Kínát nem rettenti el túlzottan az ukrajnai háború, mert profitálni fog belőle. Az amerikai szankciókat Kína meg fogja kerülni, és klienseit is erre fogja szorítani, mint ahogy a Nyugat is teszi a sajátjaival.
HIRDETÉSÖtven évvel ezelőtt, 1972 februárjában Richard Nixon amerikai elnök dacolt a hagyományos külpolitikai bölcsességekkel, amikor Pekingben együtt vállalta a nyitás kockázatát Mao Ce-tung kínai vezetővel. Attól kezdve valóságos szárnyalás indult a két ország kapcsolataiban, ami erősen megtorpant az elmúlt években. A kérdés az, hogy a két meghatározó világhatalom viszonya hogyan változik most, amikor Ukrajnában a harmadik főszereplő, Oroszország átírni látszik az eddig ismert forgatókönyveket.
Az olimpiai összefüggések kísértetiesek, de végül mennyit mondott el Putyin Hszi elnöknek?
Szíriát nem számítva, Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszország három jelentős katonai akciót (inváziót, annektálást) hajtott végre, és ezek mindegyike időben kapcsolódik vagy összefügg az éppen akkor aktuális olimpiai rendezvényekkel. Mindhárom alkalommal találkozott és egyeztetett is az orosz vezető a kínai féllel.
Amikor 2008 nyarán, a pekingi nyári játékokon Hu Csin-tao és Vlagyimir Putyin cseréltek eszmét, már zajlott a Grúzia elleni orosz invázió Dél-Oszétia visszavételére a grúzoktól. A harcok a hónap elején kezdődtek (augusztus 1.- 21.), a versenyek pedig 8.-24. közt zajlottak. A találkozóra 9-én került sor. Putyin ekkor – váltógazdaságban Dmitrij Medvegyevvel – a miniszterelnöki posztot töltötte be. A hivatalos közlemények szerint a felek között egy árva szó sem esett Grúziáról, hanem a két ország kapcsolatait emelték ki a multipoláris világrend elősegítésére, vagyis az Egyesült Államok gazdasági hegemóniájának megtörésére. Kapcsolatukat a "stratégiai partnerség" leírással címkézték fel.
Hozzá kell fűzni, hogy egy nappal korábban Putyin miniszterelnök G.W.Bush amerikai elnökkel is értekezett. Az amerikai aggodalom egyik oka az volt, hogy Grúzia nyugati orientációja folytán tetemesen megnőtt az orosz katonai koncentráció a Kaukázus nyugati peremén és a Fekete-tengeren. Végül semmilyen eredményre vagy közös nyilatkozatra nem jutottak, és mindkét vezető rohant inkább a saját olimpiai csapatával találkozni. (Amerikai részről az idősebb Bush elnök is jelen volt.)
A kínai elnök által celebrált közös ebéden Bush beérte azzal, hogy minden felet önmérsékletre szólított fel. Sikerült is elkerülnie, hogy a szuflé közben valaki neki szegezze, hogy „Jó, jó, de maguk meg mit művelnek Irakban?". A figyelmet a Kínában tapasztalt emberjogi sérelmekre terelte, és felhánytorgatta, hogy a játékok kezdete előtt Peking 'begyűjtötte' a másként gondolkodókat. Grúzia és az orosz agresszió nem szerepelt a menükártyán. De ezzel sem ment sokra, mert a kínai hatóságok nyersen elutasították a bírálatokat.
Bush amúgy sem akarta megzavarni az év áprilisában, a bukaresti NATO-csúcson kialakult viszonylag jó hangulatot, ahol Putyin örömmel nyugtázta, hogy Ukrajna és Grúzia felvétele végül nem került napirendre. Így ezt a témát sem lett volna érdemes felmelegíteni a pekingi ebéden.
A következő alkalommal, a 2014-es szocsi Téli Olimpia idején már Hszi Csin-ping volt Kína új vezetője, és Vlagyimir Putyin ismét az elnöki posztot töltötte be Oroszországban. Az esemény február 7-23 között zajlott, a Krím annektálása pedig 20-án kezdődött, amikor Hszi elnök már távozott Szocsiból.
Előtte a Rosszija tévéállomásnak adott interjút, amiben teljes elégedettségét fejezte ki a játékok szervezését és a két ország kapcsolatait illetően. Akkoriban Jean-Pierre Cabestan, a Hongkongi Baptista Egyetem tanára arról beszélt, hogy bár az orosz-kínai kapcsolatok a propaganda szintjén rózsás képet mutatnak, a mélyben már érdekellentétek mutatkoznak, főként az Ázsia feletti gazdasági szerepeket illetően. A kutató három évvel később megerősítette nézetét, hogy Kína még nagyon messze van a globális vezető szerepétől, és ezt az törekvését nem csak Donald Trump kíméletlen szankciói lékelték meg, de Oroszország ambíciói is korlátozzák.
