rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sagan elfogadja a kizárást


Sport

Sagan elfogadja a kizárást

Elfogadja a zsűri döntését a Tour de France-ról kizárt Peter Sagan. A szlovák sportolót azt követően diszkvalifikálták, hogy ütközött Mark Cavendish-sel, bár a lassítások alapján több szakértő is vitatja, hogy a könyöklés miatt esett el a brit versenyző. Sokan úgy látják, hogy elfogyott előtte a terület.

- Semmi erőszakosat nem tettem, egyszerűen rossz volt az időzítés. Mit tehetnék most? Elfogadom a versenybizottság döntését, de nem értek vele egyet. Semmi rosszat nem csináltam a hajrában – fogalmazott Sagan.

Cavendishnek a jobb lapockacsontja tört el, így fel kellett adnia a Tourt.

- Sagan hívott tegnap este, de 11 óráig a kórházban voltam. Amikor végeztem egy sms-t írtam neki, hogy ébren van-e. Ezután már tudtunk beszélni. Jóban vagyunk, barátok és kollégák vagyunk. Tiszteljük egymást, így nincsenek ellenérzések. A zsűritagok okkal vannak a posztjukon. Úgy gondolom, hogy egy világbajnokot kizárni a Tour de France-ról elég komoly dolog – nyilatkozta Cavendish.

A Tour idei indulói közül a sprintkirálynak tartott Cavendishnek volt a legtöbb szakaszgyőzelme. Sagan pedig arra készült, hogy sorozatban hatodszor nyeri meg a gyorsasági pontversenyt Franciaországban.