Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

„Vadembernek” tartják Szergej Szurovikint, aki a krími robbanás óta a front új orosz parancsnoka

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Vlagyimir Putyin elnök szíriai „érdemeiért” kitünteti Szergej Szurovikin vezérezredest, 2017-ben
Vlagyimir Putyin elnök szíriai „érdemeiért” kitünteti Szergej Szurovikin vezérezredest, 2017-ben   -   Szerzői jogok  Alexey DRUZHININ/SPUTNIK/AFP   -  

A keményvonalas, háborúpárti orosz héják lelkesen üdvözölték, hogy Putyin elnök mintegy megtorlásul a kegyetlenségéről elhíresült Szergej Szurovikint nevezte ki az ukrán fronton harcoló orosz erők új parancsnokává – közvetlenül a krími hidat megrongáló, egyelőre rejtélyes robbanás után. „Most már száz százalékig elégedett vagyok a hadművelettel” – reagált például Ramzan Kadirov csecsen hadúr Kijev központjának újbóli bombázása után. Szurovikin már évtizedekkel korábban kétes hírnevet szerzett Moszkvában például azzal, hogy egy, a parancsnoksága alatt álló páncélozott harckocsi eltiport három civil tüntetőt, akik Gorbacsov mellé álltak a hatalmát megdönteni próbáló puccskísérletben. Szurovikin Szíriában is az orosz erők parancsnoka volt, ahol nem riadt vissza a vegyi fegyverek bevetésétől sem. Katonai elemzők szerint múltja gátlástalan jellemre utal.

Katonai felettesei jelenlétében Andrej Stakal 2004. április 21-én, este 8 körül főbe lőtte magát Jekatyerinburgban. Azonnal kórházba szállították, de nem tudták megmenteni az életét. Az ezredes a 34. motorizált lövészhadosztály parancsnokhelyettese volt.

Stakal öngyilkosságának oka – egy orosz portál feltételezése szerint – az volt, hogy a hadosztály parancsnoksága/parancsnoka elégtelenként értékelte feladatai ellátását.

A 34. motorizált lövészhadosztály a Volga-Urál katonai körzetben állomásozik, és állandó készenléti egységnek minősül. A hadosztály parancsnoka akkor a 36 éves Szergej Vlagyimirovics Szurovikin vezérőrnagy volt.

A tábornok neve egy hónappal korábban, 2004 márciusában egy másik incidens kapcsán is felmerült.

Viktor Csibizov alezredes azért tett panaszt a helyőrség ügyészségénél, mert rangidős felettese, ugyanez a Szergej Szurovikin hadosztályparancsnok megverte – tudósított az Izvesztyija.

A verés még az orosz hadsereg tiszti köreiben is szokatlan dorgálási formának számít.

Még inkább a verés magyarázata.

A panaszos azt állította: parancsnoka azért ütlegelte, mert az állami Duma választásán „rossz jelöltre” szavazott. Szurovikin tagadta, hogy a tisztet politikai okokból verték vagy üldözték volna.

Ezzel szemben Csibizov alezredes verziója szerint március 14-én – egy szavazóhelyiségből, ahol megfigyelőként dolgozott – felettes tisztek bevitték őt a hadosztályparancsnok, Szurovikin tábornok irodájába, ahol kirúgással és a számára kijelölt lakás visszavonásával fenyegették meg, amennyiben a szavazás végéig vissza merne térni a szavazóhelyre.

Jekatyerinburgban két jelölt indult az orosz törvényhozásba: az egyik azzal kampányolt, hogy a katonák érdekeit fogja védeni, míg a másik szerint a nyugdíjasok javára csökkenteni kell a katonai költségvetést.

Miután két nappal később kiderült, hogy ez utóbbi nyert, az alezredest újra bekísérték Szurovikin tábornok irodájába, ahol megíratták vele lemondólevelét, majd alaposan helyben hagyták.

„Az irodában a tábornokon kívül ott volt segédtisztje, a nevelőmunkáért felelős helyettese, egy harmadik tiszt, akinek a nevét nem tudom” – vallotta Csibizov. „Ütöttek, lökdöstek, és úgy viselkedtek, mint az őrmesterek a katonákkal a laktanyában” – mondta a panaszos, aki orvosokkal dokumentáltatta sérüléseit.

