Interjúnkban Virágvölgyi István képszerkesztő-kurátort kérdezzük a Deutsche Fotothek gyűjteményéből származó különleges válogatásról, amit a magyar nézők először csodálhatnak meg nagy felbontásban a Magyar Nemzeti Galéria tárlatán.
HIRDETÉSA világ leggyorsabban fejlődő metropolisza volt Budapest több mint egy évszázada. Ez ma már talán túlzásnak hat, miközben a világon az egyik első belvárosi villamos a Nyugati pályaudvar és a Király utca között indult el, a kontinens első földalattija az Andrássy út alatt járt (nem sokkal a londoni metró átadása után), kívül-belül szebb operaház épült, mint Bécsben, és csak a körúton kilencvennél is több kávéházban zajlott pezsgő élet. Izgalmas és ritka élmény várja Budapest szerelmeseit a város egyesítésének 150. évfordulója apropóján a Magyar Nemzeti Galériában. Klösz Györgynek köszönhetően sok kép égett az emlékezetünkbe Budapest virágkoráról, de kevesen tudják, hogy volt egy német család is, amelyiknek nem csak feltűnt, hogy világra szóló attrakció Budapest fejlődése, hanem üzleti lehetőséget is látott benne. Szerencsére a drezdai Deutsche Fotothek megőrizte a Brück & Sohn néven sikeressé vált képeslapgyártó cég anyagát, ötszáz korai fotográfiát Budapestről. Ezekből láthatunk egy válogatást 2024. február 18-ig az MNG kiállításán. Az nagy méretű képeket nézve ott érezhetjük magunkat a régi időkben, a részletek is olyan élesen látszanak, mintha magunk is a lefotózott járókelők között lennénk. Egy városról kétféleképp érdekesek az archív felvételek: ha nagyon hasonlók vagy ha nagyon különbözők a mai viszonyokhoz képest.
Virágvölgyi Istvánt, a tárlat kurátorát néhány különösen izgalmas példán keresztül kérdezem erről. Mit látunk a felnagyított eredeti képeken a belőlük készült képeslapokhoz képest?
Most fel tudjuk nagyítani ezeket a képeket akár 5 méteres nagyságúra, és a legapróbb részleteket is meg tudjuk rajta nézni. Például a Blaha Lujza téren lévő fehérneműreklámot a hirdetőoszlopon. Vagy be tudunk nézni a zálogház kirakatába. Ez nem csak élmény szintjén érdekes, a várostörténészeknek is új információkat adnak a képek a mindennapi életről. Török András, a szakértők egyike is azt vette észre, hogy az avatott szem sok olyan részletet vesz észre, ami most kerül napvilágra.
Hogyhogy megmaradt ez az ötszáz kép ilyen jó állapotban?
A Brück & Sohn egy német képeslapkiadó cég volt, és családi vállalkozásként működött. Ennek köszönhetően a képanyag a család archívumában megmaradt, majd odaadták egy drezdai fotóarchívumnak 2005-ben, akik 2008-ban digitalizálták. Ötszáz képeslaphoz fotóztatták Budapestet 1903 és 12 között, ezért nekünk, magyaroknak a legértékesebb. Tamási Miklós, a Fortepan alapító szerkesztője, rendszeresen kutatja a nemzetközi fotóarchívumokat magyarországi tematikájú képekért, és így találta meg a Deutsche Fotothek nevű archívumnak a honlapján ezt a képanyagot. Eddig csak képeslapokon ismertük ezeket a fotókat, ami azért problémás, mert aprók, 9x14 centiméteresek, a korabeli nyomdatechnika ezer hibájából adódóan a részletek nem élesek.
Mi az, ami megragadta ezt a német családot annak idején a magyar fővárosban?
Budapest a XIX. század utolsó negyedében számunkra elképzelhetetlenül gyors tempóban kezdett el fejlődni, megháromszorozódott a lakossága, és több emelet magassággal nőtt a házak magassága. A rengeteg épület ráadásul csúcsminőségben, világszínvonalon készült el. Az akkori Erzsébet híd húsz éven át a világ legnagyobb pillértávolságú közúti hídja volt, és csodájára jártak. A mai kábelhíddal ellentétben elődjét láncok tartották. Az óriási fejlődés föltette Európa térképére Budapestet, és emiatt lett érdekes a német képeslapkiadónak, hiszen megnőtt a turizmus is.
