„Nem élek, csak létezem”: az ukrajnai háború gyermekáldozatai

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
Anasztaszija Svec túlélte a dnyiprói rakétatámadást 2023. január 14-én
Anasztaszija Svec túlélte a dnyiprói rakétatámadást 2023. január 14-én   -   Szerzői jogok  Forrás: Twitter   -  

A gyermekek az ukrajnai háború legkiszolgáltatottabb áldozatai. Több százan vesztették eddig életüket, és csaknem ugyanennyinek nyoma veszett. Több ezerre becsülik azoknak a számát, akiket erőszakkal hurcoltak el, és „oroszosítani” fogják őket. Az orosz megszállók néha nem tettek különbséget felnőtt és gyermek között – az utóbbiakat is könyörtelenül megerőszakolták. Az elektromos hálózat ellen októberben indított támadások óta gyakorlatilag megszűnt az iskolai oktatás. Az ENSZ visszafogott becslése szerint egy nemzedék élete dőlt romba.

A lány szinte ki sem látszott az épület maradványai közül. Messziről csak egy kifordult kád szúrt szemet az ötödik emeleten, ő pedig ott kuporgott a tövében. Kezét a szája elé szorította, rémült zokogását próbálta visszatartani. A könnyeivel küszködött. Lentről várt segítséget.

Forrás: Twitter
A karácsonyi díszeket szorongatta a kezébenForrás: Twitter

Az iszonyú detonáció nem sokkal korábban, 2023. január 14-én hatalmas darabot szakított ki a dnyiprói óriási, kilencemeletes tömbépületből, amelyben összesen ezerhétszázan éltek.

AP Photo/Evgeniy Maloletka
A dnyiprói lakótömb a rakéta becsapódása után, 2023. január 14-énAP Photo/Evgeniy Maloletka

Szombat délután lévén vesztükre sokan otthon töltötték a hétvége első napját. Köztük a Svec család – az anya, az apa és lányuk. Anastaszija csüggedten feküdt az ágyban, mint már oly sokszor az eltelt hónapokban. Szeptember óta – amikor elvesztette a fronton harcoló barátját – legyűrte a letargia.

„Azóta nem élek, csak létezem, és próbálom feldolgozni, hogy az én bátor Vladom – a katonatársainak Fotik, nekem pedig Kotik – nincs többé...” – osztotta meg keserű gondolatait.

A félelmetes robbanás zökkentette vissza a rideg valóságba. A becsapódást követően lakásuk konyhája, előszobája, tárolóhelyisége és fürdőszobája csaknem teljesen megsemmisült, a kád kidőlt a helyéből.

Miközben a segítségre várt, gyakorlatilag egy szakadék tátongott mellette. Ott éltek szomszédai.

Anastaszija azonban a szüleire gondolt. Biztos volt abban, hogy a konyhában voltak, aminek nyoma veszett. Az apja délelőtt még egy viccet sütött el arról, hogyan fényképezkedett Anastaszija anyjával, meg a babákkal – jutott a lány eszébe. És arra is visszaemlékezett, hogy apa anya főztjét, az udon tésztát költötte el ebédre.

Alig várta, hogy megölelhesse őket.

Így nézett ki egyébként az épület a robbanás előtt és után.

Forrás: Google Earth, Facebook
A dnyiprói épület a rakéta becsapódása előtt és utánForrás: Google Earth, Facebook

Anastaszijának – csodával határos módon – nem esett komolyabb baja, mert ráborult egy ajtó. „Majdnem épségben megúsztam. Csak a fejemen van egy seb, meg a meztelen lábamon horzsolások” – írta másnap az Instagramon.

Az aranyozott karácsonyi díszeket és egy zöld plüssállatkát szorongatott a kezében még akkor is, amikor sikeresen kimentették. Azonnal kórházba került. Szülei eltűntek.

Forrás: Twitter
Anasztaszija Svecet kimentették a romok közülForrás: Twitter

A tátongó gödörre emlékszik, és egy lakás bejáratára szemközt. „Úgy éreztem, mintha Fotik védelmezett volna engem. Nincsenek szavaim. Nem érzek mást, csak mérhetetlen űrt belül” – írta a lány.

Kijevben azt állítják, hogy egy, még a szovjet korszakban a hajók elleni támadásra kifejlesztett, csaknem 12 méter hosszú KH-22-esBurja, azaz Vihar csapódott az épületbe. Moszkva tagadja, hogy polgári célpontokat vesznek tűz alá, miközben a tragikus szombaton két hullámban lőtték az ukrán városokat.

„Embertelennek” nevezte a rakétacsapásokat a lengyel miniszterelnök. Mateusz Morawiecki szerint „Oroszország szándékosan folytat civilek elleni háborús bűncselekményeket”.

