rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Miként öltheti magára egy hétköznapi ember jelentéktelen arcát az abszolút barbárság?


cinema

Miként öltheti magára egy hétköznapi ember jelentéktelen arcát az abszolút barbárság?

Együttműködésben a

Keveset tudtam a náci bűnös, Eichmann életéről, csak annyit, hogy 1960-ban elkapta a MOSZAD, Izraelben bíróság elé állították és felakasztották. Azt nem tudtam, hogy a végső megoldás logisztikai felelősét egy német ügyész állhatatosságának köszönhetően sikerült azonosítani és letartóztatni.

A Der Staat gegen Fritz Bauer (Az állam Fritz Bauer ellen) című film a német történelem eme kevéssé ismert fejezetét idézi fel.

Hogyan éltek a zsidók a háború utáni Németországban, ahol a hivatalnoki karban sokan korábban a náci bürokrácia tagjaiként szolgáltak?

Ezt a kérdést feszegeti Lars Kraume filmje, a válasz pedig Fritz Bauer személyiségében rejlik. Burghart Klaussner remekül játssza az ügyészt, aki semmitől sem hátrált meg, pedig még saját jogi intézményrendszerének ellenállásával is meg kellett küzdenie.

Azért küzdött, hogy Eichmannt Németországban állítsák bíróság elé, nem bosszúvágyból, hanem hogy az újjáépítés és a gazdasági csoda lázában élő hazáját szembesítse a múltjával, és hogy az egész világ láthassa, miként öltheti magára egy hétköznapi ember jelentéktelen arcát az abszolút barbárság.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

A folytatások, remake-ek, képregény- és videojáték-adaptációk nyara