rendkívüli hír

Mekka

News

Nyugodtan zajlik az idei mekkai zarándoklat

A sátán megkövezésének második napi szertartásával folytatódott a muzulmán zarándoklat, a háddzs a szaúd-arábiai Mekka melletti Mína-völgyben.

Iráni-szaúdi feszültség a Mekkában

A Hadzs legfontosabb napján kétmillióan gyűltek össze Mekkában, hogy az Arafat hegyen imádkozzanak.

Iráni zarándokok nem mehetnek Mekkába

Több ezren tiltakoztak Teheránban, miután a szaúd-arábiai hatóságok megtiltották az iráni polgároknak, hogy részt vegyenek a mekkai zarándoklaton.

Irán megvonná a mekkai zarándoklat szervezését Rijádtól

Irán és Szaúd-Arábia között komoly vita alakult ki a haddzs szervezésével kapcsolatban. Hamanei ajatollah kivenné Rijád kezéből a zarándoklat szervezésének jogát.

Mekkai nagymecset: 100 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma

Szaúd-Arábiában megkezdődött a vizsgálat, miután pénteken rádőlt egy daru a nagymecsetre Mekkában. A halálos áldozatok száma már 107-re emelkedett

Mekka: Felvétel a tragédia pillanatairól

87-en meghaltak Mekkában, amikor rádőlt egy daru a nagymecsetre és átszakította annak tetejét. A szaúd-arábiai polgári védelem közlése szerint a

Daru dőlt a nagymecsetre, már 87 halott Mekkában

Már 87 halottja van a mekkai balesetnek és 180-an megsérültek, amikor rádőlt egy óriásdaru a nagymecsetre. A sérültek közül többek állapota válságos

Véget ért a ramadán

A muzulmán országokban világszerte ünneplik a böjti hónap, a ramadán végét. Az Eid Al Fitr fesztivállal pénteken véget ér a böjtölés. Szaúd-Arábiában

Nocomment

Muzulmán zarándokok milliói az Arafat-hegyen

Legalább 2 millió muzulmán zarándok vágott neki az Arafat-hegynek, amely a legjelentősebb szent zarándoklat, a Hadzs útvonalába esik. A szaúdi

A szelfiőrület elérte Mekkát

A szelfi önfotózást jelent angolul, röviden. Annyit tesz, hogy civilek fényképezik magukat mobiltelefonjukkal hírességek társaságában vagy valamilyen

Befejező részéhez ért a háddzs Mekkában

Több százezer muzulmán zarándok végezte el a sátán megkövezésének szertartását kedden a szaúd-arábiai Mína völgyben. Ez a rítus a zarándoklat, a

Ünnepel az iszlám világ

Világszerte ma tartják a muzulmánok az Íd al-Adhá ünnepét, azaz az áldozati ünnepet. Az iszlám követői így emlékeznek arra, hogy Ábrahám kész volt