rendkívüli hír

A görög kormánytagok támogatják a népszavazást

A népszavazás hírére több miniszter is nyilatkozott a görög kormány rendkívüli ülése után. A kabinet tagjai főleg a demokrácia és az emberek

Éppen ezt olvassa:

A görög kormánytagok támogatják a népszavazást

Betűméret Aa Aa

A népszavazás hírére több miniszter is nyilatkozott a görög kormány rendkívüli ülése után. A kabinet tagjai főleg a demokrácia és az emberek önrendelkezési jogának fontosságát hangsúlyozták.

- Most a görögökön múlik, hogy hallassák a hangjukat, és dönthessenek, szóval ez az európai demokrácia nagy pillanata is. Muszáj, hogy az emberek is beleszóljanak a gazdaságpolitika alakulásába – mondta az közigazgatási reformokért felelős miniszter.

- Maradunk az euroövezetben, és maradunk Európában. Olyan megállapodást szeretnénk, amely távlatokat nyit az országnak. Erről kell döntenie a görög embereknek. A mostani intézkedés vége katasztrófa lesz – reagált az egészségügyi miniszter.

- Legutóbb 1974-ben tartottak népszavazást Görögországban. Akkor a köztársaság és a királyság között választhattak az emberek. A mostani kérdés, jóval bonyolultabb, de éppen olyan életbe vágó, hiszen az eredménye határozza majd meg, hogy Görögország továbbra is egy ösvényen halad-e az euróval és az Európai Unióval – mondta ez Euronews tudósítója, Sztamatisz Dzsianniszisz.