Kína számára Oroszország továbbra is konkurencia az ázsiai nagytérségben, ezért a partneri kapcsolatoknak léteznek korlátai is
Az olimpiai találkák közül a legrejtélyesebb az idei februári, Pekingben. A Nagy Kérdés abban áll, hogy vajon Putyin beavatta-e Kínát az ukrajnai tervekbe, vagy egyszerűen elhallgatta, becsapta? Az elemzők azóta is lázasan kutatják a választ, mert nem mindegy, hogy a nemzetközi közvélemény bűnpártolónak tekinti-e Hszi elnököt, aki suttyomban zöld lámpát gyújtott az orosz tervek előtt, vagy csak részben-egészben félrevezetett mellékszereplőnek. Ha a kínai vezető vagy vezetés valóban részletes ismeretekhez jutott a közelgő akcióról és csak halasztást kért az olimpia befejezéséig, akkor nyílt cinkosnak fogja tartani a világ jelentős része.
Ilyen vélekedést erősít egy amerikai titkosszolgálati jelentés, noha ez sem állít többet, mint hogy a kínaiak 'egy bizonyos szinten' értesültek az orosz elnök szándékairól. A beszámoló az 5000 szavas közös orosz-kínai nyilatkozat után készült (február 4.), amiben a felek a partnerség széles lehetőségeiről beszéltek, és elítélték a NATO terjeszkedési törekvéseit. Egyben új világrendet helyeztek kilátásba, amiben 'igazi demokrácia' fog uralkodni, bár ennek mibenlétét nem ismertették.
A Putyin-Hszi alkura nincs egyenes bizonyíték, de azért nyakig gázolunk az elméletekben
A találgatások erősen megosztottak. Abban látszik csak egyetértés, hogy a kínai hírszerzés és a stratégiai döntéshozatal kompetencia-zavarokat mutatott. Ez a kínai elemzőket is foglalkoztatja, akik az invázió első napjaiban csak kapkodták a fejüket, amikor Peking szerepéről kérdezték őket, vagy jobbnak találták hallgatni. Érthetően, hiszen legtöbbjük félti az országát, nehogy árnyék vetüljön az évtizedek óta szorgosan festett hivatalos képre, ami Kínát felelősségteljes globális hatalomként ábrázolja, aki el akarja kerülni Nyugattal szembeni költséges konfrontációt és bizonytalanságot. Kínai vezetők sora adta az ecsetet kézről-kézre, hogy ez a békés összkép kialakuljon.
Kína tájékozatlanságát és némi kapkodását igazolja, hogy – más országoktól eltérően – nem figyelmeztette állampolgárait (mintegy 6000 főt, főként diákokat és üzletembereket), hogy fontolják meg Ukrajna elhagyását az invázió előtt, és tervet sem készített az evakuálásukra. (Eddig egy kínai állampolgár vesztette életét az ukrajnai harcok során.)
Artyom Lukin, az orosz Távol-keleti Szövetségi Egyetem docense úgy véli, hogy Putyin bizonyára tájékoztatta Hszi elnököt a hadművelet tervéről, de erről az alárendeltek már nem értesültek. "Az információ valószínűleg a kínai legfelsőbb vezetés egy nagyon szűk körében maradt, egészen a támadás napjáig" – teszi hozzá Lukin, és ő ezt a kínai csúcsvezetés hallgatólagos beleegyezésének tekinti. Szerinte Kínát nem rettenti meg az ukrajnai háború, mert profitálni fog belőle, az amerikai szankciókat meg fogja kerülni, és klienseit is erre fogja szorítani, mint ahogy a Nyugat is teszi a sajátjaival.
A titkosszolgálati jelentések nem tisztázták, hogy maga Hszi és Putyin is részt vettek-e ezeken az (állítólagos) megbeszéléseken. David Wolff, a Wilson Center Oroszország-kutatója szerint kevés az esélye annak, hogy Putyin a pekingi vizit alatt ne beszélt volna személyesen Hszinek a tervekről. Már csak azért is, mert mélységes személyes tiszteletet táplál Hszi irányába, és nem akart neki csalódást okozni az elhallgatással. Ha ez így történt, akkor Wolff szerint a kínai vezető szegről-végről részese a projektnek. „Azért gondolom ezt, mert pontosan ugyanez zajlott a 2014-es szocsi olimpián, ahol Hszi Csin-ping megérkezett az olimpiára, és amint az véget ért, Putyin behatolt Kelet-Ukrajnába, és bevette a Krímet is”. Érvelésében megemlíti a találkozón létrejött 30 éves megállapodást új orosz gázszállításokról Kínába, ami „lényegében beárazta a műveletet”.