„Komoly és céltudatos tisztnek” tartották Szergej Szurovikin vezérőrnagyot a parancsnokságon beavatott kollégái, akik felidézték, hogy motorizált lövészhadosztályát rövid idő alatt az elmaradottból az állandó harckészültség felső kategóriájába emelte.

A rendet „vaskézzel” tartotta fenn, mivel „a hadseregben nincs más út” – mondták tiszttársai.

Eltiport tüntetők

A rövid idő alatt lejátszódó két különböző incidens után a newsru.com fellapozta Szurovikin személyes aktáját, amelyből kiderült, hogy egy omszki katonai főiskolán kitüntetéssel végzett, majd egy különleges műveleti alakulathoz, a szpecnazhoz vezényelték át.

Afganisztánban harcolt, majd a Taman motorizált hadosztályban szolgált.

Később újra kitüntetéssel végzett az orosz védelmi minisztérium vezérkari akadémiáján. A tekintélyes Frunze elvégzése után Tádzsikisztánba vezényelték át. Ő volt a 201. motorizált lövészhadosztály vezérkari főnöke.

Három sérülése és egy zúzódása van – írja személyi aktájában, amely nem túl részletesen azt is felidézi, mi történt parancsnoksága alatt az augusztusi puccs idején.

AP Photo/Boris Yurchenko
Szovjet harckocsik a puccsellenes tüntetők gyűrűjében, Moszkvában, 1991. augusztus 19-énAP Photo/Boris Yurchenko

A vaskalapos kommunisták 1991-ben Mihail Gorbacsov hatalmát akarták megdönteni, akit rengetegen védelmeztek utcai megmozdulásokon. Szurovikin, ekkor még csak századosként, egy motorizált lövészzászlóalj parancsnoka volt, akit útzárak felállításával bíztak meg – a civilek biztonsága érdekében.

A parancsnoksága alá tartozó egyik hernyótalpas, páncélozott gyalogsági harci jármű, egy orosz BMP azonban a civilek közé hajtott, és hármat eltiport közülük.

Dmitrij Komar, Ilja Kricsevszkij és Vlagyimir Uszov nem érte meg a Szovjetunió összeomlását, és Putyin Oroszországának a létrejöttét.

A puccs elfojtása után Szurovikin parancsnokot letartóztatták, majd hét hónapot töltött a Matrózok csendje nevű fogdában. Az ellene emelt vádakat végül Borisz Jelcin utasítására ejtették. Szurovikin csak a parancsokat követte – érvelt az elnök a RIA hírügynökség szerint.

Illegális fegyverkereskedéséért egy év próbaidőre ítélték azok után, hogy a Frunze akadémián egy hallgatótársának egy pisztolyt adott át egy versenyen való részvételre. Az ítéletet azonban hatályon kívül helyezték, miután kiderült, hogy Szurovikin nem tudott a fegyver rendeltetéséről – jelentette a Kommerszant.

Szurovikin vezette 2011-től azt a munkacsoportot, amely az orosz katonai rendőrséget volt hivatott létrehozni. Szinte már az új szolgálat élére került, amikor a katonai ügyészség meghiúsította kinevezését. A háttérben a védelmi minisztérium és a katonai ügyészség torzsalkodása állt. Ez azonban nem gátolta Szuvorikint abban, hogy tovább haladjon a katonai ranglétrán felfelé. A következő évben már a keleti katonai körzet vezérkari főnöke, 2013-ban pedig parancsnoka lett. Ekkor léptették elő vezérezredesi rangba.

Ezek után lett az orosz légierő parancsnoka.

A szíriai mészáros

„A szíriai harci bevetések során egy percre sem felejtettük el, hogy Oroszországot védjük” – mondta álságosan a tábornok egy 2017-es moszkvai ünnepségen a hadsereg elit katonáinak összegyűlt tömegének.

Akkoriban ő volt a Szíriában bevetett orosz erők katonai parancsnoka.