A többtucatnyi dnyiprói áldozat egyike Marija Lebid. Épp csak hogy betöltötte tizenötödik életévét.

A rakétabecsapódás áldozata Mihailo Korenovszkij bokszedző is. Felesége gyászolja. Két csöppnyi lánya apa nélkül fog felnőni.

Napokig nem került elő a romok közül Mikita sem. Még az első életévét sem töltötte be. Nagyapja könnyes szemekkel mutatta a fotóját.

„Átkozott oroszok. Nincs bocsánat, életem utolsó napjáig átkozni fogom őket” – zokogott.

A dnyiprói tömbház megsemmisülésének a korántsem végleges adatok szerint több tucat áldozata volt, köztük hat gyermek halálát erősítették meg a hatóságok. Az egyikük Mikita volt.

Apa nélkül

Arina Pervunina élete legnehezebb pillanatait idézte fel, amikor azt mondta: apja is kiérdemelte, hogy emlékezzenek rá. Pontosan tudja, hogy a fronton elesett apák posztumusz kitüntetést kapnak. Az ő édesapja, Andrij Pervunin azonban akkor halt meg, amikor a gyermekeit próbálta megmenteni – tizenkét éves lánya szeme láttára.

„Nem akarom, hogy az apámat elfelejtsék” – mondta hevesen gesztikulálva. Határozott hangja a Spiegel újságírója szerint csak akkor tört meg, amikor elérzékenyült.

A Pervunin család Odessza külvárosi lakótelepén él. Aznap, amikor a riporter felkereste őket, 4 fokot mértek. Már 18 órája nem volt áram, víz és persze fűtés sem. Az anya irodájában töltötték fel a mobilokat, majd néhány vödör vizet cipeltek fel a nyolcadik emeletre, hogy legalább a vécét lehúzhassák. Azt mondták: a hideg még kezelhető.

A férje üzleti úton volt a háború első napjaiban – emlékezik vissza a nő, miközben lánya, Arina szorosan hozzásimul. Odesszát már bombázták, ezért a szülők úgy döntöttek, hogy Arinát nyolcéves öccsével és két unokatestvérével a nagyszülőkhöz menekítik Herszon közelében.

„Azt hittük, ott biztonságban lesznek” – mesélte az anya. „De aztán jöttek az oroszok. Minden túl gyorsan történt.”

Amikor a megszállók elérték nagyszülei faluját, Arina szerint kivégezték egyik társukat, mert megsebesült. A helyiek között kitört a pánik. Ekkor Arina felhívta az apját, hogy menekítse ki őket.

„Ne aggódjatok gyerekek, már úton vagyok” – nyugtatta apja.

Arina édesanyja azt mondja: több hónapba telt, mire meggyőzte lányát arról, hogy nem ő a vétkes apja haláláért. „Több héten át szinte folyamatosan sírt. Világossá kellett tennem számára, az apa döntése volt, hogy elmegy érte.”

Az orosz katonák először a gyerekeket rángatták ki az autóból, de az apát nem. Arina a földre vetette magát, sikoltozott, és csak ezután engedélyezték, hogy apja csatlakozzon hozzájuk egy másik menekültcsoport autójában.

Arina beszámolója szerint apját, Andrij Pervunint az orosz katonák hátulról lőtték le, miután a gyerekekkel együtt már átlépte a frontvonalat.

A súlyosan sebesült férfi félrebeszélt, mégis folyamatosan ismételte, hogy „... megmentelek titeket, gyerekek!” Arina és Matvij egy teljes órán át ültek haldokló apjuk mellett. Akkor halt meg, amikor végül egy ukrán ellenőrzőponthoz értek. Tizenhét golyónyomot találtak a testén.

A legfájóbb halálának teljes értelmetlensége – mondta apjáról Arina, miközben könnyek gördültek le az arcán.

Öccsével és a másik két fiúval együtt ő is megsérült, amikor az orosz katonák rájuk támadtak. Az unokatestvérek testéből műtéti úton üvegszilánkokat és fémdarabokat kellett eltávolítani.

Egy nemzedék veszett el

A hétmillió ukrán gyermek mindegyike valamilyen módon érintett a háborúban – állítja az UNICEF ukrajnai képviselője. Murat Szahin szerint másfél millió gyermeket akut mentális betegség veszélye fenyeget, vagy már érintett. A leggyakoribb panasz a depresszió, a poszttraumás stressz, a pszichotikus zavarok, az extrém stressz és a szorongás. „A tünetek teljes spektrumát tapasztaljuk” – mondta Szahin. „Egyesek már a mosdóba se mennek ki, inkább bepisilnek. Mások dadogni kezdtek, és olyanok is vannak, akik teljesen elnémultak.”

