rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sikersztorik Szenegálból


focus

Sikersztorik Szenegálból

Szenegál a gazdasági felzárkózást tekinti legfontosabb céljának, és ebben a vállalkozásokat tekinti legfontosabb partnerének. Egyes szenegáli kkv-k igazi mintaként szolgálnak a többieknek, ilyen a SEDIMA, ez a mezőgazdasági és élelmiszeripari cég, amely szinte a semmiből indult.

- 1976-ban az alapító, Babacar Ngom 100 euró befektetéssel vett 120 brojlercsirkét – mondta a cég vezetője, Anta Bacar Ngom. – A SEDIMA ma ötven millió eurós forgalmat bonyolít, és az egész száz euró befektetésével kezdődött.

A vállalat ma közvetlenül 430 főt alkalmaz, de együttműködik több mint 10 000 mezőgazdasági beszállítóval szerte az országban. A elmúlt években high-tech létesítmények sorát hozták létre, illetve a tevékenységi kört is bővítették: lisztet termelnek, sőt az építőiparba is belevágtak.

- 2016 óta jelen vagyunk Maliban, Bamakóban, Egyenlítői Guineában, Kongóban – az a cél, hogy az egyik legnagyobb afrikai élelmiszeripari céggé váljunk – mondta Anta Babacar Ngom.

Vegyünk egy másik modellértékű vállalkozást. A Wari nevű, pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó digitális platformot 2008-ban két fiatal vállalkozó indította, Ma hatvan országban vannak jelen. A legkisebb faluban is van egy ilyen szolgáltató pontjuk, több mint egymillió tranzakciót bonyolítanak naponta.

A Wari közvetlenül 300 embernek ad munkát, közvetve viszont 45 000-nek. Ők is a tevékenység kibővítésében látták a siker titkát, ezért új szolgáltatásokat indítottak, valamint megvásárolták Szenegál második legnagyobb telefonszolgáltatóját.

Néhány éve a szenegáli gazdaság jó ütemben, évi 6-7 százalékkal növekszik, és ezt a közeljövőben kétszámjegyűre szeretnék növelni. A számokon túl a szenegáliak azt mondják, hogy szeretnék látni magukat ebben a növekedésben – vagyis minőségi, a tömegeket felemelő növekedést akarnak, amely a lakosság mindennapjaiban is érezhető. Pierre Ndiaye felel Szenegálban a gazdasági tervezésért. Azt mondja, hogy számára egyértelmű: erős kkv-k nélkül nincs gazdasági felzárkózás.

- Rendezett és inkluzív növekedést szeretnénk, amely senkit nem hagy az út szélén Szenegálban – mondta Ndiaye. És ha az ember így gondolkodik, akkor mindig számításba kell venni az egyéni vállalkozók, illetve a kis és középvállalkozók szempontjait is.

A vállalkozók számára kulcsfontosságú, hogy forrásokhoz jussanak, erre a célra egy speciális bank és többféle pénzügyi alap áll a rendelkezésükre. Cél az is, hogy a közbeszerzéseken minél több hazai cég indulhasson, és erősödjön az innováció. A cégalapítás költségeit a felére sikerült csökkenteni, a legtöbb adminisztrációs kötelezettséget már az interneten keresztül is teljesíteni lehet.

- Ezek a digitális platformok az elektronikus fizetési rendszer elindulásával lesznek teljesek – magyarázta Muntaga Sy, az Invest In Senegal vezérigazgatója. – Ezzel Szenegálban egy teljesen modern, papír nélküli cégadminisztrácis rendszer lép életbe, amely teljesen átlátható és biztonsági szempontból is nagyon hatékony.  

Szenegál a cégek infrastruktúra-igényeit is gyorsabban tudja már teljesíteni.

- A víz esetében a 75 napos várakozási időt 20-ra csökkentettük, az áramnál 80 napról 48 napra, az áramár tíz százalékos csökkentése mellett – folytatta Muntaga.

- Akár távoli falvakban is nyugodtan fektetünk be. Elmentünk egészen Nottóig,
, ahol pár évvel ezelőtt nem volt sem víz, sem áram. Ma az új infrastruktúrának köszönhetően negyven millió csirkét tudtunk kihelyezni a térségben – mondta erről a SEDIMA vezetője.

Ezek a sikertörténetek mozgásba hozták a szenegáli gazdaságot, ami az egész országban érezhető. A Wari vezérigazgatója szerint ez részben önbizalom kérdése.

- Bele kell vágni, meg kell próbálni, nem kell hallgatni arra, aki azt mondja, lehetetlen – vélte Kabiru Mbodzse.