A két ország kapcsolata 1979-ig kifejezetten barátságos volt, és még titkosszolgálati cseréket is tartalmazott. A Sah elűzésével és Khomeini ajatollah érkezésével mindez az ellenkezőjére fordult, ezért Izrael már évtizedek óta építi hírszerző hálózatát Iránon belül.
HIRDETÉS
Az Irán ellen indított júniusi katonai műveletek egyik legfeltűnőbb vonása, hogy az akciók jelentős részét nem vadászbombázók, hanem terepügynökök végezték el, mintegy 10 ezer minidrón bevetésével. Ezzel nemcsak az ország több pontját lehetett elérni, de el lehetett kerülni a tömeges civil veszteségeket, és ezer alatt tartani a halálos áldozatok számát.
Izraelnek hatalmas helyzeti előnyt jelent, hogy az iráni népesség rendkívül megosztott: a perzsák aránya nem teszi ki a lakosság kétharmadát, és közöttük is egyre többen akadnak, akik a rendszerrel szembeni elégedetlenségük miatt beszervezhetők a különféle titkosszolgálati feladatokra, a legegyszerűbbektől a bonyolultabb szintekig. Olykor az is elég, ha valaki jelzi, hogy egy likvidálásra kijelölt személy hol szokott tankolni, és ezzel a rá bízott részfeladat véget is ér.
A 71 éves Oded Ailam 24 évig szolgált a Moszadnál, és sok részletet tárt fel a pókhálószerű szerveződés működéséről. Összegzése szerint a legfontosabb feladat a beszervezésre kiszemelt személyek megbízhatóságának alapos ellenőrzése, mielőtt komolyabb feladatokat bíznak rájuk.
Az ügynökök száma természetesen nem ismert, de a becslések szerint több száz fős hálózatról van szó a kémkedés különböző szintjein, így az információgyűjtésben, a logisztikai támogatásokban, ártatlannak látszó fedőcégekben vagy az olajipari fuvarozók körében. A legutóbbi hadműveletek során például a logisztika kulcsszerepet játszott abban, hogy az izraeli drónok közvetlen közelről mérhessenek csapásokat érzékeny katonai és ipari célpontokra.
Irán belbiztonsági jelentései szerint évente több tucat ügynököt tartóztatnak le, ítélnek el és végeznek ki, bár az ilyen esetek közül sok lehet a kitalált vagy eltúlzott. Eközben a rezsim folyamatosan szólít fel a gyanús személyek feljelentésére, ami gyakran sikeres is, ezért az Iránban közvetlenül folytatott hírszerzői tevékenység extrém veszélyességű, messze meghaladva a nyugati kémtevékenység kockázati szintjét.
Az etnikai kisebbségek többnyire hevesen rendszerellenesek, így az azeriek, a kurdok és a lurok, akik 30 százalékot képviselnek a teljes népességben, és ott vannak még a szunni arabok, a baludzsik és a különféle türk csoportok. Ezek az etnikumok még nem alkotnak egységes frontot, de soraikból viszonylag könnyű egy-egy személyt beszervezni.
Új jelenség, hogy a nagyvárosi fiatalok körében is nő azoknak a száma, akik hajlandók rendszerellenes tevékenységekbe belevágni. A Moszad évek óta épít a külföldön élő nagy létszámú iráni diaszpóra kapcsolataira is, akik hazalátogatva adnak át vagy gyűjtenek információkat. „Az etnikai megosztottság rendkívül megnehezíti a kormány számára az emberek feletti ellenőrzést. A megfigyelőrendszernek hatalmas hiányosságai vannak; össze sem hasonlítható azzal, ahogy például a Stasi működött az NDK-ban - mondta a veterán hírszerző, és hozzátette, hogy - a társadalom nagy része elszegényedik, miközben Irán hatalmas gázkészletekkel rendelkezik, és a mollák ahelyett, hogy ezt a pénzt a saját országukba fektetnék, milliárdokat öntöttek olyan terrorszervezetekbe, mint a Hezbollah vagy a Hamász” Az már csak ráadás, hogy mára kiderült, hogy a terror tengelyébe történt hatalmas befektetések végül kidobott pénznek bizonyultak, és Irán regionális befolyása a töredékére csökkent.