Moszkva szíriai érdekeinek „védelmében” több tucatnyi légi és szárazföldi támadást intézett polgári objektumok és infrastruktúra ellen. A parancsnoksága alatt álló orosz erők szíriai „otthonokat, iskolákat, egészségügyi intézményeket és piacokat, vagyis azokat a helyeket támadták, ahol az emberek élnek, dolgoznak és tanulnak” – állapította meg a Human Rights Watch 2020-as jelentésében Szurovikin szerepéről a polgárháború sújtotta Szíriában.

A tábornok mellesleg a közel-keleti országban az Oroszország hőse címet is kiérdemelte, holott humanitárius szervezetek őt tették felelőssé Aleppó lebombázásáért.

Mikhail Klimentyev, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP
Szergej Szurovikin Szíriában jelent Putyinnak, 2017-benMikhail Klimentyev, Sputnik, Kremlin Pool Photo via AP

Csecsenföld és Szíria volt az a két terület, ahol az orosz fegyveres erők szinte terror szítva vettek részt a háborús konfliktusokban, ahol Szergej Szurovikin kimutathatta „szörnyű jellemét” a csatatéren. Ezek után ragadt rá a „szíriai mészáros” elnevezés – írta a spanyol Atalayar.

„Minden egyes megölt orosz katonáért után három csecsen harcos fog meglakolni” – idézték a csecsen háborúban elhangzott fenyegetését.

Armageddon tábornok

Mindössze két nappal azután, hogy a krími/kercsi híd felrobbantása után Putyin elnök – egyértelműen megtorlásul – kinevezte a kegyetlenségéről elhíresült, 56 éves tábornokot az ukrán front orosz katonai főparancsnokának, Szurovikin elővette a jól bevált szíriai forgatókönyvet, és rakétatámadásokat intézett civil célpontok ellen szerte Ukrajnában. A többi között találat ért egy egyetem melletti főúti csomópontot, és egy parkban lévő játszóteret is.

„Nem lepett meg, ami Kijevben történt. Szurovikin abszolút könyörtelen, és nem törődik az emberi életekkel” – idézte a Guardian a védelmi minisztérium volt tisztviselőjét, aki Szurovikin mellett dolgozott.

Attól tartok, hogy a kezét teljesen elborítja majd az ukrán vér.

Bestiális múltja, keményvonalas és unortodox hadviselési módszere miatt kollégái Armageddon tábornokának, a világvége főtisztjének nevezik a háta mögött.

Elemzők szerint fő kihívása az ukrán harctéren az lesz, hogy megoldja az orosz sereget sújtó strukturális problémákat, miközben az ukrán ellentámadással is meg kell birkóznia.

A tábornok azon kevesek egyike a hadseregben, aki „tudja, hogyan kell felügyelni és racionalizálni a hadsereg különböző elemeit” – így jellemezte a légierő egykori hadnagya, aki tavalyelőttig együtt dolgozott Szurovikinnal.

„Nagyon kegyetlen, de ugyanakkor hozzáértő parancsnok” – mondta Gleb Iriszov, majd hozzátette: „Nem lesz képes minden problémát megoldani. Oroszországnak kevés a fegyvere és az embere”.

Hogy eddig ki volt a „különleges katonai művelet” parancsnoka, azaz Szurovikin előde, azt pontosan nem is tudni, mert hivatalosan sosem tették közzé – emlékeztet a Moscow Times.

Ezúttal azonban az orosz elnök kivételt tett, és nagy hangon hivatalosan harangozta be Szurovikin kinevezését.

Ezzel némileg enyhítette az orosz keményvonalasok közharagját, akik egyre türelmetlenebbül követeltek változásokat a katonai kudarcok után.

Iriszov szerint Szurovikin már Szíriában remek kapcsolatot alakított ki a Wagner-csoporttal, így valószínűleg ezzel magyarázható, hogy kinevezése után Putyin „séfje”, Jevgenyij Prigozsin – aki közben elismerte, hogy ő alapította a hírhedt zsoldossereget – a Telegramon felemelt hüvelykujjal üdvözölte a tábornok kinevezését

„Most már száz százalékig elégedett vagyok a hadművelettel” – ezt írta viszont Ramzan Kadirov csecsen hadúr Kijev bombázása után, ahol civil haltak meg.

