rendkívüli hír

Korner - 11-es így is, úgy is

A Korner, az Euronews heti futball-összefoglalója minden hétfőn az előző hét érdekességeit veszi számba. A Barca vereséggel, a City győzelemmel

Éppen ezt olvassa:

Korner - 11-es így is, úgy is

Betűméret Aa Aa

A Korner, az Euronews heti futball-összefoglalója minden hétfőn az előző hét érdekességeit veszi számba.

A Barca vereséggel, a City győzelemmel hangolt

11 mérkőzés után (minden sorozatot figyelembe véve) véget ért a Barcelona nyerő szériája. A katalán csapat hazai pályán botlott a spanyol bajnokságban. A Barcelona kedden a Bajnokok Ligájában lép pályára. Ellenfele, a Manchester City jól vizsgázott hétvégén Angliában.

A Barcelona gyorsan hátrányba került hazai pályán a Malaga ellen: A 7. percben Juanmi volt eredményes. Több gól nem is esett, pedig a Barcelonánál minden sztárcsatár, így Suarez, Neymar, Pedro és Messi is pályára lépett.

A győztes Malaga továbbra is hetedik a spanyol bajnokságban. A Barcelona második, de a hátránya négy pontra nőtt a Real Madrid mögött.

Második a Manchester City is az angol bajnokságban, de Manuel Pellegrini együttese öt pontra megközelítette a listavezető Chelsea-t.

A City a Newcastle United ellen brillírozott. A hazai összecsapáson Agüero, Nasri, Dzeko és David Silva lőtték a gólokat. A spanyol világbajnok kétszer is betalált, a City 5-0-ra győzött.

Mínusz két ember, két bekapott gól

A Galatasaray edzőjéről, a Parmáról és a Dinamo Kijevről is szó lesz “Fent és lent” rovatunkban. Lássuk, kik voltak a hét győztesei és vesztesei!

A Galatasaray edzőjénél, Hamza Hamzaoğlunál senki sem kezdett jobban az isztambuli csapat élén. A novemberben Cesare Prandellit váltó török tréner 10 találkozó után 8 győzelmet és két döntetlent tud felmutatni.
(A 2005-06-os bajnokságban Eric Gerets kezdett ugyanígy a Galatával).

Csőd fenyegeti a Parmát. A kétszeres UEFA-kupagyőztes klub Udinese elleni mérkőzése elmaradt az olasz bajnokságban, mert az áramellátásért és a biztonsági szolgálat munkájáért nem tudtak volna fizetni.

Előnyről bukott a Dinamo Kijev az Európa-ligában. Az ukránok idegenben vezettek a francia Guingamp ellen, azonban két kiállítás miatt kilenc főre olvadtak, és 2-1-re kikaptak.

11-es – nem úgy…

Több mint egy évszázadot visszaugrunk az időben. 114 éve történelmi mérkőzést játszottak a legrégebbi nemzetközi futballtorna keretein belül. Az 1883-ban beindított Brit Nemzetek Kupájában Skócia tönkreverte Írországot.

1901 február 23-án Skócia történetének legnagyobb különbségű győzelmét aratta Írország ellen. A Celtic Parkban a skótok feltartóztathatatlanul rohamoztak. Sandy McMahon és Robert Hamilton négy-négy, John Campbell két, David Russell egy gólt szerzett.

Az írek nem találtak a kapuba, Skócia 11-0-ra győzött.

Akár tévedhetünk is

Kedden és szerdán Bajnokok Ligája nyolcaddöntőket játszanak. Megpróbáljuk hát most ezek eredményeit eltalálni. Tippeljenek önök is az Euronews közösségi oldalain a ‪#‎TheCornerScores‬ használatával!

Az Euronews sportszerkesztőségének tippjei az eheti BL-mérkőzésekre:

Juventus – Dortmund 1-1
Manchester City – Barcelona 1-2
Arsenal – Monaco 3-0
Bayer Leverkusen – Atlético Madrid 0-2

Azért ne feledjék: Akár tévedhetünk is!

Furcsa 11-esek

Mára ez volt a Korner. Jövő hétfőn ismét jelentkezünk.
Búcsúzóul meghökkentő tizenegyeseket mutatunk.

Ha hasonlóan vicces videókra szeretnék felhívni a figyelmünket, megtehetik közösségi oldalainkon ‪#‎TheCornerBloopers‬ használatával.