rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Visszaesett a munkahelyteremtés az Egyesült Államokban


Gazdaság

Visszaesett a munkahelyteremtés az Egyesült Államokban

Alig teremtettek új munkahelyet májusban az Egyesült Államokban. A munkaügyi minisztérium adatai szerint a nem mezőgazdasági ágazatokban csak 38 ezerrel nőtt a munkahelyek száma. Havi szinten öt éve nem teremtettek ilyen kevés állást.

A foglalkoztatási adatokon részben a Verizon telekommunikációs cég dolgozóinak sztrájkja rontott, a munkabeszüntetés idején ugyanis nem kaptak fizetést. A júniusi adatokon feltehetően javít, hogy a sztrájknak vége.

Visszaesett a különböző árucikkek gyártása is – ebbe beletartozik a bányászati szektor és a feldolgozóipar.

Az Egyesült Államokban munkanélküliségi ráta 4,7 százalékon áll.

A jegybank szerepét betöltő Fed elnöke korábban azt mondta, hogy az alapkamat emeléshez havi százezer új munkahely megteremtését tartaná ideálisnak. Elemzők szerint a friss foglalkoztatási adatok nehéz helyzetbe hozzák a Fed Nyíltpiaci Bizottságát.

Közben az órabérek sem emelkednek jelentősen. Májusban átlagosan óránként 5 centtel, vagyis 0,2 százalékkal nőttek az órabérek.

Ez éves összevetésben 2,5 százalékos fizetésemelkedést jelent. Közgazdászok szerint az infláció megfelelő, azaz 2 százalékhoz közelítő növekedéséhez a béreknek éves szinten 3-3,5 százalékkal kellene emelkedniük.

A brüsszeli terrortámadás fogta vissza a kiskereskedelem bővülését az eurózónában

Gazdaság

A brüsszeli terrortámadás fogta vissza a kiskereskedelem bővülését az eurózónában