NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Vakmerő bűncselekmény Salisbury-ben

Vakmerő bűncselekmény Salisbury-ben
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Azonosították az idegmérget, amivel megmérgezték a volt orosz kémet, de nem hozzák nyilvánosságra.

HIRDETÉS

Megdöbbentő és vakmerő bűncselekménynek nevezte London a volt orosz kém, Szergej Szrkipal és lánya megmérgezését, és határozott válaszlépést ígért. Ám ahhoz előbb ki kell deríteni, ki áll a merénylet hátterében, valamint mikor és hogyan adták be nekik a mérget. Az idegméreg fajtáját már meghatározták, de a nyomozás jelen szakaszában nem hozzák nyilvánosságra. A rendőrség annyit közölt, hogy ritka méregről van szó. Elemzők szerint ez segíthet abban, hogy megtalálják az eredetét.

Amber Rudd brit belügyminiszter azt mondta, ez nagyon komoly ügy, a rendőrség teljes erőbedobással dolgozik rajta. Minden támogatást megadnak a nyomozóknak és az orvosoknak is. A megbetegedett rendőr miatt pedig nagyon aggódik.

Az orosz ezredest és lányát először megvizsgáló rendőrt szintén kórházban ápolják mérgezéses tünetekkel. Az ő állapota már stabil.

Felmertül, hogy az orosz titkosszolgálat és Moszkva áll a merénylet hátterében. Az orosz elnök egy interjúban arról beszélt, hogy a nyugati nagyhatalmak célja legyengíteni Oroszországot.

- Azok, akik meg akarnak minket mérgezni saját magukat mérgezik meg – nyilatkozta, de nem Szergej Szkripallal kapcsolatban. Hozzátette, hogy hiába próbálkoznak, a végén Oroszország fog nyerni.

Közben előkerült egy biztonsági kamera felvétele, amint a volt orosz kém egy salisbury-i boltban látható öt nappal a merénylet előtt.

Oroszország azt állítja, nem tudja mi vezetett az incidenshez, de kész együttműködni a brit hatóságokkal, ha kérik. Az orosz külügyminisztérium korábban úgy nyilatkozott, a külföldi felhasználja az esetet az Oroszország-ellenes kampányhoz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Litvinyenko özvegye bíztatta Navalnaját, hogy "találja meg a saját hangját"

Navalnij halála miatt nem ad interjút Tucker Carlsonnak Boris Johnson volt brit kormányfő

Hitlerre emlékeztető veszélynek tartja Vlagyimir Putyint a brit külügyminiszter