Voltak kedvenc helyei a képeslapkészítő cégnek Budapesten?
Volt több olyan hely, amit agyonfényképeztetett az egy évtized alatt, amíg Budapestet fotózták. Például a Gellérthegyről feltáruló panorámát minden irányból és kivágásban megörökítették. Nagyon népszerű volt még a vár, azon belül is leginkább a Halászbástya és a környéke, illetve a Liget is. Azon belül a Városligeti-tó, aminek a teljes víztükre csónakázható volt akkoriban. Annyi fotó kattant ezeken a helyszíneken, hogy akár 3D-ben le lehetne modellezni a felemelkedő Budapest látványát.
Mit nézünk ma ezeken a képeken?
Két dolgot nézünk szerintem. Egyrészt azt, hogy Budapest a mai arculatát ekkor nyerte el, ezért látunk sok ismerős dolgot, köztük olyan épületeket, amik ma is ikonikusak. A mai turisták is azokat az épületeket fényképezik, amiket akkor, kb. 120 éve. Illetve természetesen a változást is nézzük. Nem csak épületek, egész negyedek tűntek el vagy változtak meg. Részben a történelem pusztítása miatt, más esetekben elődeink szándékos bontása miatt.
Vannak helyszínek amiket annak ellenére is felismerünk, hogy teljesen megváltoztak?
Ilyen például a Tabán vagy a Kálvin tér, de az Astorián már túl nagy a változás. A fekvése és a város sziluettje miatt a Tabánt annak ellenére felismerjük, hogy teljesen eltűnt, a Kálvin téren jó támpont a háttérben a Nemzeti Múzeum látványa, de számos helyszínen túl kevés a fogódzó a mához képest. Mindezt jól érzékelni a kiállítás dimenziós képein, amin a látogatók haladásával változik a látvány.
Például a királyi palota a Várhegyen. Hauszmann kupolája és díszes tetőzete inkább habcsókszerű, míg a mai egy magasabb és hangsúlyosabb kupola, aminek ráadásul kimehetünk a felső erkélyeire is, míg a korábbira nem lehetett kimenni a panorámát nézni. A palota, a Várhegy, a Duna és a városkép együtt élmény a külföldieknek, de másként nézzük ugyanezt ma egy képeslapon?
Említettem, hogy az Erzsébet híd mérnöki bravúr volt, tehát annak csodájára jártak. Aki akkor a kezébe vette egy képeslapot, az nem is azt nézte, amit ma nézünk, a tájat, a hidat egy gyönyörű folyóval, hanem ő pedig egy high-tech építményt nézett, és elámult, hogy te jó ég, mire képes az emberiség.
Mi feltűnő még a képeken? Én például sokkal zöldebbnek, növényekben és virágágyásokban gazdagabbnak látom a régi, de már nagyvárosi Budapestet.
Tény, hogy mai szemmel nézve nagyon izgalmas az, hogy mennyire sok volt a zöld. Erre is jó példa az Erzsébet híd, hiszen ahol ma a budai kocsilehajtók és a Hegyalja út fut, ott egy tavakkal és szökőkutakkal tarkított idilli parkban folytatódott a gellérthegyi vízesés. Az egykori buja park helyén ma a Sisi, Erzsébet királyné szobra ül a betemetett tómedence mellett, a betontengertől körülvéve.
Szebb palotasor állt az eltűnt tavacska szomszédságában, mint Abbáziában a tenger mellett, igazi világvárosi historizáló épületcsodák és egy szecessziós műremek. Sokan ezt már nem tudják, számukra meglepő egy ilyen fotó?
HIRDETÉSNekem a kedvencem az előttük egykor volt Döbrentei téri piac. Mivel jó felbontásban, élesen tudtuk kinagyítani, úgy lehet bepillantani a hangulatába, mintha egy időutazást tennénk. Ezeket az épületek már rég elbontották, a városatyák nem sok könnyet hullattak a Tabánért sem, ők egy gettónak tekintették a ma már romantikával szemlélt negyedet, ami köré Krúdy és köre épített ma is működő marketinget. Lehetett volna máshogy is bánni vele, mint az elpusztítása. Ma park, de a világháborúk előtt egy fürdővárost képzeltek el a helyére.
