rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Jemen: iskolát ért légicsapás miközben a parlament két év után ülésezett


Jemen

Jemen: iskolát ért légicsapás miközben a parlament két év után ülésezett

A polgárháború kezdete, csaknem két év óta először összehívták a síita lázadó húszikat támogató jemeni parlamentet Szanaában.

A nemzetközileg elismert, de elűzött, ám Szaúd-Arábia által támogatott elnök, Abed Rabbó Manszúr Hádi törvénytelennek minősítette a lépést. Egyúttal figyelmeztetett, hogy azokat a képviselőket, akik az ülésen részt vettek, büntetőeljárás alá fogják vonni.

- Egy bizalmi szavazással támogattuk egy magasabb politikai tanács felállítását – nyilatkozta az egyik képviselő. Ennek tagjai lesznek az Általános Népi Kongresszus és szövetségesei, valamint a húszi Ansar Allah és szövetségesei. Ezek a politikai erők majd elvégzik a szükséges feladatokat.

A szanáai parlament ülésével egy időben légicsapás ért egy iskolát Jemen északi részén. A bombatalálat következtében legkevesebb tíz gyerek életét vesztette, további huszonegy pedig megsebesült.

A húszik egyik vezetője a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíciót vádolja a brutális támadással, amely egyelőre nem nyilatkozott az esetről.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Késes, gyújtogató támadó egy svájci vonaton