rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

„Ha Trump győz, isten irgalmazzon nekünk!”


the global conversation

„Ha Trump győz, isten irgalmazzon nekünk!”

Közeleg az elnökválasztás napja az Egyesült Államokban. Akár Hillary Clinton, akár Donald Trump hódítja el a Fehér Házat, az eredménynek világszerte komoly következményei lesznek. Mit jelent ez a választás Európának, amely hagyományosan az Egyesült Államok szövetségese?

Ez a fő kérdése különkiadásunknak. Három vendégünk lesz. Alexander Stubb volt finn miniszterelnök geopolitikai, Pascal Lamy, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) korábbi főigazgatója gazdasági, Ken Loach filmrendező pedig kulturális szempontból próbál válaszolni.

Geopolitikai nézőpont

Alexander Stubb

  • Finnország miniszterelnöke, 2014–2015
  • Korábban volt külügy- és pénzügyminiszter is
  • Több könyv szerzője az EU-ról
  • Aktyvan sportol, részt vett Ironman triatlonversenyeken

Ön szerint milyen külpolitikai prioritásai lesznek az Egyesült Államok következő elnökének?

Alexander Stubb: – Ha két szóval kellene összefoglalnom: először is „elkötelezett”, másodszor pedig „nemzetközi”. Nekünk, európaiaknak nagyon fontos, hogy az Egyesült Államok elkötelezett szerepet vállaljon Európában, a Közel-Keleten, Ázsiában, Afrikában és bárhol másutt. Szövetségesekre van szükségünk, az Európai Uniónak és az Egyesült Államoknak vállvetve kell együttműködnie.

Mit jelentene, ha Donald Trumpot, illetve ha Hillary Clintont választják elnökké?

Alexander Stubb: – Az egyikük vállalná az elköteleződést, a másik nem. Hillary Clintont személyesen ismerem, mindketten külügyminiszterek voltunk, nagyjából egy időben. Lenyűgözőek a külpolitikai ismeretei, és az elkötelezettsége. Elnökként valószínűleg Obamánál is több kötelezettséget vállalna. Donald Trumpot nem ismerem, az alapján kell ítélnem, amit hallok. Falakat építene, protekcionista és nacionalista intézkedéseket hozna, kivonná az amerikai csapatokat, szóval európai nézőpontból, hogy őszinte legyek, ha mindezt be is tartaná, akkor abból bajok származnának.

Európáról nem sok szó esett az elnökjelöltek vitájában. Ön szerint milyen lesz Amerika és Európa kapcsolata? Azt hiszem, feltevésekre kell hagyatkoznunk.

Alexander Stubb: – Ha Hillary Clinton lesz az Egyesült Államok elnöke, akkor Amerika sokkal elkötelezettebb lesz. Nem fognak kilépni a NATO-ból, valószínűleg nem kezdik kivonni a csapataikat Európából, szövetségesnek fogják tekinteni Európát, partnernek a közel-keleti tárgyalásokon, a szíriai háborúban és a terrorizmus elleni harcban. Ha viszont Donald Trumpot választják meg, az sokkolni fogja a rendszer egészét. Európa odafigyel Amerikára, és az embereket megrémíti Donald Trump retorikája. Persze hallottunk már hasonlókat Európában is, de úgy gondolom, hogy Donald Trump külön kategória.

Említette a NATO-t. Donald Trump lényegében a szövetség létjogosultságát kérdőjelezte meg. Ön szerint szüksége van Európának saját, külön haderőre?

Alexander Stubb: – Egyértelmű, hogy Európának ki kell dolgoznia a saját védelmi politikáját, ez nem is lehet vitás. De ne feledjük, hogy az Európai Unió 28 tagállama közül 22 egyben a NATO-nak is tagja. Az EU lakosságának 94–95 százaléka benne van a NATO-ban, és ez bizonyosan így is marad a belátható jövőben. Megértem azokat az amerikaiakat, akik lassan csökkentenék a szerepvállalásukat, de ha megnézzük Oroszország magatartását, a szíriai háborút, akkor azt látjuk, hogy a NATO-együttműködés folytatása Amerikának is érdeke.

