Szocdem győzelem, szélsőjobboldali erősödés Alsó-Szászországban

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
Alsó-Szászország szociáldemokrata miniszterelnöke, Stephan Weil
Alsó-Szászország szociáldemokrata miniszterelnöke, Stephan Weil   -   Szerzői jogok  AP/Bernd von Jutrczenka/dpa

Tartományi választásokat tartottak vasárnap Alsó-Szászországban, amelyek eredménye kihathat az Olaf Scholz vezette berlini koalícióra is. A szociáldemokraták (SPD) ugyan megnyerték a választást, de a liberális FDP nem érte el az 5 százalékos küszöböt, ezért kiesett a tartományi parlamentből.

Az észak-nyugatnémet tartományban tartott választások egyértelmű győztese a 2013 óta kormányzó Stephan Weil miniszterelnök vezette SPD (33,4%), valamint a harmadik helyezett Zöldek (14,5%), akik közel 6 százalékkal növekedtek. Az ellenzéki CDU 28,1 %-ot ért el.

A berlini vörös-zöld-liberális koalíció harmadik tagja, az FDP azonban csak 4,7 %-ot ért el, így kiesett a hannoveri törvényhozásból. Egyes szakértők szerint ez azzal a kockázattal jár, hogy Scholz kormánya destabilizálódik egy olyan kritikus időszakban, amikor Berlin az energiahiány és az ukrajnai háború további eszkalálódásának elkerülésére törekszik.

Alsó-Szászországban ugyancsak a választások győztesének számít a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) volt: 10,9 %-os eredménye a duplája a múltkorinak, de a párt támogatottságának széles körű, országos növekedését is tükrözi. 

Ez nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy egész Németországban - Európa legnagyobb gazdaságában - nő az elégedetlenség a megélhetési válság, az energiaárak és az ukrajnai háború beláthatatlan követlezményei miatt.

A vállalkozáspárti FDP az alsó-szászországi eredményt "csapásnak" nevezte, és részben pártjának a berlini kormányban való részvételét okolta érte. "Sok támogatónk érzi magát elidegenítve ettől a koalíciótól" - mondta Christian Lindner, az FDP elnöke, német pénzügyminiszter. Megfigyelők azzal hozzák összefüggésbe az FDP bukását, hogy a koalíción belül sokszor belső ellenzékként viselkednek, ami nem egy népszerű álláspont.