Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Az FTC győzelemmel kezdte az Európa-ligát

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
Adama Traoré (balra) és Nguen Tokmac gólt ünnepel a Ferencváros-Trabzonspor Európa-liga mérkőzésen
Adama Traoré (balra) és Nguen Tokmac gólt ünnepel a Ferencváros-Trabzonspor Európa-liga mérkőzésen   -   Szerzői jogok  Szigetváry Zsolt/MTVA - Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelõ Alap   -  

Győzelemmel kezdte szereplését a Ferencváros labdarúgó csapata az Európa-liga csoportkörében. A magyar bajnokcsapat hazai pályán, több mint egy és negyed órát emberhátrányban játszva, 3-2-re győzött a török bajnok Trabzonspor ellen.

Kiválóan kezdett a Ferencváros. Az 5. percben Vécsei löbbölte a labdát a török védelem mögé, Tokmac pedig a háta mögül a levegőben érkező labdát hét méterről higgadtan terelte a kapuba (1-0).

Kiállítás a 16. percben, mégis 3-1 az első félidő

Pár perccel később a gólszerző remekül ugratta ki Bolit, aki a Trabzonspor tizenhatosánál az őt üldöző védők mellett-előtt gyanús körülmények között esett el. Mégsem a török csapat került emberhátrányba, mert a 16. percben Civic lépett oda csúnyán Larsennek, amiért a védőt kiállította az olasz Maresca játékvezető.

A Ferencváros azonban emberhátrányban sem ijedt meg. Dibusz két komoly védése után Zachariassen szerzett labdát a saját térfelén, az ebből induló kontratámadás során Besic Tokmachoz játszott, aki hajszálpontos passzt adott Traorénak, a csatár pedig ügyesen pöccintett a török hálóba (2-0).

A Fradi továbbra is remekül ellensúlyozta az emberhátrányt, ám az első hiba, Vécsei labdavesztése után Maxi Gomez a harmadik helyzetét már nem hagyta ki (2-1). A bátran játszó hazai csapat ettől sem jött zavarba. Az első félidő befejezése előtt nem sokkal Vitor Hugo kezezett Zachariassen kapu elé belőtt labdájánál, Tokmac pedig magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőt (3-1).

Kimaradt lehetőségek, izgalmas hajrá

A szünet után előbb Trezégé fejese súrolta a felső lécet, majd a másik oldalon a Ferencváros kétszer is közel került a negyedik gólhoz. Előbb Wingo bombázott mintegy húsz méterről, ballal a felső lécre, majd egy ígéretes kontránál Traoré adott a kelleténél rövidebb passzt Tokmacnak.

A folytatásban az FTC továbbra is fegyelmezetten védekezett, amikor lehetőség nyílt rá, akkor pedig gyors kontratámadásokat vezetett, Egy ilyen végén Tepe bravúrral védte Traoré lövését, majd Yazici dolgoztatta meg Dibuszt. Húsz perccel a vége előtt Tokmac veszített labdát, visszatámadtak a törökök, aminek a végén Bozok lőtt kapásgólt (3-2).

A maradék több mint húsz percet – öt perc volt a hosszabbítás – a török csapat szinte végig a Ferencváros tizenhatosa előtt töltötte, lesgólt is lőtt, ennél tovább azonban nem jutott. Gólszerzésre a Fradinak is volt még lehetősége, az eredmény azonban már nem változott. A kétgólos Tokmac boldogan értékelt az M4 Sportnak. 

Hihetetlen hangulat volt az arénában. Nagyszerű volt ilyen hangulatban játszani. Nem ijedtünk meg emberhátrányban sem. Jól jöttek a korábbi évek kupatapasztalatai. A két gólom persze rendkívül fontos volt, de ha nem lövök gólt és a csapat nyer, én akkor is nagyon boldog vagyok
Tokmac Nguen, az FTC játékosa

A hatalmasat küzdő, a létszámhátrány ellenére is jól futballozó Ferencváros teljesen megérdemelten 3-2-re győzött. A H csoport másik mérkőzésén a Monaco 1-0-ra nyert a Crvena Zvezda ellen.