Ha már szóba hozta Oroszországot – ez nagyon fontos téma a finneknek, hiszen hosszú közös határuk van, a kapcsolataik pedig megromlottak. Ön szerint újra kell hangolni a viszonyunkat Moszkvával, Vlagyimir Putyin elnökkel?

Alexander Stubb: – Egyértelműen igen. Azt hiszem, egy illúzióban éltünk 1991 és 2000 között, hogy Oroszország normális demokrácia lesz, a nemzetközi közösség elkötelezett tagja. Aztán be kellett látnunk a 2008-as grúziai háború, de még inkább az ukrajnai válság után, hogy nem ez a helyzet. A nemzetközi színtérre a szíriai szerepvállalással tértek vissza az oroszok. Mélységesen elítéljük azt, amit Aszad elnök tesz Aleppóban. Ugyanakkor a Nyugat, Európa és az Egyesült Államok, tisztában van azzal, hogy Oroszország nélkül nincs megoldás a szíriai helyzetre. Minél hamarabb sikerül rendeznünk a kapcsolatainkat az oroszokkal, minél előbb találjuk meg a közös hangot, annál jobb. Úgy vélem, elvi alapokon nyugvó külpolitikára van szükségünk.

Ön szerint képes lenne Hillary Clinton az újrakezdésre? Pár évvel ezelőtt már megpróbálta. Donald Trump pedig arra hivatkozik, hogy remek a kapcsolata Putyinnal – akár tényleg így van, akár nem. Lehet, hogy a két jelölt közül neki lenne nagyobb esélye a kétoldalú viszony rendezésére?

Alexander Stubb: – Nem hinném, hogy ez a helyzet. Szergej Lavrov, az orosz külügyminiszter már dolgozott együtt Hillary Clintonnal, aki akkor szintén külügyminiszter volt. Nagyon jól ismerik egymást. Egyértelmű, hogy az orosz rezsim jól ismeri a jelenlegi amerikai elitet. Ha az oroszok stabilitást akarnak a külpolitikájukban, folytatnák és kiterjesztenék a szerepvállalásukat, akkor Hillary Clintonért kellene szorítaniuk. Ha viszont bizonytalanságot akarnak kelteni a világban, akkor Donald Trump az ő emberük. Útelágazáshoz érkeztünk, és úgy érzem, ezt az oroszok is tudják.

Ami az úgynevezett Iszlám Államot illeti, ön szerint melyik elnökjelölt lenne inkább képes elbánni ezzel a terrorszervezettel? Donald Trump vagy Hillary Clinton?

Alexander Stubb: – Ha még mindig miniszterelnök volnék, azt kellene válaszolnom, hogy azzal a jelölttel fogunk együttműködni, akit megválasztanak. De kimondom: magától értetődő, hogy Clinton sokkal biztosabb megoldás lenne. Trump szavakban nagyon kemény a terroristákkal, csakhogy nem elég azt hajtogatni, hogy „megsemmisítem az Iszlám Államot”. Azt is meg kellene mondania, hogy hogyan. Ehhez diplomáciai képességekre is szükség van, márpedig Donald Trump esetében ennek nem sok jelét látni, hogy őszinte legyek.

Végül: ön szerint amerikai elnökként melyikük tenné biztonságosabbá Európát? Donald Trump vagy Hillary Clinton?

Alexander Stubb: – Egyértelműen úgy gondolom, hogy Hillary Clinton. Nemcsak biztonságosabb megoldás, de rendkívül tapasztalt vezető is. Ráadásul helyes értékekhez ragaszkodik a liberális demokrácia védelmében, a piacgazdaság és a globalizáció védelmében. Ha én mint finn állampolgár szavazhatnék, biztosan Hillary Clintonra adnám a voksomat. De hát ez nem az én dolgom, habár engem is érinteni fog az eredmény, a döntést az amerikai nép hozza meg.

