Szombat reggel az Egyesült Államok és Izrael a levegőből és a tengerről csapásokat mért Iránra, Donald Trump amerikai elnök szerint a cél a rezsimváltás. Válaszul Irán Izraelt, Bahreint, Katart, Dubajt, Jordániát és az Egyesült Arab Emirátusokat lőtte rakétákkal.
Ez az Euronews élő szöveges tudósítása volt szombaton az Irán ellen indított amerikai és izraeli hadműveletekről, valamint az Iszlám Köztársaság válaszcsapásairól.
Donald Trump amerikai elnök késő este bizonyítékok nélkül bejelentette, hogy az Izrael és az Egyesült Államok által indított csapásokban meghalt Ali Hamenei, Irán Legfelsőbb Vezetője, akinek az óvóhelyekkel bőven ellátott rezidenciáját több mint harminc bombatalálat érte.
Számtalan videót posztoltak a közösségi médiában, ami azt mutatja, hogy az iráni fővárosban ujjongás és ünneplés fogadta az iráni polgárok tízezreinek haláláért felelős Hamenei halálhírét.
Az élőt lezártuk, és vasárnap folytatjuk.
${title}
Élő adás véget ért
Összefoglaló
- Szombat reggel az Egyesült Államok és Izrael a levegőből és a tengerről csapásokat mért Iránra. A támadások a fővárosra és az ország több régiójára is kiterjedtek, válaszul az iszlám köztársaság Izraelre és több közel-keleti államra is rakétákat lőtt ki, elsősorban amerikai bázisokat célozva. Iráni támadás érte Bahreint, Katart, az Egyesült Arab Emirátusokat, Kuvaitot és Jordániát.
- Miközben Izrael kezdetben megelőző csapásokról beszélt, Donald Trump amerikai elnök nyilvánvalóvá tette, hogy az akció célja a rezsimváltás Iránban.
- Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök esti beszédében azt mondta, hogy a légicsapásokban megsemmisítették Ali Hamenei Legfelsőbb Vezető rezidenciáját, és minden jel arra mutat, hogy Hamenei "már nincs velünk". Abbasz Aragcsi külügyminiszter korábban azt mondta, Hameneinek nincs baja - "amennyire tudom", tette hozzá.
- Az iráni állami média szerint az izraeli és amerikai légicsapásokban 201-en haltak meg 747-en megsebesültek. Az izraeli mentőszolgálat szerint 101--en sérültek meg az iráni válaszcsapások következményeként egy férfi állapota súlyos. Az USA szerint egyetlen katonájuk sem esett el vagy sérült meg.
- Irán lezárta a Hormuz-szorost, amely az olaj és a gáz szállításának fontos globális vízi útvonala. A Forradalmi Gárda szombaton sürgős biztonsági figyelmeztetést adott ki a hajóforgalom számára, és a folyamatos katonai agresszió miatt „nem biztonságosnak” nyilvánította az útvonalat.
- A térségben a legtöbb ország légterét lezárták.
- Korábbi tudósításunk ezen a linken érhető el.
Szombaton lezárjuk élő tudósításunkat
Iráni rakéta csapódott be Tel Avivban
lakóépületekbe csapódott egy iráni rakéta Tel Avivban, helyi források szerint a becsapódásban heten megsebesültek, egy férfi állapota súlyos.
Trump Mar-a-Lagóban nézte végig a támadást
A Fehér Ház ezt a fotót közölte a Mar-a Lagóban berendezett irányító-szobáról.
President Donald J. Trump Monitors U.S. Military Operations in Iran: Operation Epic Fury, February 28, 2026 pic.twitter.com/OfnMkmBZ8G
— The White House (@WhiteHouse) February 28, 2026
Izrael megerősítette az iráni védelmi miniszter és még 6 katonai vezető megölését
"A katonai hírszerzés két olyan helyszínt azonosított, ahol az iráni katonai vezetés tagjai tartózkodtak", közölte az izraeli hadsereg, hozzátéve, hogy ezeket a helyszíneket támadták szombat reggel. Ali Samkhani, Ali Hamenei egyik legfontosabb katonai tanácsadója, Mohammad Pakpur, a Forrradalmi Gárda vezetője, Szalah Aszadi, a katonai hírszerzés vezetője, Aziz Naszirzadeh, a védelmi miniszter is a csapások áldozatai között van Izrael szerint.
