rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Nem csitul az erőszak Ciszjordániában


Izrael

Nem csitul az erőszak Ciszjordániában

Könnygázzal próbált feloszlatni egy ciszjordániai tüntetést az izraeli hadsereg. A palesztinok egy csoportja kövekkel és más eszközökkel támadt a katonákra. Az összecsapások helyszíne ismét Hebron.

A ciszjordániai városban néhány száz zsidó telepes él szigorú védelem mellett, több mint 150 ezer palesztin között.

Kedd délelőtt egy másik összecsapás áldozatának temetésén vett részt több száz palesztin, ez a szertartás is erőszakba torkollott.

A palesztin hatóságok szerint az áldozat azután vesztette életét, hogy palesztin tüntetők kövekkel dobálták meg az izraeli katonákat, akik végül a tömegbe lőttek. A hadsereg nem kommentálta az esetet.

Hétfőn az izraeli biztonsági erők két palesztin merénylőt lőttek le, egyikük egy zsidó katonára, másikuk egy férfire támadt Hebronban.

Október elseje óta több mint 50 palesztin vesztette életét az összecsapások során, 29-ről az izraeli hatóság azt állítja, hogy fegyveres merénylők voltak. A palesztin támadásokban 11 izraeli halt meg.

Az erőszak kiváltó okai a palesztin médiában megjelent hírek voltak, melyek szerint az izraeli kormány megpróbálja megváltoztatni a status quót Jeruzsálem óvárosában, a Templomhegyen, bár ezt az izraeli vezetés számos alkalommal cáfolta.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

Kanada

Nem volt idő vészjelzést küldeni - baleset Kanada partjainál