Gyermekek ezrei váltak a háború áldozataivá, akik elvesztették otthonukat vagy árván maradtak. „Nap mint nap halnak meg csak azért, mert ukránok.”

Négyszázötven gyermeket öltek meg a háború kezdetétől az év végéig, 868-an megsebesültek, 349-en pedig eltűntek – a hivatalos ukrán összesítés szerint.

Az áldozatok egyike, Elja a nyár óta a nagyszüleivel együtt a fronttól alig öt kilométerre levő Avgyijivkában élt egy pincében. A kislány rettegett a hangos orosz tüzérségi támadásoktól. Egy este a keze és lába zsibbadni kezdett, de nem szólt senkinek – írta a Kárpátalja.

Nem sokkal később Elja szívinfarktusban halt meg. Csupán hat éves volt.

A 6,5 millió belső menekült közül – ők azok, akiket a háború otthonuk elhagyására késztetett, de nem külföldön kerestek boldogulást, hanem Ukrajnában maradtak – 1,2 millió kiskorú. Egyetlen ukrán gyermek sem részesül rendes iskolai oktatásban – állítja az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja azok után, hogy Oroszország október óta rendszeresen célba veszi az ukrajnai infrastruktúrát. Ezáltal nemcsak az órákon való személyes részvételt, hanem – a hosszú áramkimaradások miatt – a digitális oktatást is meghiúsítja.

Még az újszülötteket, a csecsemőket és a kisgyermekeket sem kíméli a háború – állítja az UNICEF képviselője. A trauma „a születéssel kezdődik, az oltásokkal és a kora gyermekkori fejlődéssel, majd az iskolába járás idején folytatódik. Ukrajnában eddig 3600 iskolát és óvodát tett a földdel egyenlővé a háború.

A mariupoli színházat például az oroszok annak ellenére lőtték könyörtelenül, hogy az előtte levő térre nagy betűkkel felfestették a GYERMEKEK feliratot, ami repülőről is olvasható volt.

Ukrajna egy teljes nemzedék veszíthet el. Az elmaradt oktatás és a súlyos traumák következményei ukránok milliói számára élethosszig tartó terhekké válnak, és hátráltathatják a társadalmi fejlődést.

A háborús bűnök áldozatainak nincs alsó korhatára

Az orosz megszállók 13 876 gyermeket raboltak el. Oroszországba deportálták őket, ahol orosz családok nevelik fel őket – állítja az ukrán kormány. A becslések szerint Oroszország újév óta további kétezer gyermeket hurcolt el Ukrajnából azzal az ürüggyel, hogy megvédi őket saját háborújától.

Még az ENSZ sem képes pontos képet alkotni az Ukrajnában élő gyermekek helyzetéről, így a megfelelő segélyezést sem képes megtervezni – mondja Szahin. A helyzet képlékeny, folyamatosan változik, és az ország különböző részei között éles különbségek vannak. Az ENSZ-szervezetek például egyáltalán nem képviseltetik magukat az oroszok által megszállt területeken. „A partnerszervezeteinkkel együtt szabad bejutást kértünk” – mondta Szahin, aki arra is emlékeztetett, hogy a megszállt Kelet-Ukrajnában gyermekek ezrei élték meg a háborút vagy a megszállást immár nyolc éve.

„Nem engedhetjük, hogy tapasztalataik terhe tönkretegye a jövőjüket” – hangoztatja Szahin.

Az általa képviselt UNICEF egyébként segélyvonalat hozott létre, amely révén egyszeri vagy havi adományokkal akár forintban is támogathatók a bajba jutott ukrajnai gyermekek.

Közülük különösen keserű körülmények között élnek a fogyatékos gyermekek, akiket állandóan költöztetni kell az elhagyott intézményekből.

Szívszorító a harkivi kórház legkisebb betegeinek állapota. Néhányukat lőtt vagy repesz okozta sebekkel kezelnek az orvosok.

Az orosz erők által elkövetett háborús bűncselekmények a gyermekeket sem kímélik, akik a felnőttekhez hasonlóan a „nemi erőszak, meztelenkedésre kényszerítés és a szexuális kínzás” áldozatai – írta Mia Farrow.

Vajon létezem egyáltalán?

Anastaszija Svec fohászai nem találtak meghallgatásra. Hiába reménykedett abban, hogy viszontlátja szüleit. Holttestüket a dnyiprói romok alatt találták meg, és azonosították.

Vajon létezem egyáltalán? – kérdezte Anastaszija még azelőtt, hogy tudta volna: árván maradt.