Hitelesnek tűnő videók terjednek arról, hogy ujjongás fogadta Hamenei halálhírét Teheránban
Több hasonló videó is terjed az X-en.
ALL OF IRAN IS CELEBRATING THE DEATH OF THE OPPRESSOR KHAMENEI.
— 𝐍𝐢𝐨𝐡 𝐁𝐞𝐫𝐠 🇮🇷 ✡︎ (@NiohBerg) February 28, 2026
LONG LIVE IRAN.
LONG LIVE THE SHAH.
🇮🇷🇮🇷🇮🇷
pic.twitter.com/ZQUKBgCB5W
Az izraeli média szerint Hamenei holtteste előkerült
A Channel 12 nevű izraeli média szerint Benjamin Netanjahu egy fotót látott Ali Hamenei iráni Legfelsőbb Vezető holttestéről, amely a palotája romjai alól került elő. Az iráni vezető halálhírét más izraeli tisztviselő is magabiztosan állította korábban, de Netanjahu óvatosan fogalmazott. Egy iráni vezető tisztviselő, Hamenei közeli munkatársa, Ali Laridzsani azt írta az X-en, hogy "El fogjuk érni, hogy a cionista bűnözők és az amerikaiak megbánják a tetteiket."
تبهکاران صهیونیست و آمریکائیان بیصفت را پشیمان میکنیم.
— Ali Larijani | علی لاریجانی (@alilarijani_ir) February 28, 2026
سربازان سلحشور و ملت بزرگ ایران درسی فراموش نشدنی به دوزخیانِ ستمکار بین المللی خواهند داد.
Netanjahu: minden jel arra mutat, hogy " a diktátor már nincs velünk"
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök esti beszédében azt mondta, hogy a légicsapásokban megsemmisítették Ali Hamenei Legfelsőbb Vezető rezidenciáját, és minden jel arra mutat, hogy Hamenei "már nincs velünk". Korábban Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter azt mondta, hogy a Legfelsőbb Vezető és az elnök, Mahmud Pezskian is jól vannak - "amennyire tudom", tette hozzá. Az izraeli miniszterelnök szerint az iráni népnek generációnként egyszer adódó esélye van arra, hogy megdöntse az iráni rezsimet, ezért arra kérte őket, hogy menjenek tömegesen az utcára és "fejezzék be a munkát".
Az Egyesült Államok Központi Parancsnoksága videót posztolt az Irán elleni csapásokról
As the President stated, our objective is to defend the American people by eliminating imminent threats from the Iranian regime.
— U.S. Central Command (@CENTCOM) February 28, 2026
The President ordered bold action. CENTCOM forces are delivering an overwhelming and unrelenting blow. pic.twitter.com/B0k5gV4YnU
Izraeli állami hírügynökség: egy hétig tarthat a háború, ha addig nem ölik meg Hameneit
A Kan izraeli hírügynökség szerint az izraeli minisztereket úgy tájékoztatták, hogy a katonai műveletek nagyjából egy hétig fognak tartani abban az esetben, ha Ali Hamenei llegfelsőbb vezetőt nem sikerült megölni, és az iráni nép nem dönti meg a rezsimet.
Erdogan szerint az USA és Izrael megsértette Irán szuverenitását
A török elnök, Recep Tayyip Erdogan szombaton azt mondta, hogy az amerikai és izraeli légicsapások megsértették Irán szuverenitását és az irániak békés életébe való beavatkozásnak minősítette azokat. Ugyanakkor szintén elfogadhatatlannak nevezte Irán válaszcsapásait az Öböl-országok ellen, visszafogottságra és a diplomáciai eszközök használatára szólított fel, hogy a térség ne zuhanjon az erőszak körforgásába, és felajánlotta Törökország segítségét a közvetítésben.
Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséghez fordul
Az ENSZ nukleáris felügyeleti ügynökségéhez fordul Irán az izraeli és amerikai légicsapások miatt, és rendkívüli ülés összehívását kéri, hogy az ítélje el az "alaptalan állításokon nyugvó rosszhiszemű agressziót" Irán békés nukleáris programjával szemben.
