rendkívüli hír

rendkívüli hír

Lemondott a jemeni elnök

Benyújtotta lemondását csütörtökön a jemeni kormány az elnöknek. Nem sokkal később maga az államfő is bejelentette távozását a fővárost kézben tartó

Éppen ezt olvassa:

Lemondott a jemeni elnök

Betűméret Aa Aa

Benyújtotta lemondását csütörtökön a jemeni kormány az elnöknek. Nem sokkal később maga az államfő is bejelentette távozását a fővárost kézben tartó húszi felkelők nyomására hivatkozva. A parlament nem fogadta el az elnök lemondását.

A kormányfő azzal indokolta lépését, hogy nem akart egy értelmetlen politikai káoszba kerülni.

A húszi fegyveresek saját embereik kinevezését követelték az elnöki hivatalba és a védelmi minisztériumba, illetve arra próbálták rávenni az államfőt, hogy tartson tévébeszédet az emberek megnyugtatására.

A törvényhozás elnöke rendkívüli ülést hívott össze péntekre, hogy megvitassák az utóbbi napok eseményei nyomán kialakult belpolitikai káoszt.

A jemeni fővárosban, Szanaában a hét elején lángoltak fel az összecsapások a hadsereg és a síita húszi fegyveresek között. A lázadók elfoglalták az elnöki palotát, körülvették Hádi rezidenciáját és fogságba ejtették az elnök kabinetfőnökét.

Szerdán az elnök hivatala azt közölte: a síita fegyveresek ígéretet tettek arra, hogy visszavonulnak az elfoglalt állami épületekből és az elnöki palotából. A jemeni elnök cserébe beleegyezett abba, hogy a húszik követelésének eleget téve kormánya módosítani fogja az alkotmánytervezetet, és több beleszólást enged majd a húsziknak és más politikai erőknek is az ország ügyeinek irányításába.

Jemenben Száleh elnök hatalmának 2011-es megdöntése óta belpolitikai káosz uralkodik. A húszik tavaly szeptemberben foglalták el a jemeni főváros nagy részét, nem sokkal azután, hogy sikerült nyélbe ütni az ENSZ-közvetítéssel kidolgozott tűzszüneti megállapodását köztük és a kormány között.