Gazdasági nézőpont

Pascal Lamy

  • A WTO főigazgatója, 2005–2013
  • Az Európai Bizottság kereskedelmi biztosa, 1999–2004
  • A Francia Szocialista Párt tagja
  • A Jacques Delors Intézet nyugalmazott elnöke

Ami a gazdasági hatásokat illeti, van egy ismert mondás: ha Amerika tüsszent, akkor az egész világ beteg lesz. Európára nézve biztosan igaz ez a megállapítás, ahogy a közelmúlt is bizonyította. Az elnökválasztás gazdasági következményeiről Párizsban beszélgettünk következő vendégünkkel, Pascal Lamyval, a Kereskedelmi Világszervezet volt vezetőjével.

Gyakran mondják, hogy a választások gazdasági kérdéseken dőlnek el. Ami Donald Trumpot és Hillary Clintont illeti, nem állíthatnánk, hogy sok mindenben egyetértenének. Ugyanakkor mindketten szkeptikusnak tűnnek a globalizációval kapcsolatosan. Ezek szerint bárki kerül is a Fehér Házba, mindenképpen protekcionistább korszakba lépünk?

Pascal Lamy: – Úgy vélem, Trump protekcionista lenne, Clinton pedig kevésbé lenne nyitott a kereskedelemre, mint elődei. Tehát egyikük aktívan protekcionista lenne, felemelné a vámokat, akadályokat, falakat emelne. Másikuk valószínűleg passzívabb, inkább Obama-szerű, semmint a kereskedelem-párti Bill Clinton.

Ha mindkét jelölt protekcionistább lenne a mostani elnöknél, kisebb vagy nagyobb mértékben, annak milyen hatása lesz Európára?

Pascal Lamy: – Azt hiszem, az összhatás az – akár nagyobb protekcionizmusról, akár kevesebb kereskedésről legyen szó –, hogy kisebb lesz a növekedés. Az amerikai gazdaság kevésbé növekszik majd, és ezáltal a világgazdaság is kevésbé növekszik, ugyanez vonatkozik az európai gazdaságra is. Nincs kétség afelől, hogy a protekcionizmus miatt lassuló kereskedelem rosszabb gazdasági eredményekhez vezet mindenki számára. Ez érvényes Kínára, Afrikára vagy Indonéziára is, mivel az amerikai gazdaságnak óriási a hatása világszerte.

Ha megnézzük Hillary Clintont és Donald Trumpot, Hillary Clintonról általánosságban azt mondják, hogy a folyamatosságot képviseli. Tudjuk, hogy a piacok szeretik a kiszámíthatóságot. Donald Trump változást jelentene, de Donald Trumpról azt mondják, hogy agyafúrt üzletember, sikeres businessman, tehát bizonyára előnyben van Hillary Clintonnal szemben, ha az Egyesült Államok gazdaságáról van szó.

Pascal Lamy: – A jó üzletemberek nem feltétlenül jó kereskedelmi tárgyalók, és ez fordítva is igaz. Úgy hiszem, ha Trumpot megválasztják, a rendszer, az amerikai alkotmány, a kapcsolat a kongresszussal, a fegyelem, amelyet az Egyesült Államokat nemzetközileg kötelezi, nevezetesen a Kereskedelmi Világszervezettel kapcsolatban, elejét venné annak, hogy megtegye a kétharmadát annak, amit a fejébe vett. Nem beszélve arról, hogy ha az ember az Egyesült Államok elnöke lesz, akkor időnként viselkednie kell.

Nézzünk néhány konkrét ügyet! A kereskedelmi megállapodás (TTIP) az EU és az Egyesült Államok között, úgy tűnik, sok akadályba ütközik, népszerűtlen az Atlanti-óceán mindkét partján. Nem tűnik úgy, hogy Obama elnök képes lesz keresztülvinni, mielőtt lejár a mandátuma. Gondolja, hogy mindkét jelölt, Trump és Clinton is ejti majd?

