Több ezer fogyatékos gyereket hagytak hátra az ukrán pokolban

Access to the comments Kommentek
Írta: Zoltan Siposhegyi
Fogyatékkal élő gyerek egy ukrán otthonban
Fogyatékkal élő gyerek egy ukrán otthonban   -   Szerzői jogok  Euronews

Ágyhoz kötözött, csontsovány, fogyatékos gyerekeket találtak a jogvédők több ukrán nevelőotthonban. 

A Fogyatékkal élők Nemzetközi Szervezetének szakemberei az orosz csapatok kivonulása után járták végig az intézményeket és a látottak sokkolták őket. A vizsgálóbizottság egyik tagja, Halina Kurilo szerint nem is kezelték emberként a bennlakókat, csak megpróbálták életben tartani őket. 

A szegényebb, vidéki régiókban sok szülő lemondott gyermekéről, mert nem tudott speciális nevelést biztosítani számára. A háború kezdetén pedig az ápolók is lemondtak róluk, mert féltették a saját életüket. Az elmúlt két hónapban többezer autista, Down-szindrómás és más testi, szellemi fogyatékos gyerek maradt néhány szakemberre.

Amikor Vasil Markulint megkérték, hogy legyen ideiglenes igazgatója az egyik délnyugat-ukrajnai intézménynek, még nem tudta, hogy mire vállalkozik. 

Olyan önzők voltak, hogy, amikor idejöttem segíteni, mind elfutottak. Azt gondoltam, hogy legalább megmondják, hogy ki epilepsziás vagy kit kell pelenkázni, de ebédre már nem volt itt senki - emlékezett vissza egy délnyugat-ukrajnai intézmény ideiglenes igazgatója.

A jogvédők és önkéntesek most a gyerekek testi és lelki egészségére is odafigyelnek. Tornával és zeneterápiával próbálják meg elfeledtetni velük az átélt traumákat.