rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Megjelent a brit Teleman új albuma: Brilliant Sanity


Cult

Megjelent a brit Teleman új albuma: Brilliant Sanity

Együttműködésben a

A Brilliant Sanity ugyanannak a független kiadónak (Moshi Moshi) a gondozásában jelent meg, mint a bemutatkozó nagylemez, a 2014-es Breakfast.

A kvartettet a 2012-ben felbomlott Pete and the Pirates két oszlopos tagja, a Sanders-fivérek, Thomas és Jonny alapította. Pete Cattermoul a basszusgitáros, a dobos pedig Hiro Amamiya.

Az új lemezzel végre változatosabbá vált a Teleman koncertrepertoárja.

- Egy kissé frusztráló, ha csak egy album van a tarsolyodban, és mindig ugyanazzal a néhány számmal turnézol. Nem azért, mert unod már ezeket a dalokat, hanem mert szeretnéd kibővíteni a repertoárt. Szóval most hirtelen kétszer annyi számunk lett, és ez jó érzés, hiszen így változatosabbá válnak a koncertek – magyarázta Thomas Sanders.

A szintetizátorra és gitárra épülő dalok szövegét az énekes-gitáros Thomas Sanders írja.

- Nagyon gyorsan, spontán módon születnek meg ezek a szövegek, gyakran nincs is történetük, legalábbis abban az értelemben, ahogy ezt egy daltól elvárnánk. Az is előfordul, hogy egész egyszerűen egymás mellé teszek néhány fura szót, amelyek, mondjuk, alliterálnak, sokszor zenehallgatás közben jön egy-egy különös kép – mesélte a zenész.

A Teleman októberben és novemberben Nagy-Britanniában, valamint Írországban turnézik Brilliant Sanity című albumával.

ALL VIEWS

További hírek erről

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

Cult

Milánói divathét: Dolce & Gabbana, Versace, Prada, Giorgio Armani