rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Népszavazáshoz menekült Ciprasz a döntés elől


Görögország

Népszavazáshoz menekült Ciprasz a döntés elől

Népszavazást tartanak Görögországban arról, hogy a kormány teljesítse-e a hitelezők feltételeit egy újabb mentőcsomagért cserébe. Az épphogy napokkal az államcsőd előtt álló országban július 5-ére írták ki a referendumot. Alekszisz Ciprasz kormányfő ígérete szerint, ő a választók felhatalmazása alapján cselekszik majd.

- Arra kérem Európa vezetőit, hogy adjanak néhány nap haladékot a felajánlott hitelcsomaggal kapcsolatban, hogy a görög szavazók mindenféle nyomásgyakorlás és a zsarolás érzete nélkül dönthessenek, a görög alkotmány és az Európai Unió értékeinek szellemében – mondta Alekszisz Ciprasz.

A görög kormányfő előzőleg részt vett Brüsszelben az uniós vezetők csúcsértekezletén, ahol a mostani hitelprogram meghosszabbítását ajánlották Görögországnak, ha elfogadja a cserébe kért gazdasági intézkedéseket.

Ezzel november végéig biztosítanák Görögország finanszírozását, ám Ciprasz szerint a feltételek elfogadhatatlanok.

A görög vezetésre nemcsak Brüsszel felől nehezedik nyomás, saját pártja és támogatói is bírálják. A kommunista párt szervezésében például a megállapodás aláírása ellen tüntettek Athénban.

Az euronews büszke arra, hogy világszerte vannak újságírói, készen arra, hogy a helyiek álláspontját is megjelenítsék a világpolitikai eseményekben. Olvasson többet a témáról azon a nyelven, amelyen eredetileg megjelent!

A következő cikk

világ

Végéhez közelít a hajsza – lelőtték a két szökevény egyikét