Baljós üzenet

A lelketlen Szergej Szurovikin kinevezésével Vlagyimir Putyin egyértelmű jelzést küldött Ukrajnának, a Nyugatnak, és Oroszországnak is.

A Kijev központját október 8-án ért, hajnali rakétacsapásokról szóló első jelentések után perceken belül egy név uralta a Moszkva változó katonai taktikájáról szóló vitákat. Oroszországban egyértelmű válaszlépéseket vártak a krími híd részleges felrobbanása után. A megtorlás egyértelműen Szergej Szurovikinre vallott.

A szakértők szerint brutalitásának egyenes következménye, hogy Putyin őt bízta meg az orosz erők irányításával. „Védjegye” van – magyarázta a McKenzie Intelligence vezetője.

„Megmutatta, hogy képes olyan háborút vívni, amelyben nukleáris, biológiai és vegyi fegyverek is szerepet játszanak. Ez utóbbit Szíriában is bevetette” – mondta Forbes McKenzie.

Putyin és hívei az elmúlt hetekben többször is fenyegetőztek a nukleáris opció alkalmazásával. El kell tehát gondolkodni a képesség, a szándék és a lehetőség részletein – fejtette ki az elemző. Miután a szándékot már jelezték, olyan parancsnokra van szükség, aki képes atomfegyver bevetésére.

Szurovikin egy olyan ember, aki a közelmúltban vegyi fegyvert használt”, ami képességét igazolja – hívta fel a figyelmet a Sky News által megszólaltatott katonai szakértő.

Szurovikin tábornokot egyébként a Wagner-sereget alapító oligarcha szövetségesének tekintik. Jevgenyij Prigozsin az orosz védelmi minisztérium legmarkánsabb kritikusai közé tartozik, és héjaként a konfliktus kiterjesztését követeli Moszkvától.

Az, hogy felemelt hüvelykujjával üdvözölte Szurovikin kinevezését, arra utal: a tábornok megbízatása egyben Putyin hatalmának megszilárdítását is jelenti a különböző parancsnokok között – magyarázza McKenzie, aki szerint ezzel a lépéssel az orosz elnök legalább némileg megnyugtatja a sok oroszországi, harcias héját.

Ők ugyanis az elmúlt hetekben egyre gyakrabban tették fel a kérdést: miért nem rombolja porig Oroszország az ukrán infrastruktúrát, miért nem teszi a földdel egyenlővé Kijevet?

„Az a tény, hogy Szurovikin egy vadember, aki arról híresült el, hogy tüntetőkre lőtt és vegyi fegyvereket vetett be Szíriában, egyértelmű jelzés, és közben fokozza a megfélemlítést” – állítja az Edinburgh-i Egyetem posztszovjet és összehasonlító politika professzora.

A kinevezés szimbolikája, hogy Oroszország nem retten vissza a rendelkezésére álló eszközök bevetésétől, ráadásul van egy gátlástalan parancsnoka, aki nem riad vissza az utasítások kiadásától.

Putyin egyszóval „azt üzeni Ukrajnának és a Nyugatnak egyaránt, hogy nem hátrál meg” – mondta Luke March.

Ezzel párhuzamosan pedig saját népével és a nacionalista keményvonalasokkal tudatta: olyan tábornokot állít az ukrán fronton harcoló orosz erők élére, aki az ő nyelvüket beszéli – egészítette ki McKenzie.

Egyelőre azonban semmilyen egyértelmű jele nincs annak, hogy Oroszország nukleáris fegyverek bevetésére készülne – tartotta fontosnak megjegyezni az elemző.

„Szurovikin kapott lehetőséget vegyi vagy nukleáris fegyvereket bevetésére? Nem. Semmilyen olyan előkészület nem zajlik egyetlen harctéren sem, ami arra utalna, hogy Oroszország a közeljövőben más megközelítésre térjen át” – hangoztatta Forbes McKenzie.