Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Európai politikusok szerint keményebben kéne bánni Magyarországgal

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke   -   Szerzői jogok  Fotó: AP   -  

Rengeteg támogatója van a Magyarország elleni szankciós javaslatnak, de egyesek szerint az EU elnéző volt, és szigorúbb javaslatokkal kellett volna előállni Magyarországgal szemben

Vasárnap 10 óra 30 perckor Johannes Hahn, az Európai Unió költségvetési biztosa bejelentette, hogy több hónapnyi vizsgálat után az Európai Bizottság komoly pénzmegvonást javasol az EU pénzügyminiszteri tanácsának Magyarországgal kapcsolatban, és hogy a testületnek maximum három hónapja van arra, hogy elfogadja az ajánlást és megvonja a támogatást, vagy lezárja az eljárást. 

Számszerűsítve: az Európai Bizottság 7,5 milliárd eurós, azaz 3 ezer milliárd forintos uniós forrást vonna meg Magyarországtól. 

A bejelentésről szóló hírt az európai sajtó jelentős része és a nagyobb hírügynökségek is rendre átvették, és  Hahnt idézve megjegyezték: Magyarországon rendszerszintű a korrupció, az EU-s források nem érnek célba megfelelően, amivel jelentős kárt okoznak a közös költségvetésnek. Hozzátették: a megvonás gyengítené a magyar költségvetést, az országban pedig az eddigihez képest még jobban elszabadulna az infláció. 

A bejelentést az Európai Parlament politikusai sem hagyták szó nélkül. Vlad Georghe, az EP Újítsuk meg Európát frakciójának román képviselője a Twitteren közölte, hogy szerinte a Magyarországnak szánt összeg 65 százalékának megvonása nem elég, és hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek meg kell értenie, hogy csak akkor kaphat pénzt az Európai Uniótól, ha tiszteletben tartja a demokráciát és az emberi jogokat. 

A Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége EP-frakció az egyik tagja, Iratxe García Pérez spanyol képviselőnő posztját idézte, miszerint „nincs vesztegetni való idő”, és támogatják a Bizottság javaslatát. Hozzátették: ideje, hogy Lengyelországgal kapcsolatban is lépjen a Bizottság, mert Orbánhoz hasonlóan Kaczinsky sem profitálhat az EU-ból, ha sértik az alapvető uniós értékeket és szerződéseket.

Lengyelország sem maradt néma. Vasárnap Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök közölte, hogy országa határozottan ellenzi és ellenezni fogja, hogy az európai intézmények megfosszák Magyarországot az uniós forrásoktól. 

A sajtóban azóta számos kommentár látott napvilágot. A Spiegel megjegyzi, hogy a most javasolt 7,5 milliárd euró csupán a harmadát teszi ki annak az összegnek, melyre Magyarország a 2027-ig tartó hétéves uniós költségvetésből jogosult, és hogy az úgynevezett kohéziós alapokon túl Magyarország más pénzeket is kap az EU-tól. A teljes összeg jó 34 milliárd eurót tesz ki, a tárgyalt 7,5 milliárd ennek csak töredéke.

A lap emlékeztet: jogászok nemrég szakértői véleményben követelték, hogy az Európai Unió egyszerűen ne utaljon több pénzt Magyarországnak, mivel az ország "rendszeres és messzemenő" mértékben sérti a demokratikus alapelveket, és hogy a rendszerszintű korrupció miatt kétséges az uniós pénzek igazságos elosztása. Daniel Freund EP-képviselő ezzel kapcsolatban már többször is elmondta, hogy szerinte Magyarország EU-s pénzekért tett ígéretei nem sokat érnek, mivel az „ügyészek és bírák függetlenségével” nem foglalkoznak. 

Moritz Körner, a Német Szabaddemokrata Párt (FDP) szóvivője közölte, hogy szerinte a magyar probléma messze nem megoldott. Leszögezte: nem elég, hogy reformokat ígérnek, meg kell nézni, hogy azok miként működnek a gyakorlatban. 

Monika Hohlmeier az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának elnöke szerint a megvonásra javasolt összeg távolról sem nevezhető aprópénznek, és hogy a javaslat rá kell ébressze a magyar kormányt, hogy cselekednie kell. 

A Politico megjegyzi, hogy nem érti, a Bizottság miért csak a kohéziós alapok csökkentését javasolta, mivel Magyarországra az uniós pénzek nagy része mezőgazdasági támogatások formájában érkezik, az iparágra jellemző korrupcióról pedig többször is beszámoltak, sőt ez az Európai Parlament jelenlegi állásfoglalásában is szerepelt. Azt írják, hogy a mezőgazdasági alapok megvágása érzékenyebben érintené Magyarországot, mint a kohéziós alapoké, mivel az iparágból sok támogatója van Orbán Viktornak. 

Újabb vétó

A Politico azt is hozzáteszi, hogy Magyarország múlt héten megint ellenzett egy uniós javaslatot, amivel az oroszok által elkövetett emberi jogok megsértésének kivizsgálására szerettek volna az ENSZ Emberi Jogi Tanácsától külön jelentéstevőt felkérni. A magyar vétó miatt az Unió nem léphetett, így a másik 26 uniós ország nemzeti delegációkon keresztül kérte fel az előadót a feladatra.