További fontos tény, hogy Irán hatalmas ország, amelynek határait lehetetlen teljes mértékben ellenőrizni, így lehetővé válik szinte bármit becsempészni az országba. A vad, szabdalt és zegzugos államhatár hossza 6 ezer kilométer, a hét szomszéd közül pedig nem mind és nem mindig barátságos a teheráni rendszerrel szemben. Közülük főként Azerbajdzsánt lehet említeni, amely folyamatos nyugtalansággal figyeli többmilliós nemzetiségének sorsát az Iszlám Köztársaságon belül.
Hogy kezdődött ez az egész?
1979-ig Irán és Izrael kifejezetten jó kapcsolatokat tartott fenn, Irán például olajat adott el Izraelnek, és létezett titkosszolgálati együttműködés is az akkoriban szárnyat bontó iszlamista terrorizmus (Mudzsahed) ellen, melyet az iráni monarchia is veszélyesnek tartott.
2019-ben Izrael feloldotta a Külügyminisztérium Iránnal fenntartott kapcsolatainak titkosítását, és több mint 10 ezer oldalnyi anyag vált láthatóvá az 1953 és 1979 közti szakaszból (azaz Reza Pahlavi korszakából), bemutatva Izrael kiterjedt és kivételes kapcsolatait egy muszlim országgal. A dokumentumok bizonyító erejűek arra nézve, hogy a Sah diktatúrájával való kapcsolat stratégiai és központi jelentőségű volt Izrael Állam számára biztonsági, gazdasági és politikai szempontból egyaránt, és mai szemmel nézve meghökkentően még fegyvereladások is szerepelnek bennük.
Az 1979-es iszlám forradalom után azonban Irán éles váltásba kezdett, és nyíltan Izrael megsemmisítésére szólított fel, elindítva a „világ iszlám forradalmának exportját”. Ettől kezdve Izrael gyanakodva figyelte a teheráni lépéseket, de nem tette első számú ellenséggé, mivel akkor még Szíria, az iraki Baasz-rezsim (Szaddám Huszein) és az egyiptomi front volt a prioritás.
A 80-as évek közepéig Irán távoli és közepes fenyegetésként szerepelt, mivel sem jelentős légiereje, sem rakétaállománya nem volt. Azonban a Hezbollah létrejötte Libanonban (1982 után), majd a Hamász és az Iszlám Dzsihád támogatása fokozatosan emelte Irán jelentőségét, mert kezdett kialakulni egy Izraelt körülvevő fenyegető gyűrű.
Benjamin Netanjahu 1996-ban kezdődő első miniszterelnöki ciklusa alatt magasabbra emelte Irán fenyegetési szintjét, és kijelölte, mint első számú stratégiai kihívást. Erről nyíltan is kezdett beszélni a nagyvilágban, így 1996-ban az amerikai Kongresszusban, ahol egyértelműen kimondta, hogy „a radikális iszlám Iránból kiindulva a legfőbb fenyegetés Izrael és a világ számára”.
Az izraeli titkosszolgálati akciók egyre szélesebbek, agresszívebbek és veszélyesebbek lettek Teherán számára
A merényletek, gyilkosságok és beszervezések hosszú sorában Ali Asgari tábornok esete keltette a legnagyobb feltűnést, 2007-ben. Az iráni védelmi minisztérium magas rangú tábornoka Törökországban tűnt el, és a feltevés máig az, hogy a Moszad szervezte meg átállását, információt nyújtva az akkor beindult iráni katonai és nukleáris programról.
Damaszkuszban lett merénylet áldozata Imad Mughniyeh Hezbollah-parancsnok (2008), de ennél sokkal fájóbb volt Mohsen Fakhrizadeh iráni atomtudós megölése 2020. november 27-én, Teherántól keletre, Absard város közelében. A professzort tartották az iráni katonai nukleáris program atyjának, és a fejlesztések legfőbb ismerőjének. Az izraeli hírszerzés egy gépkocsira szerelt műholdvezérlésű puskával ölte meg a tudóst, a támadás pedig annyira precíz volt, hogy a gépkocsiban utazó Fakhrizadeh felesége sértetlen maradt.
Hosszú a sora az iráni drón- és rakétaközpontok elleni akcióknak Szíriában a 2010-es évektől, ezek mögött már legtöbbször a Moszad által beszervezett helyi ügynökök álltak. Ugyancsak Izrael műve volt Iszmáil Hanijeh Hamász-elnök meggyilkolása Teheránban, amit valószínűleg egy helyi alkalmazott végzett el.