Pascal Lamy: – Nem hiszem, hogy ejtik majd, nem hiszem, hogy hamvába holt. Egyszerűen időre van szükség hozzá.

Ez mindkét jelöltre igaz?

Pascal Lamy: – Természetesen. A kezdettől fogva, hogy szabadon beszélhettem, vagyis elhagytam a Kereskedelmi Világszervezetet 2013-ban, az elejétől azt mondtam, hogy azok, akik azt állítják, hogy ezt egyszerűen meg lehet csinálni, beszívtak, félrebeszélnek!

És mi a helyzet az úgynevezett „kelet felé fordulással”? Amikor Hillary Clinton külügyminiszter volt, akkor a keleti nyitás, főként a Kínával kereskedés szószólói közé tartozott. Ezt egyesek szintén az Európától való elfordulás jeleként értékelték. Donald Trump meglehetősen élesen bírálta Kínát. Ha ő lenne az elnök, akkor abból Európa hasznot húzhatna?

Pascal Lamy: – Úgy vélem, ezek csak találgatások. A méret, a súly, a számok jelentik a realitást a gazdaságban, a kereskedelemben. Tény, hogy a világgazdaság súlypontja Ázsiára helyeződött át, és ez nem fog változni. Ha valami változik a következő 10, 20 évben, az az, hogy egyre nagyobb hangsúlyt kap Ázsia, és egyre kisebbet Európa, illetve az Egyesült Államok. A következő hullámban pedig jön Afrika, egyre nagyobb szerephez jut Afrika, és viszonylagosan kisebbhez Ázsia. Ez nem fog megváltozni.

Szeretném, ha őszintén megindokolná, hogy ha szavazhatna az Egyesült Államokban, gazdasági szempontból miért választaná Donald Trumpot, és miért Hillary Clintont?

Pascal Lamy: – Ez nehéz kérdés. Mivel hallgatom, amit Trump mond, olvasom, amit twittel, és annak nincs értelme. Nem hiszem, hogy jó lenne Európának, és nem hiszem, hogy jó lenne a világ többi részének.

Tehát semmi? Nincs semmi, amire azt mondaná, hogy jó ötlet?

Pascal Lamy: – Ez gazdasági valóság, mint ahogyan van televíziós valóság. Ez más világ, ez egy álomvilág – ez a fantázia világa, nem a való világ. Szerintem Hillary Clinton sokkal inkább a valóságban él. Úgy vélem, nem kétséges, hogy vele Európa, a világ és az Egyesült Államok is jobb kezekben lenne.

Társadalmi nézőpont

Ken Loach

  • Sokszoros díjnyertes brit filmrendező
  • Társadalomkritikus, provokatív realista filmjeiről ismert
  • Csaknem 50 éve készít filmeket
  • Én, Daniel Blake című filmjéért második Arany Pálmáját kapta

Ken Loach ünnepelt filmrendező, alkotásai számos díjat nyertek világszerte. Filmjeit kemény társadalomkritika jellemzi, gyakran brutális realizmus, témái a szegénység és az egyenlőtlenség, ami az Atlanti-óceán mindkét partján egyaránt fontos. Efi Kucokoszta Brüsszelben beszélgetett vele.

Legutóbbi filmje az Én, Daniel Blake egy olyan férfi küzdelméről szól, aki segélyhez akar jutni. Miért választotta ezt a témát most, és története mennyire áll közel a valósághoz Európában és az Egyesült Államokban?

Ken Loach: – Ennek a férfinak szívrohama volt, nem képes dolgozni. Túlságosan beteg ahhoz, az állam viszont azt mondja neki, hogy dolgoznia kell, hogy legyen pénze a túléléshez. Arról szól a film, hogy mi történik vele és egy hozzá hasonló helyzetben lévő nővel, akivel találkozik – ez egy bonyolult sztori. Az az érdekes számunkra, hogy látjuk, miként működik egy gazdasági rendszer, amely megtagadja a méltóságot, amely minden országban millióktól tagadja meg az életfeltételeket. Tömeges a munkanélküliség, tömeges az alulfoglalkoztatottság, az embereknek szükségük van az állam támogatására. Még akkor is, ha dolgoznak, mert a bérek annyira alacsonyak, vagy azért, mert csak két napot dolgoznak egy héten. Tehát egy olyan gazdasági rendszer markában vagyunk, amely nem működik.

