rendkívüli hír

Éppen ezt olvassa:

Változó dogmák - Lone Scherfig mesterkurzusa a filmnyelvről


cinema

Változó dogmák - Lone Scherfig mesterkurzusa a filmnyelvről

Az egyik leghíresebb európai filmrendezőnő, a dán Lone Scherfig mesterkurzust tartott az Isztambuli Nemzetközi Filmfesztiválon. Scherfig 1984-ben végzett a dán filmfőiskolán. Alkotásait nagyra értékeli a szakma. Egy lányról (An Education) című filmjét 2010-ben három kategóriában is jelölték Oscar-díjra.

A 60-as években játszódó történet egy lány felnőtté válásáról szól. Carey Mulligan egy 16 éves iskoláslányt alakít, aki az Oxfordi Egyetemre készül. Egy esős nap Jenny találkozik a harmincas Daviddel, akit Peter Sarsgaard játszik. Carey Mulligan játékát 2010-ben BAFTA-díjjal ismerték el, amiben nagy szerepe volt a rendezőnek.

- A nővérem színpadi rendező, aki megtanított néhány trükkre – meséli Lone Scherfig. – A rendezéshez hozzátartozik, hogy ismerni kell a színészek munkastílusát, gondolkodásmódját, és időnként magukra kell hagyni őket, ugyanis felelősségteljes emberek lévén ők is azt akarják, hogy jó legyen az intepretáció. Sok száz színésszel dolgoztam már, és értékelem a tudásukat, a bátorságukat – így állok hozzájuk.

Lone Scherfig pályája kezdetén részt vett a Dogma 95 mozgalomban, melyet Lars von Trier és Thomas Vinterberg indított el a 90-es évek közepén.

Vajon mit tanított az isztambuli kurzus résztvevőinek, annak a generációnak, amelynek tagjai már mobiltelefonnal videóznak?

- Ha a fiatalabb nemzedékhez tartoznék, ugyanezt tenném. A mobilommal filmeznék, és élvezném azt, hogy megoszthatom a vicces vagy éppen komoly dolgaimat a közönséggel, de én egy klasszikusabb hagyományt képviselek, amelyben még nagy kamerával és nagy stábbal dolgoznak. Persze egyre könnyebbek már ezek a kamerák, és gyorsabban megy az egész. Tehát ha a klasszikus örökséget úgy használod, hogy új nyelven szólalsz meg, az jó. A filmnyelv mostanában drasztikusan változik, és nagyon fontos, hogy művészet maradjon, még akkor is, ha ma már mindenki nyomja a gombot.

Lone Scherfig legutóbbi filmje, a The Riot Club című thriller az oxfordi egyetem egyik képzeletbeli elit klubjában játszódik, amelynek tagjai büszkék hedonista életfilozófiájukra, és azt vallják, hogy pénzért minden megkapható.

Scherfig sokáig gondolkozott azon, hogy happy end legyen-e a történet vége.

- A legnagyobb kihívást mindig annak az eldöntése jelenti, hogy erős politikai üzenettel zárjunk, vagy inkább a mainstream irányzatnak megfelelően oldjuk a feszültséget. Sokáig gondolkodtunk rajta, de aztán úgy döntöttünk, hogy legyen inkább kiszámíthatatlan a vége, és politikusabb, mint amit a nézők várnának.

Lone Scherfig The Riot Club című filmjét, amelyet Európa-szerte jól fogadtak a nézők, most kezdték vetíteni Észak-Amerikában. A dán rendezőnő legújabb munkája, a Their Finest Hour and a Half című romantikus vígjáték Gemma Artertonnal, Sam Claflinnel és Bill Nighy-val.

A szerkesztőség ajánlata

A következő cikk
A szerelem szeszélyes futamai - Caprice

cinema

A szerelem szeszélyes futamai - Caprice