EventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Férfiak tízezrei menekültek el veszélyes utakon Ukrajnából a háború elől

A lengyel-ukrán határ Krakovetsznél
A lengyel-ukrán határ Krakovetsznél Szerzői jogok AP Photo/Roman Baluk
Szerzői jogok AP Photo/Roman Baluk
Írta: Euronews/ÁG
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Több mint 21 ezer férfit menekülés közben fogtak el az ukrán hatóságok, de becslések szerint több mint ugyanennyiüknek sikerült valamilyen trükk révén átjutniuk a határon.

HIRDETÉS

Emlékezetes, hogy az Ukrajna elleni orosz háború kezdetén ezrek rohamozták meg azonnal a határokat, hogy elmeneküljenek a várható besorozás elől. Az ukrán hatóságok már az első napok után megtiltották a férfiaknak, hogy engedély nélkül elhagyják az országot, csak nők és gyerekek menekülhettek. A több mint másfél évvel ezelőtti képsorok bevésődtek az emlékezetünkbe, ahogy családok tömegei sietnek át a magyar, a lengyel, a román és a moldovai határátkelőkön.

Voltak, akik jó fizikumukban bízva arra vállalkoztak, hogy folyón ússzanak át Moldova felé, mások bátorságot gyűjtve osontak át a zöldhatáron az éj leple alatt. A menekülő férfiak úgy érezték, hogy sorsuk a háború tragédiáján vagy szerencséjén múlik, ha az országban maradnak, csak akkor irányíthatják maguk életük alakulását, ha elindulnak, dacolva az ukrán hatóságok tiltásával, miszerint a 18-60 év közötti férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát.

A BBC cikke arról is ír, hogy a legtöbb férfi azért menekült át észrevétlenül a határon, mert a család többi tagja már távozott Ukrajnából, így a veszélyes és tiltott határátlépés célja a menekülés mellett a családegyesítés volt.

A brit közszolgálati média összesítette a Romániából, Moldovából, Lengyelországból, Magyarországról és Szlovákiából nyilvánosságra került illegális határátlépések adatait. Eszerint 2022 február elejétől augusztus végéig 19 740 férfi lépett be illegálisan ezekbe az országokba az ottani nyilvántartások alapján.

Azoknak a módszereit, akik sikeresen maradtak észrevétlenek, csak az egyedi esetek alapján lehet megismerni, összességében arról lehet képet alkotni, hogy hogyan próbálkoztak azok, akiket elkaptak. 

Több mint 14 ezer ukrán férfit vettek észre, miközben megpróbáltak átgyalogolni vagy átúszni a zöldhatáron. Ennek veszélyességét mutatja több olyan felvétel is, ami bejárta a közösségi oldalakat vagy a világsajtót. Számos esetben az életét meneküléssel menteni akaró férfiaknak csak a holttestét húzták ki a határ másik oldalán. Főként a határzónában veszélyes Tisza-folyón történt tragikus esetekről szóltak híradások.

Magas azoknak a száma is, akik csalás útján szerzett papírokkal igyekeztek kijutni az országból. Mivel a hadkötelesség alól számos betegség mentesítést ad, így a csalással távozni igyekvő ukrán férfiak jelentős része ebbe a kategóriába tartozó, hamis betegségeket színlelt.

A megvesztegetés is bevett módszernek tűnik az ukrán hatóságok által közölt adatok alapján. Volodimir Zelenszkij már a háború első hónapjaiban felhívta a figyelmet arra, hogy a katonai bizottságok csúszópénzek juttatása alapján hoznak korrupt, a szabályokat kijátszó döntéseket. Az ukrán elnök bejelentése szerint több mint 30 ember ellen emeltek vádat, és a csúszópénzek elfogadásával összefüggésbe hozható tisztviselőket eltávolították.

A 2022 közepén közölt adatok óta a nem csituló orosz támadások miatt a háború szenvedései előli menekülés vágya sem múlt el. Sok hadköteles érzi kellően elszántnak magát, hogy a folyamatosan intenzív frontzónában védje hazáját, de akik erre nem képesek, és nem akarnak az országon belül maradni, a menekülés már ismert vagy még le nem leplezett módszereivel próbálkoznak.

A hazafiakat bátorító megszólalásokban az ukrán elnök következetesen kiemeli, hogy milyen magas azoknak az aránya, akik az ország és lakhelyük védelmére kelnek. Volodimir Zelenszkij 95-99 százalékos elhivatottsági arányról beszélt, amikor a BBC-nek nyilatkozva részletezte az ukránok rugalmasságát és készségéét függetlenségük, szuverenitásuk és szabadságuk megvédésére.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szisztematikusan számolja fel az ukrán identitást Oroszország a megszállt területeken

Brit fegyvereket vethet be Ukrajna Oroszországban

Oroszország ukrán energetikai létesítményeket támadott szombat hajnalban