Az Egyesült Államok szerint csak anyagi kár érte a támaszpontjaikat
Az USA Központi Parancsnoksága elismerte, hogy anyagi kárt okoztak az iráni válaszcsapások egyes közel-keleti támaszpontjaikon, de nem kaptak hírt sem elesett, sem megsebesült amerikai katonáról.
— U.S. Central Command (@CENTCOM) February 28, 2026
Izrael Iszfahán körzetében jelentett be támadásokat egy ipari övezet ellen
Sürgős figyelmeztetést adott ki az izraeli hadsereg, amelyben felszólítják a térségben tartózkodó civileket, hogy hagyják el megjelölt iráni körzetet.
هشدار فوری به کلیه افراد مستقر در ناحیه صنعتی «جی» در منطقه اصفهان، بر اساس ناحیه مشخص شده بر روی نقشه ضمیمه.
— ارتش دفاعی اسرائیل | IDF Farsi (@IDFFarsi) February 28, 2026
تا دقایقی دیگر ارتش اسرائیل زیرساخت های نظامی در این ناحیه را مورد حمله قرار خواهد داد.
شهروندان گرامی، فورا از این منطقه دور شوید.
ساکنین روستای مزرعه لطفا داخل خانه… pic.twitter.com/XLJHRjnUDY
Friss információk a háború áldozatairól
Az iráni állami média szerint az izraeli és amerikai légicsapásokban 201-en haltak meg 747-en megsebesültek. Az izraeli mentőszolgálat szerint 94-en sérültek meg az iráni válaszcsapások következményeként, de jellemzően könnyebben. Kuvaitban 3 katona sérült meg könnyebben az al-Salem légibázist ért iráni csapásokban, illetve kisebb anyagi kár is keletkezett, amely azonban a bázis működőképességét nem érinti.
Rövid videó egy bahreini toronyházat ért iráni válaszcsapásról
#BREAKING Iran’s IRIB also called the drone strike on this building a strike targeting American contractors/military officers, in Bahrain.#Iran #Tehran #Israel #Bahrain #Trump pic.twitter.com/c6Ni4VOsea
— The Muslim Post (@TMPnewsAgency) February 28, 2026
Izrael: 200 izraeli harci repülő vett részt a támadásban
Az izraeli hadsereg 200 harci repülőgépet vetett be a szombati támadásokban, amelyek elsősorban rakétakilövő állásokat és légvédelmi berendezéseket céloztak Irán nyugati és középső részén. Mintegy 500 célpontot támadott Izrael nagyjából egyidejűleg. Az IDF szerint továbbb szélesítették a légi fölényüketés súlyos csapást okoztak az iráni rezsim támadó kapacitásaiban. Az egyik csapás Tabriz térségében az iráni ballisztikus rakétakilövőt érte, amely súlyosan visszaveti Irán képességeit arra, hogy válaszcsapásokat intézzen.
Iráni veszteségek
Az iráni állami televízió szerint az izraeli -amerikai támadásnak 85 halálos áldozata van, többek között egy lányiskolát is találat ért.
Katar fenntartja a jogot a válaszlépésekre, de párbeszédre szólít fel
Katar külügyminisztériuma közölte, hogy az ország fenntartja magának a teljes jogot arra, hogy a nemzetközi joggal összhangban és az agresszióval arányos módon válaszoljon, biztonságának és nemzeti érdekeinek védelmében.
A minisztérium megerősítette továbbá Katar elkötelezettségét az Iránnal folytatott párbeszéd mellett, és felszólított az eszkalációs akciók azonnali leállítására.
Szolidaritását fejezte ki Kuvaittal, az Egyesült Arab Emírségekkel, Jordániával és Bahreinnel, elítélve szuverenitásuk megsértését, és hangsúlyozva a regionális stabilitás védelmének fontosságát.
A Katari Hírügynökség szerint a korábbi támadások az amerikai érdekeltségek ellen irányultak a térségben: Katarban, Bahreinben, Kuvaitban és az Egyesült Arab Emírségekben lévő amerikai támaszpontokon robbantásokról számoltak be.