárónk konkrétan az élet nyomait fogja kutatni a Marson – szögezte le Vago. – Korábban is voltak Mars-programok, de azok vizet kerestek, az élethez szükséges feltételek meglétét vizsgálták.

Maga a megvalósítás is elég bonyolultnak ígérkezik – egy dolog eljuttatni valamit a Marsra, más kérdés, hogy a szerkezet a helyszínen érdemi munkát tudjon végezni.

- Amint a marsjáró megérkezik a felszínre, rögtön kapcsolatba kerül a kövekkel és a finom marsi porral, ami a meghajtás szempontjából komoly kihívásokat tartogat – ismertette az egyik fontos tervezési szempontot Jorge Vago. – A projekt technikailag nehéz, tudományos szempontból nagyon ambíciózus, és az sem gyakori, hogy két nagy űrügynökség összefogjon egy másik bolygót felderítő küldetéshez.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
30 éve történt a Challenger-katasztrófa

space

30 éve történt a Challenger-katasztrófa