Miloran Dodik ezúttal a háborús tömeggyilkosságot használja ürügyül, hogy kiprovokálja a boszniai szerbek kilépését az államközösségből. Politikája a több nemzetiségű és vallású ország széteséséhez, és könnyen a délszláv válság kiújulásához, a törékeny béke végéhez vezethet.
HIRDETÉS„Kedves Viktor, kétségtelen, hogy az Ön közreműködése nagymértékben hozzájárult együttműködésünkhöz, és ez meghatározó volt abban, hogy Önnek ítéljük legmagasabb kitüntetésünket” – ezzel az indoklással akasztotta április elején a magyar miniszterelnök nyakába a boszniai Szerb Köztársaság Rendjét nyakláncon a szakadár álmokat kergető Milorad Dodik.
Az elismerésnek két alfaja létezik. A szalagos változatot 1994-ben többek között Radovan Karadžić, Ratko Mladić tábornok, Biljana Plavšić, Momčilo Krajišnik és Vojislav Šešelj érdemelte ki. Kivétel nélkül háborús bűnökért állították őket a hágai bíróság elé.
A nyakláncos rendet kizárólag államférfiaknak adományozzák: az elsőt, szintén 1994-ben Slobodan Milošević kapta, akit ugyancsak háborús bűnökkel vádoltak, az ítélethirdetést pedig csak a scheveningeni börtönben, szívszélhűdés okozta halála akadályozta meg.
Milorad Dodik tavaly ugyanazzal a nyakláncos renddel tüntette ki az orosz elnököt, amelyet az idén Orbán Viktor kapott. Vlagyimir Putyin azok után érdemelte ki az elismerést, hogy az általa vezetett Oroszországot ukrajnai kínzással, és más háborús bűnök elkövetésével vádolták az ENSZ szakértői.
Az orosz elnök tisztsége nem ad felmentést, a háborús bűnök pedig nem évülnek el – nyilatkozta az Euronewsnak a Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze.
A háborús bűnök vádja a boszniai Szerb Köztársaság esetében a jelek szerint nem kizáró körülmény a kitüntetés odaítélésében. Az ottani szerbek vezetője azonban egy szinttel tovább tudott lépni.
Milorad Dodik korábban is tagadta a bosznia-hercegovinai háborúban az emberiesség ellen elkövetett vérlázító bűncselekményeket, most viszont szinte egy kézlegyintéssel utasította el, hogy a legalaposabban dokumentált helyszínen, Srebrenicában a szerb erők népirtást követtek el.
„Manipuláció” – mondta többször is.
A srebrenicai vérfürdő
A srebrenicai vérengzés a második világháború után a legborzalmasabb tömeggyilkosság volt Európa területén. A jobbára bosnyákok lakta, a szerb határ közelében fekvő kisvároskára már a háború kezdetén, 1992-ben szemet vetettek a szerbek, hisz csak a kis enklávé akadályozta meg a Drina folyó két partján, az anyaországban és a Bosznia-Hercegovinában élők egyesülését.
A végső lökést Radovan Karadžić szerb politikai vezető adta meg 1995 márciusában. Arra utasította a katonákat, hogy „teremtsék meg a teljes bizonytalanság elviselhetetlen helyzetét, amelyben Srebrenica lakói számára nem marad remény az ottmaradásra és túlélésre”.
Májusban már ostromzár alá vették a várost annak ellenére, hogy az ENSZ safe havennek, biztonságos menedéknek minősítette a körzetet. Aki tehette, menekült. Keveseknek sikerült.
A támadás július 6-án kezdődött. Az előrenyomuló szerb katonák minden, útjukba kerülő bosnyák otthont felgyújtottak. A káosz és terror közepette civilek ezrei próbáltak átjutni Srebrenicából a közeli Potočari faluba, ahol nagyjából kétszáz holland békefenntartó állomásozott.
A holland parancsnok még koccintott egyet a szerbbel, aztán katonái egy része megadta magát, a többiek kivonultak.
„A szerb nemzetnek adjuk a várost. Itt az ideje, hogy a török elnyomás után bosszút álljunk ebben a térségben” – jelentette ki Ratko Mladić diadalittasan, miközben végigsétált Srebrenica utcáin. Fenyegetését egy szerb operatőr örökítette meg.
