rendkívüli hír

Felkészülten várja a zarándokokat Szaúd-Arábia

A királyság idén több ezer biztonsági embert állított szolgálatba, és a Vörös Félhold is növelte a zarándoklaton dolgozó alkalmazottai számát.

Éppen ezt olvassa:

Felkészülten várja a zarándokokat Szaúd-Arábia

Betűméret Aa Aa

Folyamatosan érkeznek a zarándokok Mekkába, ahol ezen a héten kezdődik az évenkénti háddzs. A dzsiddai repülőtéren, amely mintegy 80 kilométerre található a szent helyektől, fokozták a biztonsági intézkedéseket. Idén várhatóan kétmillióan érkeznek az iszlám hit egyik pillérének számító zarándoklat teljesítésére. Szaúd-Arábia legfontosabb feladata az ötnapos háddzs során, hogy biztosítsa a zarándokok problémamentes vonulását a szent helyek között.

- Szerintem jól szervezettek. Néha tényleg nagyon zsúfolttá tud válni a helyzet, de úgy vélem, nagyon jól megbirkóznak ezzel- mondta egy Bangladesből érkezett zarándok.

A múltban több alkalommal is előfordult rengeteg emberéletet követelő baleset. 2015 szeptemberében több mint hétszáz embert tapostak agyon egy tülekedésben. Szaúd-Arábia folyamatosan fejleszti a szent helyek infrastruktúráját, ahogy egyre több és több zarándokot várnak minden évben. A királyság idén több ezer biztonsági embert állított szolgálatba, és a Vörös Félhold is növelte a zarándoklaton dolgozó alkalmazottai számát.

- A rengeteg önkéntesen kív ül 2400 alkalmazottunk dolgozik majd. Mintegy 100 ideiglenes mentőállomást alakítottunk ki ott, ahol a zarándokok a szertartásokat fogják teljesíteni Mekkában. Négy helikopterünk is van – mondta a szaúdi Vörös Félhold vezetője.

A zarándokok hétszer kerülik meg a Nagy Mecsetben található Kába-szentélyt. A háddzs csúcspontja az, amikor a zarándokok a közeli Arafát-hegyen gyűlnek össze. Minden muszlimnak, aki fizikailag és anyagilag képes rá, életében egyszer kötelessége teljesíteni a mekkai zarándoklatot. A háddzs a világ sok muszlimjának nagy álma.