Ausztrália eddigi védelmi koncepciója a földrajzi elszigeteltségre és a válsággócoktól való távolságára épült. Ezt a passzív nézetet most fel kell adnia, mivel a kontinens-ország aktív részese lett az angolszász katonai szövetségnek, és ezzel célponttá könnyen is válhat.
HIRDETÉS
Mióta Ausztrália tagja az AUKUS-csoportnak, és fegyverkezési tervei között nukleáris meghajtású tengeralattjárók is szerepelnek, számolnia kell azzal, hogy egy távol-keleti konfliktus esetén egy kalap alá veszik az Egyesült Államokkal és az Egyesült Királysággal. Ez viszont fokozott rizikóval jár, amire készülnie kell.
Kína már jelezte is, hogy Canberra veszélyes vizekre evez az angolszász katonai elkötelezettséggel.
Ross Babbage védelmi elemző szerint Ausztráliának sürgősen ki kell fejlesztenie független, nagy hatótávolságú csapásmérő képességeit, hogy felkészülhessen a fokozott stratégiai bizonytalanság korszakára. Az Ausztrál Védelmi Erők (ADF) a jövőben nem támaszkodhatnak kizárólag az amerikai garanciákra, és „nagyon erős független elrettentést” kell folytatniuk, még egy nagyhatalmú ellenféllel szemben is.
Ausztrália nem lehet a NATO tagja, ezért egyre fontosabb a saját kapacitások kiépítése
A Washingtoni Szerződés szerint NATO-tagságra csak olyan ország jogosult, amely „Észak-Atlanti térségben”, vagyis az északi szélesség 23. fokától (a Ráktérítőtől) északra fekszik. Ez kizárja Ausztráliát, amely a déli féltekén található.
Ugyanakkor Canberra a NATO egyik legszorosabb globális partnere, részt vett az afganisztáni és más missziókban is, és rendszeresen ott ül a csúcstalálkozók asztalánál. Az évek során időnként felmerült az ötlet – főként amerikai és ausztrál biztonságpolitikai körökben –, hogy Ausztrália akár teljes jogú tag is lehetne, de a hivatalos NATO-álláspont nem változott, és marad a „globális partner” státusz.
A sziget olyan válogatott képességekkel rendelkezik, melyeket bármely ellenfél nehezen tudna ellensúlyozni, és amelyek nagy mennyiségben megfizethetők és belföldön gyárthatók. Az ajánlások között szerepel egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakéta bevezetése, amelynek hatótávolsága 3,000 és 5,500 kilométer között van.
Akár északi ausztrál területről, akár hadihajókról felbocsátva ezek az eszközök elérhetik Észak-Korea vagy Kína kritikus pontjait.
„Nehéz elfogni őket, több ezer kilométert érnek el mindössze tíz perc alatt, szárazföldi vagy tengeri célpontokat támadhatnak anélkül, hogy baráti életeket kockáztatnának, és nehéz megtalálni őket a kilövés előtt, ha csalikkal, elektronikus álcázással és rejtőzködéssel párosítják őket” - tartja az elemző.
Canberra felgyorsítja a Joint Air-Surface Standoff Missile (JASSM) megnövelt hatótávolságú rakéta telepítését, amelyet az F/A-18 és később az F-35A vadászgépen használhatnak.
Az ausztrál kormány törekvése mögött jórészt a kínai katonai aktivitás növekedése áll az Indo-Csendes-óceán térségében. Canberrát aggasztja a Dél-kínai-tenger szigeteinek kínai militarizálása és a Kelet-kínai-tenger japán vizei közelében fokozott kínai haditengerészeti jelenlét. „Nem akarunk semmilyen zaklatást látni Kína részéről, nem akarunk semmilyen agressziót látni Tajvannal szemben” – mondta erről Hon Richard védelmi miniszter.
Bár az ilyen fegyverek önmagukban nem biztosítanának teljes elrettentő erőt, telepítésük növelné az agresszió költségeit bármely ellenfél számára, és arra kényszerítené őket, hogy kétszer is meggondolják, mielőtt támadást fontolgatnak. Az új ausztrál fejlesztések figyelembe veszik, hogy a rakétáknak fedélzeti érzékelőkkel kell rendelkezniük ahhoz, hogy műholdas irányítás nélkül is működhessenek, és áthatolást segítő eszközöket, például csapdákat és elektronikus elleneszközöket kell hordozniuk.
Ideális esetben minden rakétát több, egymástól függetlenül irányítható robbanófejjel kellene ellátni a maximális hatás elérése érdekében. A hordozórakétáknak titkosított kapcsolatokra lesz szükségük az ausztrál harci hálózatokkal a célzáshoz és a tűzparancsokhoz, míg az álcázás és a rejtett megoldások kritikus fontosságúak lesznek a túlélőképesség szempontjából.
Izraelre és Dél-Koreára számítanak elsősorban
Az új koncepcióban az első lépés egy olyan partnernemzet kiválasztása lenne, amely már rendelkezik ballisztikus rakéta-képességekkel, és amely szövetséges vagy barát lehet Kínával, Oroszországgal, Észak-Koreával vagy Iránnal szemben. Az USA mellett kell egy regionális partner, a szakértelem és az erőforrások egyesítésének érdekében.
A lehetséges partnerek mérlegelésekor Babbage Izraelt és Dél-Koreát nevezte meg fő jelöltként. Izrael Jericho 3 ballisztikus rakétájának hatótávolsága 4800 és 6500 kilométer között van, míg a dél-koreai Hyunmoo 5 akár 5000 kilométer távolságból is képes célba venni a célpontokat.
Mindkét ország gyárt saját érzékelőket, robbanófejeket és rakétavédelmi rendszereket, így részletes ismeretekkel rendelkeznek a fejlett védelmi rendszereken való áthatolásról. „Izraelnek és Dél-Koreának előnyei vannak más potenciális versenyzőkkel szemben” – mondja az elemző, kiemelve saját rakétaprogramjaikat és a kritikus technológiák terén való önellátásukat.
A javaslat sürgőssége mögött felsejlik az USA-val kapcsolatos kétely, Washington elkötelezettségéről a jövőbeli válságokban. Ilyen aggály korábban sosem létezett, de „most nem zárhatjuk ki annak lehetőségét, hogy egy krízisben az Egyesült Államok úgy dönthet, hogy távol marad, vagy olyan feltételeket szab a támogatásának, amelyek aláássák a szuverenitásunkat” – figyelmeztet a stratéga.
Emiatt Ausztráliának kiemelt prioritást kell tulajdonítania a független csapásmérő rendszerek fejlesztésének. Egy ilyen képesség erősítené az elrettentést és megvédené a nemzeti szuverenitást az ingatag indo-csendes-óceáni környezetben.