Látjuk ezeken a képeken, hogy ami ma csúnya a városban, az szép is lehetne. Például a Blaha Lujza tér. A legtöbb épület a régi, és mégsem szép. Mitől van ez?
Egy teret az határoz meg, hogy körülveszik az épületek, úgyhogy mondok egy markánsabb példát. A Széna tér. Van is egy kép a kiállításon, nagyon jól látszik az, hogy régen körülölelték a szép épületek. Ott állt a régi Szent János Kórház, aminek a helyén ma nincs semmi. Homlokzata határolta a teret, és keltett szép látványt. Egy képpárral mutatjuk a különbséget a mai és a 120 évvel ezelőtti állapotot között.
Észreveszünk olyan várostörténeti apróságokat is, mint a kisföldalatti megállóházikói az Andrássy úton. Ezek a díszes pavilonok addig léteztek, amíg a pesti úri ifjúság a sétapálcájával szét nem verte rajtuk a Zsolnay-cserepeket, vandalizmus mindig volt. Egyedül az Operaház előtt nem épült kijárati pavilon a földalatti lépcsői fölé. Önnek feltűnt valami hasonló ezeken a képeken?
Az egyik Duna-parti képen van egy kedvenc kis házikóm, ami valójában a korabeli szennyvízrendszernek volt egyrészt a rejtett szellőzőnyílása, másrészt az a szervízbejárat, amin keresztül megközelíthető volt. Feltűnik az is, hogy még nem borítja mindenfelé reklám a teljes várost. Látszanak azok a földszintes házak is, amiket a fejlődő Budapest eltűntetett. Ekkoriban a Nagykörút is lényegében külvárosnak számított, szinte falusias beépítésű volt a nagy bérházak emeléséig.
HIRDETÉSAz emberekről is elárulnak ilyen sok apróságot a régi városképek?
Van több olyan kép, amin nem csak a nők, hanem a férfiak is napernyővel sétálnak az utcán. Az lehet a legkézenfekvőbb magyarázata, hogy egészen az 1920-as évekig kínos volt barnának lenni, mert az azt jelentette, hogy az ember fizikai munkát végez a szabad ég alatt, ezért az urak megpróbálták mindenképp elkerülni, hogy lebarnuljanak.
Ha már említette a napernyőt, több képeslapon esernyővel repkednek férfiak a város felett. Ma ezt egy szoftverrel könnyű megcsinálni, de akkoriban hogyan készült?
Ez is egy marketingfogás volt, az „Esernyős kirándulás Budapestre” tematikájú lapok sorozata. Ezeket a vicces, jópofa képeslapokat úgy kreálták, hogy egy sámlira állva, esernyőt a magasba tartva egyensúlyoztak, miközben az éggel, alulról fotózták őket. Így a képen az alakok olyanok voltak, mintha repültek volna az ernyővel. Odamontírozva egy-egy városi fotó égboltjára úgy hatottak, mintha a nevezetességek fölött szállnának, így még eladhatóbbá váltak az amúgy is szép képeslapok. Ezeket amúgy mind német retusőrök készítették az ottani nyomdákban.
Ez a fotóanyag egy időkapszula. Mit látunk, milyen élet volt például a rakpartokon, amik ma zsúfolt autóutak?
HIRDETÉSA rakpartokat gyakran fényképezték a Bruck & Sohn cég fotósai. Nem csak a Duna vonzotta őket, hanem a város látványos pezsgése. Akkor nem az úttesten, hanem a folyón volt dugó, annyi és annyiféle hajó járt. Ahogy ma több sorban állnak a teljesen egyforma szállodahajók, úgy négy-öt sorban voltak kikötve a legkülönbözőbb bárkák. Látunk például egy átkelőhajót, aminél ki van írva, hogy a császárfürdőben lehet kombinált jegyet venni, tehát felszáll az ember a hajóra, odaviszi a fürdőhöz, és a jeggyel a fürdőbe is beengedik.
Mik azok a négyzetes úszó házak vagy zárt stégek a Dunán?