Aznap este, július 11-én egy több mint tízezer bosnyák férfiből álló menetoszlop indult el a biztonságot jelentő Tuzla felé. Csak töredékük jutott célba.
Másnap reggeltől a szerb katonák hamis ígéretekkel, gyakran békefenntartónak álcázva csalogatták elő a menekülő lakosságot az erdőből. Sok nőt megerőszakoltak, a többieket – gyermekekkel és az idősekkel együtt – buszokkal szállították a bosnyák ellenőrzés alatt álló területekre.
A férfiakat és fiúkat elkülönítették.
A tömeges kivégzésük azonnal elkezdődött, és egészen július 16-ig tartott. Utóbb derült csak ki, az áldozatok közül sokat megkötöztek. Más holttesteken a csonkítás nyomai látszottak.
HIRDETÉS
Az áldozatok pontos száma sosem fog kiderülni.
A népirtás
Évtizedek elteltével is csak megbecsülni lehet a tömegsírokban talált maradványok és az eltűntek száma alapján. A szerb erők – köztük a határ túloldaláról érkezett, anyaországi rendőrök – alsó hangon napok alatt legkevesebb hétezer, a srebrenicai emlékközpont szerint több mint nyolcezer fiút és férfit öltek meg.
„Srebrenicában azzal a konkrét szándékkal követték el a bűncselekményeket, hogy részlegesen megsemmisítsék a muszlim közösségeket Bosznia-Hercegovinában; ennek alapján arra a következtetésre jutottunk, hogy itt népirtás folyt” – állapította meg évekkel később a Nemzetközi Bíróság.
A srebrenicai népirtás váltotta ki végül a Nyugat beavatkozását. A NATO a Megfontolt Erő művelettel, a szerb erők bombázásával vetett véget az esztelen háborúnak.
A holland felelősség
Három bosnyák férfi haláláért felelős Hollandia – ezt állapította meg egy holland fellebbviteli bíróság 16 évvel a vérengzés után, 2011 júliusában. Ez volt az első eset, hogy egy országot vontak felelősségre a kéksapkások, azaz a békefenntartók tevékenységéért, pontosabban inaktivitásáért – miután magukra hagyták a kiszolgáltatott civil lakosságot.
HIRDETÉS
Három évvel később egy másik holland bíróság saját kormányát tette felelőssé 350 meggyilkolt férfi és fiú haláláért, és kimondta, hogy kártérítésre jogosultak. Hosszú jogi procedúra után a holland Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet azzal a módosítással, hogy az országnak csak a kártérítés 10 százalékát kell kifizetnie az eredetileg megítélt 30 százalék helyett.
A szerb felelősség
Erős nemzetközi nyomásra a boszniai Szerb Köztársaság kormánya vonakodva ugyan, de 2004-ben bocsánatot kért a srebrenicai „súlyos bűncselekményekért”, és elismerte, hogy becslések szerint 7800 ember vesztette életét.
A testület egy 2005-ös hivatalos jelentése szerint 19 473 boszniai szerb vett részt a tömeggyilkosságokban, akik közül több százan maradtak hivatalos kormányzati tisztségben. A Nemzetközi Büntetőbíróság több mint húsz ember ellen emelt vádat a többi között népirtásért és emberiesség elleni bűncselekményekért. A két főkolompos: Radovan Karadžić és Ratko Mladić még él, de soha többé nem szabadul a börtönből.
A népirtás tényét 2007-ben elismerte az akkori szerb elnök. Boris Tadić felszólította a szerb törvényhozást: ítélje el a srebrenicai muszlimok lemészárlását.
„Mindannyiunk számára lesújtó, hogy Szerbia nem tett meg mindent a népirtás megakadályozása érdekében” – idézte a Reuters az államfőt.
HIRDETÉSBoris Tadić három évvel később – Willy Brandt német kancellárhoz hasonlóan, aki 1970-ben térdre borult a zsidó áldozatok emlékműve előtt Varsóban – 2010-ben egy főhajtással tisztelgett a srebrenicai áldozatok emlékközpontjában.
A vérengzés huszadik évfordulóján Aleksandar Vučić akkori kormányfő is megjelent. A megemlékezés minden felszólalója népirtásként ítélte el a vérengzést, a hivatalos szerb álláspont azonban ekkor már tagadta a genocídium tényét azt állítva, hogy a szörnyű bűncselekményeket "konkrét személyek követték el”.