Úgy látja, hogy ez a rendszer elért a határaihoz a társadalom legszegényebb része számára?

Ken Loach: – Ki tudja, meddig tudják elnyomni az embereket? Továbbra is elnyomják az embereket. Ezt nevezzük neoliberalizmusnak, ugye? Ez tette tönkre Görögországot, lerombolta sok ember életét, miközben a nagyvállalatok szabályozatlanul működnek, és groteszk az egyenlőtlenség.

Ha megnézzük olyan nagy szervezetek legutóbbi adatait, mint például az OECD, azt látjuk, hogy a leggazdagabbak és a legszegényebbek közötti szakadék az utóbbi években még tovább mélyült. Válság volt az Egyesült Államokban és Európában is, és az emberek megfizették az árát – de a leggazdagabbak, a lakosság egy kis része még gazdagabb lett. Mi siklott félre?

Ken Loach: – Jól ment nekik, ez az ő rendszerük, ez az, amit akarnak. Ez a korlátlan hatalommal bíró nagyvállalatok logikája, csökkentik a munkaerő költségét. Olyan olcsón szerzik be a nyersanyagokat, amennyire csak lehetséges, és versenyeznek egymással a piaci részesedésért. A bevételek óriásiak, a dolgozó emberek nagy árat fizetnek ezért. Ez nem az ő rendszerük. Ez a rendszer így működik. Úgy vélem, az egyetlen módja annak, hogy megváltoztassuk, az, hogy teljesen kicseréljük a gazdasági modellt.

Mi a helyzet a rasszizmussal és a diszkriminációval? Látjuk, hogy az Egyesült Államokban is vannak mozgalmak, például a Black Lives Matter (a Fekete Életek is Számítanak). Barack Obama a történelem első afroamerikai elnöke, ugyanakkor láttuk, hogy a rendőri erőszak növekedett a feketék ellen.

Ken Loach: – Az emberek akkor viselkednek rasszistán, és a rasszizmus akkor erősödik, amikor az emberek elvesztik a reményt. Az egymás iránti nagylelkűség akkor jellemző, ha az emberek erősek. A nagylelkűség olyan erő, amit meg kell kímélni. Az emberek nagylelkűek egymással, türelmesek és együtt dolgoznak, amikor van önbizalmuk, amikor biztosak magukban, amikor nem aggódnak a jövőjük miatt. Tehát olyan gazdasági rendszerre van szükség, amely lehetővé teszi ezt, amely biztonságot ad. Az a természetes, hogy jó szomszédságban éljünk, nemde? Ha szükséged van egy kis tejre, átjöhetsz kölcsönkérni, vagy ha kizártam magam, akkor bemászhatok az ablakodon keresztül a lakásomba. Jó szomszédok vagyunk, de amikor az emberek mérgesek, elidegenedettek, bajban vannak, akkor nagylelkűségük odalesz.

November 8-án tartják az amerikai elnökválasztást. Mit gondol, annak eredménye miként hat majd Európára?

Ken Loach: – Azt hiszem, ha Hillary Clinton nyer, folytatja az eddigieket – akkor olyan lesz, a helyzet, mint szokott, egy keményen üzletbarát kormány. Ha Trump győz, akkor isten irgalmazzon nekünk. A legjobb, ha elrejtőzünk valahol. Már annak a puszta gondolata is lidérces, hogy ez az ember az atombomba gombjának közelébe kerülhet. De ha Clinton nyer, az is rossz hír, mivel az amerikai tőke érdekeit fogja keresztülvinni.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

the global conversation

"Az egységkormány minden erejével a népet szolgálja"