Talán a leglátványosabb elemek a régi képeken, a dunai uszodák. A fénykorban kilenc is volt, és szerencsére ezen a kiállításon több is megjelenik. Azon szoktak a látogatók aggódni, hogy nem vitte-e el a folyó sodrása a medence alján kicsúszó gyerekeket és felnőtteket, akiket esetleg Mohácsnál kellett kifogni. Persze mindegyiknek volt alja rácsból, körbe voltak kerítve, a folyón lebegő medencék körüli épületek voltak az öltözők.
Tárgyak is vannak a kiállításon, sőt, felépítettek egy afféle kukkoldát, amit körbe lehetett ülni, és kétlyukú látcsővel benézni a borítás mögé. Ez mi volt?
Egy Furman nevű német fizikus kreálmánya volt az a Kaiser Panorama nevű látványosság, ami olyan szórakozást nyújtott, mint ma egy szélesvásznú mozi. Bementek az emberek egy lesötétített szobába, és térhatású fotókat nézegethettek egy okulárén keresztül. Olyan egzotikus tájakat láthattak 3D-ben, ahova akkoriban nem jutottak el az emberek. Budapestről is készültek ilyen térhatású sztereó felvételek. Több mint kétszáz ilyen Kaiser Panorama működött Európában, szerte az egész kontinensen.
HIRDETÉS
Az érdeklődő leülhetett egy kukucskálóhoz egy székre, körülbelül húsz percen át figyelhette, ahogy egy gép váltogatja a képeket a távoli Kairótól a svájci Alapokig. A kínálat bő volt, körülbelül 100 ezer üvegdia, ezeket a cég köröztette Európában, és mindig újabb és újabb felvételekkel bővítette a vetítést. Egy új műsor összeállítása azt jelentette, hogy azok is ismét belépőjegyet váltottak, akik korábban már látták az előző válogatást.
Láthatjuk tárgyak bemutatásával azt is, hogyan készültek a képeslapok. Vagy inkább megmosolyogjuk ma már?
Ami furcsán hat a bemutatott retusáló asztalon, hogy a tőlünk hétszáz kilométerre lévő német nyomdászok miként próbálták még szebbé tenni a budapesti fotókat. Először is leszedték róluk a felhőzetet, mert az égboltra írták az emberek az üzeneteket. A hátlapra csak a címzést szabadott írni. Így az üzenetek nagyon rövidek voltak a képeslapok elülső oldalán.
Ez praktikum, de esztétikailag is retusálták a budapesti városképeket?
Olyan retusálásokat is meg lehet nézni, amiken raktak még embereket a képek előterébe, amikor úgy érezték, hogy nem elég izgalmas a fénykép. Volt olyan is, hogy ráretusáltak a valóságban nem létező növényzetet. Ezeket megmosolyogjuk, például a budai Várhegy oldalába illesztett műnövényzet már-már őserdő hatású olykor.
HIRDETÉSA bélyeggyűjtők körében egy hibás bélyeg érték. Létezik téves képeslap is?
Bemutatunk egy olyan lapot, amin a hiba elárulja, hogy készítője sosem járt Budapesten. Kiadtak egy gellérthegyi képeslapot, amin helyet cserélt Buda és Pest. Később valószínűleg szóltak nekik, és kiadták újra, visszafordítva az eredetire a képet.
Ha ezt a képeslapot a jobb szélén tükrözzük, akkor kapjuk meg a valódi képet. Ha ez lenne a helyes nézet, a Gellérthegyről a Gellért tér felöli oldalra néznénk, de itt északra, a budai Vár felé nyílik panoráma.
Bevetik a mesterséges intelligenciát a régi városfotók értelmezésekor?
A korabeli fotók fekete-fehérek voltak, ezért akkoriban kézzel színezték, hogy kelendőbbek legyenek a képeslapok. Gyakran olyan emberek csinálták, akik sose jártak itt, nem látták ezeket az épületeket, tehát a fantáziájukra hagyatkoztak. Mutatunk olyan képeket, amiket újra színezett a mesterséges intelligencia a fekete-fehér archív fotók alapján, és mellettük mutatjuk a kézzel színezett régi lapokat. Sokszor nagyon ügyesen vizsgázik a szoftver, és sokkal jobban színez, mint az ember képzelete.
HIRDETÉS
Kiállításinformációk:
A tárlat címe: Budapest. Az első aranykor
Helyszín: Magyar Nemzeti Galéria - C épület, III. emelet
Nyitva: 2023. november 15. – 2024. február 18.