rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Sicario - erőszakkal az erőszak ellen


cinema

Sicario - erőszakkal az erőszak ellen

Együttműködésben a

Egy emberrablási ügyekre specializálódott FBI-ügynök (Emily Blunt) és csapata egy bevetésen falba temetett hullákra bukkan.

Ezután felkérik, hogy vegyen részt egy titkos akcióban az Egyesült Államokban és Mexikóban ténykedő hírhedt Diaz klán vezetőjének elfogására.

Erről szól a kanadai Denis Villeneuve akcióthrillere, a Sicario – A bérgyilkos.

A filmet New Yorkban mutatták be a múlt héten.

A kanadai rendező szerint nagy a kísértés arra, hogy az erőszak ellen még több erőszakkal küzdjenek, de az később még nagyobb erőszakot szül. Mi a megoldás? Nem tudom, én csak fölteszem a kérdést. Hogyan küzdhetünk a gonosz ellen? Szörnyetegekké kell válnunk, mint a szörnyetegek? – kérdi Denis Villeneuve.

Josh Brolin alakítja a különleges ügynököt, akinek vezetésével titkos egység indul a drogbáró ellen. A színészt arról kérdezték, egyetért-e az erőszakos módszerrel, amellyel a kartell ellen a filmben felléptek.

- A fiktív történetben igen. Nem hiszem, hogy erre megoldásként tekintenénk a mostani helyzetben. Nem hiszem, hogy ez lenne a film lényege. A mozi csak tudatosítani szeretné, hogy ez létezik, annyira közel van, és annyira erőszakos – mondta Josh Brolin.

- Néhány akció jogos, de nem hiszem, hogy helyes lenne a szemet szemért elv, a törvénysértés vagy az, hogy a cél szentesíti az eszközt. Ez nagyon veszélyes – teszi hozzá Benicio Del Toro, aki egy kolumbiai bérgyilkost játszik a filmben.

A Sicario – A bérgyilkos a Cannes-i Filmfesztiválon debütált, és jó kritikákat kapott.

Magyarországon október 22-től látható.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk

cinema

Öreg ember nem vén ember - Robert De Niro, a kezdő