rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Ingatlanadóból fedezné a nyugdíjemelést a portugál kormány


gazdaság

Ingatlanadóból fedezné a nyugdíjemelést a portugál kormány

A portugál kormány emelné a közalkalmazottak bérét és a nyugdíjakat, miközben csökkentené a személyi jövedelemadót 2017-ben.

A két baloldali párt által támogatott szocialista kormány azzal az ígérettel került hatalomra tavaly, hogy véget vet az évek óta tartó megszorításoknak, a gazdaság bővülésével a családok bevételét is növelné.

A kormány pénteken bemutatta a jövő évi költségvetési tervezetet a parlamentnek, amelynek segítségével 3 százalék alá kell csökkenteni a költségvetési hiányt.

Antonio Costa miniszterelnök az ingatlanadóval kapcsolatban azt hangoztatta, hogy az nem a 2017-es kiadások fedezésére van, hanem arra, hogy biztosítani és javítani tudják a társadalombiztosítási rendszert.

A tervezet szerint a 600 ezer eurónál értékesebb ingatlanok után 0,3 százalékos adót kell fizetni. A turistáknak kiadott lakások után pedig 35 százalékos adót kell fizetni. Ebből a kormány számítása szerint évente 170 millió euró folyhat be az államkasszába, amit a nyugdíjak emelésére fordítanának.

A portugál ingatlanpiac szereplői felháborodtak, mivel ez hátrányosan érinti a külföldi ingatlanbefektetőket is, akik az utóbbi években 2,37 milliárd euró értékben vásároltak házakat és lakásokat.

Ezen felül megadóztatják a cukros üdítőitalokat, kivéve a gyümölcsleveket. Valamint a emelik az alkoholos italok adóterhét, kivéve a bort, ami Portugália egyik legfőbb exportterméke. A cukros italok adójának emelésére egyébként a héten tett ajánlást az Egészségügyi Világszervezet.

Az autók is drágábbak lesznek.

Közben a közalkalmazottaknak járó cafeteriát is emelik az étkezési hozzájárulást illetően.

A költségvetésről szóló végső szavazást november 29-én tartják.

Portugáliában jellemzően, ha a közalkalmazottak juttatásait emelik, rövid időn belül a magánszektor is hasonló lépésre szánja el magát.

A kormány eddigi gazdaságélénkítő és a fogyasztást fellendítő intézkedése nem hozták meg a várt eredményt. A jegybank szerint Portugália GDP-je 1,1 százalékkal nőhet idén.

Az ország 2014-re teljesítette a nemzetközi mentőcsomag feltételeit és fejezte be a programot. Ugyanakkor tavaly nem tudta az EU-által szabott 3 százalék alá csökkentenie a költségvetési hiányt. Az végül 4,4 százalékos lett.

A pénzügyminiszter a múlt héten azt nyilatkozta, hogy idén 2,5, jövőre pedig 2 százalék alatt lesz Portugália költségvetési hiánya.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

gazdaság

Szeptemberben is nőttek az autóeladások az EU-ban