Néhány órával azután, hogy az Egyesült Államok lemondta az Iránnal tervezett tárgyalásokat, a tehráni külügyminiszter bejelentette, hogy pénteken a felek mégis egyeztetni fognak a perzsa állam atomprogramjáról, csak nem Törökországban, hanem Ománban.
Teherán kezdetben nem volt hajlandó elfogadni Washington feltételeit a találkozó "helyszínével" és "formátumával" kapcsolatban, végül azonban sikerült megtalálni az arany középutat.
A Steve Witkoff különmegbízott által vezetett küldöttség ragaszkodott ahhoz, hogy a nukleáris leszerelés mellett napirendre kerüljön a ballisztikus rakéták fejlesztésének sorsa is. Valamint az, hogy az imámok uralta kormány ne fojtsa vérbe az utóbbi hetek tüntetéseit, sőt adjon több polgárjogot az irániaknak. A tárgyalásokon török és arab küldöttek is részt vettek volna.
Irán ezt a forgatókönyvet elutasította, de úgy tűnik, hogy egy szűkebb körű megbeszélésbe belement, ahol akár az iménti témák is feljöhetnek.
A Fehér Ház továbbra is szkeptikus a egyeztetések sikerét illetően és csak régióbeli szövetségesei unszolására hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni.
A feszült hangulat garantált, mert Donald Trump a minap megüzente az iráni legfelsőbb vezetőnek, hogy amennyiben nem mutat kompromisszumkészséget, lesz mitől félnie, ugyanis az amerikai katonák bevetése még mindig terítéken van.