rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Hat emlékezetes momentum az olimpiák történetében


világ

Hat emlékezetes momentum az olimpiák történetében

Nadia Comaneci – Montreal, 1976

Kétségtelen, hogy az 1976-os montreali ötkarikás játékok abszolút csillaga Nadia Comăneci volt. Károlyi Béla, Károlyi Márta és Pozsár Béla 14 éves tanítványa három arany-, egy ezüst- és egy bronzérmet nyert. Ráadásul Nadia szerezte meg az olimpiai játékok történetének első tízes osztályzatát tornasportban.

Edzője, Károlyi Béla a következőket nyilatkozta akkor: “Számítottam aranyéremre, de hogy olyan jól ki fog jönni, arra nem gondoltam. Őszintén megmondom, hogy az oroszok erősek voltak akkoriban, a kelet-németeknek is kemény csapatuk volt, hogy közel járt az őrültséghez kimondani, hogy arannyal jövünk haza”.

Emile Zatopek – Helsinki, 1952

A csehszlovák Emile Zatopek az 1952-es helsinki olimpián addig és azóta is egyedülálló módon megnyerte nemcsak az ötezer és a tízezer méteres síkfutást, de a maratoni futást is, ráadásul mindegyiket új olimpiai rekorddal.

Teljesítménynek értékét tovább növeli, hogy maratont addig még nem is futott versenyen. Ekkor már felesége volt a gerelyhajító Dana Ingová, aki ugyancsak a finn fővárosban lett a női gerelyhajítás olimpiai bajnoka, ugyanazon a napon, amikor férje megnyerte az 5000 méteres döntőt.

Dick Fosbury – Mexikóváros, 1968

Az Oregon államban született magasugró, Dick Fosbury 1968-ban, a mexikóvárosi olimpián mutatta be új technikáját a világnak: a flop-technikának köszönhetően 224 cm-es teljesítménnyel olimpia bajnok lett.

“Én voltam a mezőnyben az egyetlen, aki így ugrott, és én győztem. Hihetetlen fogadtatásban volt részem az olimpia után szülővárosomban, Medfordban. A tömeg konfettiesővel fogadott” – nyilatkozta Fosbury.

A mérnök végzettségű atléta aktív pályafutása befejezése után sem szakadt el a sporttól: 2007 októberében ő lett az Olimpikonok Világszövetségének elnöke.

Jesse Owens – Berlin, 1936

Az 1936-os berlini nyári játékok csillaga egy fiatal afroamerikai futó volt. Az akkor 22 éves Jesse Owens Adolf Hitler szeme láttára négy aranyat nyert, és barátságot kötött egy német sportolóval. Teljesítménye láttán sok német is felállva tapsolt, a Führer viszont nem vett részt a díjátadón.

“Elképesztő bátorság volt Luz Longtól, hogy Hitler orra előtt velem barátkozott. Beolvaszthatnák az összes érmemet és serlegemet, de még bevonatnak sem lennének elég jók arra a 24 karátos barátságra, amelyet Luz Long iránt éreztem” – mondta Owens.

Fanny Blankers-Koen – London, 1948

Az 1948-as olimpia atlétikai versenyszámait a Wembley Stadionban rendezték: a “sztár” itt egyértelműen a holland Fanny Blankers-Koen volt. A csak “Repülő háziasszonynak” nevezett kétgyermekes anya négy aranyérmet nyert: 100 és 200 méteres síkfutásban, 80 méteres gátfutásban és váltóban.

Mivel a szabályok nem tették lehetővé, hogy a sportolónők háromnál több versenyszámban induljanak, így ki kellett hagynia a távolugrást és a magasugrást, noha mindkét sportágban ő tartotta a világcsúcsot.

Mark Spitz – München, 1972

Az amerikai úszó, Mark Spitz az 1972-es ötkarikás játékokon megszerezte hetedik olimpiai aranyérmét, miután a 4×100 méteres férfi úszóváltó tagjaként győzelemhez segítette csapatát. Erre előtte egyetlen atléta sem volt képes, azóta is csak Michael Phelps tudta felülmúlni.

Spitz diadalmenetére a bajor fővárosban azonban tragikus árnyék vetült: a Fekete Szeptember nevű palesztin terrorszervezet szeptember 5-én vérfürdőt rendezett az olimpiai faluban, és túszul ejtett 9 izraeli sportolót. Mivel a hétszeres olimpiai bajnok is zsidó felmenőkkel bírt, így gyorsan Londonba menekítették. Odahaza később nemzeti hősként ünnepelték, majd a moziszínészi karrierrel is megpróbálkozott, ám ott nem ért el sikert.

További emlékezetes momentumok

Michael Phelps – Peking, 2008

Abebe Bikila – Róma, 1960

Carl Lewis – Los Angeles, 1984

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Kikerült az Euronews magyar adása a MinDigTV csomagból