NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az alkoholos italokra is rátennék a cigarettásdobozokon használt halálos jelzéseket

Az alkoholos italokra is rátennék a cigarettásdobozokon használt halálos jelzéseket
Írta: Noemi Mrav
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Csak minden 10. megkérdezett ember volt tisztában azzal, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás rákhoz vezethet.

HIRDETÉS

Az alkoholos italokra a cigarettásdobozokon már használt, a figyelmet az egészségügyi kockázatokra felhívó matricának kéne lenniük, hogy az emberek megértsék: az alkolhol és a rák között közvetlen kapcsolat van.

Az alkohol fogyasztása ugyanis többféle rák kialakulásához vezethet, és minél többet iszunk belőle, annál nagyobb rá az esély, hogy a betegség kialakul, írja az Egészségügyi Világszervezet, a WHO.

Az Egyesült Királyságban végzett 2016-os rákkutatás azt találta, hogy csak minden 10. megkérdezett ember volt tisztában azzal, hogy a rendszeres alkoholfogyasztás rákhoz vezethet.

"Az emberek nem tudják, hogy az alkoholfogyasztás vagy az elhízás is rákhoz vezethet - mondta Jane Dacre professzor az Euronews-nak. - A termékeken elhelyezett figyelmeztetések azonban segíthetnek, csakúgy, mint az oktatás. A minimális egységár bevezetése is ilyen lenne, ezért is lobbizunk."

A pobléma a professzor szerint egyre sürgetőbb. "Inkább a megelőzésre, nem a gyógyításra kéne fókuszálni. Az egészségügyi rendszerek ugyanis fenntarthatatlanná kezdenek válni, vagyis fontos a megelőzésre használni a forrásaikat." A brit hatóságok is jelezték az év elején, hogy ideje lenne bevezetni a figyelmeztető képek és szövegek elhelyezését az alkoholos italokon is.

Ezen kívül szeretnének összetétel-táblázatot is elhelyezni az üvegeken, de feltűntetnék azt is, mennyi kalóriát tartalmaz egy üveg vagy egy pohár ital, hogy ezzel is segítsenek csökkenteni a fogyasztást. 

Az európai alkoholgyártók elő is álltak megoldási javaslatokkal, mint például azzal, hogy az összetételt és a tápanyag-tartalmat is online elérhetővé tennék, amit egy, a termékre ragasztott QR-kód által lehetne elérni, egyes termékeken pedig a cimkén tüntetnék fel azt. "A kis- és közepes vállakozások inkább az online megoldás felé hajlanak, mások viszont a cimkéken elhelyezett információt választhatják majd, hozzátéve, hogy az összes információ elérhető online - írta a Spirits Europe közleményében. 

Nem megmutatni, hanem épp, hogy elrejteni próbálják

Shirley Cramer, a Brit Királyi Közegészségügyi Szervezet igazgatója szerint azonban ez csak látszatmegoldás. "Az igazság az, hogy az emberek többsége nem fogja megnézni ezeket az információkat a neten, főleg ha nem egészség-tudatosak vagy nem mozognak otthonosan a digitális világban. Az alkoholipar nagyon jól tudja ezt, épp ezért állt elő olyan javaslatokkal, melyek nem megjelenítik, hanem inkább elrejtik a vásárlóknak szánt információkat."

"Tisztában lenni azzal, mi van az italunkban, alapvető fogyasztói jog, melyet az alkoholipar konzekvensen elmulaszt megvalósítani. Így az alkohol-fogyasztók nem tudnak megfontolt döntést hozni, ami viszont az alkoholhoz köthető egészségkárosodások arányát nem hogy nem csökkenti, hanem inkább növeli." 

A jelenlegi uniós szabályozás szerint az élelmiszer- és ital gyártó cégeknek termékeiken fel kell tüntetni az összetevőket és a tápanyag táblázatot is - de az alkoholos italok ez alól kivéltelt élveznek. 

"Az alkohol-fogyasztás a legnagyobb oka a májbetegségek kialakulásának az unióban - mondta Helena Cortez Pinto professzor az Európai Májkutatási Szövetségnél. - Nevetséges, hogy egy tejesdobozon több információt találunk, mint egy üveg tömény italon. Az uniós tagállamoknak fel kell lépnie és konkrét lépéseket kell tennie a cimkézés terén, vagy a pácienseink nagy része továbbra is túl korán hal meg az alkohol okozta májbetegségekben."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Drámaian nőtt az online zaklatások aránya a fiatalok körében

Meghaladja az egymilliárdot az elhízott emberek száma

72 év után újra lehet majd alkoholt venni Szaúd-Arábiában