A részvevők, jobbára a meggyilkoltak hozzátartozói nem tanúsítottak tiszteletet a szerb vendég iránt. Bizonyára emlékeztek még Vučić kijelentésére, aki napokkal a srebrenicai vérfürdő után – még a háborús bűnösként elítélt Vojislav Šešelj radikális pártjának tagjaként – azt üzente a bosnyákoknak: „ha meggyilkoltok egy szerbet, mi száz muszlim megölésével válaszolunk”.
Vučićot és kíséretét mindenesetre csúnyán megfutamították Potočariban.
A srebrenicai tagadás
„Találjanak nekem valakit, aki Srebrenicában halt meg” – ezzel a cinikus megállapítással tagadja a népirtást csaknem három évtized elteltével Milorad Dodik, a boszniai szerbek mai vezetője, aki a magyar miniszterelnök kegyeit keresi.
HIRDETÉSDodik jelére – aki „hazugságnak” és „manipulációnak” nevezte a múlt felidézését – a boszniai szerb törvényhozók is határozatba foglalták, hogy Srebrenicában nem történt népirtás, egy nagygyűlésen pedig az ellen tiltakoztak, hogy ENSZ közgyűlése május 2-án megemlékezzen az atrocitásról. A javaslatot a genocídiumban jártas két ország: Németország és Ruanda terjesztette be, az indítványt pedig Olaszország és az Egyesült Államok, majd tucatnyi más ország támogatta.
A szerb nép és a közvetlen kollektív felelősség nem szerepel a dokumentumban, amelyről várhatóan mind a 193 ENSZ-tagország véleményt mond.
Ha a határozatot elfogadják, a „boszniai Szerb Köztársaság kilép a bosznia-hercegovinai döntéshozatali folyamatból” – ezzel fenyegetőzött Milorad Dodik a javaslat beterjesztése után.
Szerbia harcolni fog az ENSZ-határozat ellen, amely a szerbeket hibáztatná – ezt jelentette ki Aleksandar Vučić is annak ellenére, hogy a kezdeményezés nem utal kollektív felelősségre. A szerb elnök attól tart, hogy a határozat alapul szolgálhat Bosznia számára, hogy háborús jóvátételt követeljen Szerbiától, a délszláv háború idején a boszniai szerbek szövetségesétől.
A beterjesztett tervezet egyébként elítéli a srebrenicai népirtás tagadását, és arra ösztönzi az ENSZ-tagországokat, hogy megfelelő oktatási programmal előzzék meg a potenciális revizionizmust és népirtást.
HIRDETÉSA tömeggyilkosságok tagadása
Nem a srebrenicai népirtás tagadása a történelmi tömeggyilkosságok megkérdőjelezésének első esete.
A Kreml a történelem átírásával próbálta feledtetni a gulág borzalmait, a holokauszttagadók pedig megannyi országban hallatták hangjukat.
A leghíresebb magyar, a főhungarista Szabó Albert Ausztráliába költözött, maroknyi követői azonban még sokáig becsmérelték a zsidóságot.
A rendőrgyilkos Győrkös István a náci haláltáborok elvitatása mellett „alsóbbrendű embereknek” nevezte a zsidókat.
A holokauszttagadás legismertebb „szakértői elemzése” a Leuchter-jelentés, amit a kivégzőberendezések amerikai gyártója tett közzé. A tagadók 1988-ban Auschwitz megítélésében vízválasztóként hirdették az áltanulmányt – emlékeztet a haláltábor emlékközpontja. A gázkamrák falában sokkal kevesebb hidrogén-cianid volt, mint a fertőtlenítőkamrák falaiban – írta kvázi tudományos dolgozatában Fred Leuchter, aki ebből arra a következtetésre jutott, hogy a Zyklon B-t nem emberek megölésére, hanem csak szórványosan használták fertőtlenítésre.
HIRDETÉSA holokauszttagadást Európa több országában bűncselekménynek minősítették.
„Aki nagy nyilvánosság előtt a holokauszt áldozatának méltóságát azáltal sérti, hogy a holokauszt tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – áll a magyar törvénymódosításban, amit az Országgyűlés 2010. február 22-én – a Fidesz- frakció tartózkodása mellett – megszavazott.
Nagy vihart kavart, hogy Sólyom László államfő csak a megfontolásra rendelkezésre álló 15 nap lejártával írta alá a büntető törvényt.