Egy másik Kína-szakértő azt a forgatókönyvet vázolja, ami szerint Peking téves számításokat végzett a helyzet elemzésekor. Ez tette volna lehetővé Putyin számára, hogy a kínai vezetők elhiggyék neki, hogy a katonai lehetőség nem áll fenn. Pang Zon-jing, a Csingtaoi Egyetem elemzője szerint „az utolsó dolog, amit Peking szeretne, hogy úgy tekintsenek rá a világban, mint aki elősegítette az Ukrajna elleni agressziót, akár csak cinkostársként. Putyin jól tudta ezt. Ezért nem hiszem, hogy elárulta volna háborús terveit, kockáztatva Peking ellenkezését, vagy félelmét a belesodródástól. Jobb úgy csinálni, mintha nem is tudták volna".
Dr. Pang szerint a rossz kalkuláció egyik oka lehetett Kína kétségbeesett nemzetközi támogatási vágya az olimpia elismertségéért, amit megterhelt az ujgurok, Hongkong és Tajvan ügye, valamint a sokféle bojkott-lépés. Hszi elnök hálás volt, hogy az orosz államfő megjelent az olimpián, míg a nyugati vezetők távollétükkel tüntettek. (Andrzej Duda lengyel elnök kivételével a NATO és az EU egyetlen magasrangú képviselője sem látogatott el Pekingbe.) Ahogy 50 évvel ezelőtt az Egyesült Államok és Kína háromszög-diplomáciája a Szovjetunióval szembeni összetartást jelentette, Putyin jól ráérzett, hogy most is hasonló következik, csak éppen megfordítva - az Egyesült Államok és szövetségesei ellen.
Volt-e Kínának fogalma az egészről? Ezt a kérdést teszi fel Jun Szun, a washingtoni Stimson Center nevű agytröszt főmunkatársa. A kutatónő a kínai állampolgárok evakuálásának késedelméből arra következtet, hogy Putyin kijátszotta Hszit. Úgy véli, hogy a február eleji közös nyilatkozatba beillesztett „korlátok nélküli” kifejezés lehetővé tette az orosz vezető számára, hogy a kínaiak teljes támogatását sugallja. „Putyin játékának az a szépsége, hogy Kína nem tudja megcáfolni vagy tisztázni, hogy tudott-e a tervről." Ha ezt tennék, akkor beismernék a világnak, hogy Oroszország kijátszotta Kínát, és messze nem olyan éles a szimatuk és az igazodási képességük, mint ahogy szeretik magukról terjeszteni. „Ha Putyin sikeres lesz Ukrajnában, Peking nem fogja bírálni ezért. Ha viszont nem lesz sikeres, vagy elakad, nem hiszem, hogy Kína túl sokat tenne, hogy megmentse."
Ez a bizonyos korlátnélküli-kifejezés ezért visszafogottan értendő, mégis erősen megragadta az Európai Unió vezető diplomatájának, Josep Borrell bizottsági alelnöknek a képzeletét, aki arra figyelmeztetett, hogy „ezzel két tekintélyelvű nagy rezsim szövetsége” jött létre, ami „a világrend felülvizsgálatára” törekszik. Ilyen szövetségről egyelőre nem tudunk, de arról igen, hogy a két ország több olyan építőelemet hordott egybe, amikből gyorsan lehet közös várat (szövetséget) építeni. A katonai elemek ebből egyelőre hiányoznak.
HIRDETÉSA leginkább reálisnak tűnő változattal Danil Bocskov, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának elemzője szolgál, aki kétségbe vonja Peking előzetes tájékoztatásának változatát. Szerinte „Putyin a találkozó idején még hihette azt, Ukrajna és nyugati szószólói előbb pislognak, majd visszahőkölnek a tárgyalásokon, megismerve az orosz követeléseket". Oroszországnak mindig is volt B-terve (vagyis katonai opciója), és ezt a kínaiak maguktól is pontosan tudták, nem kellett ehhez mélyen beavatni őket, mondja Bocskov. „Amikor találkoztak, a nemzetközi tárgyalásoknak még volt olyan realitása, hogy a Nyugat visszavonul Ukrajnával kapcsolatos haragos retorikájából. Előzetes retorziók sem születtek. Aztán a helyzet olyan gyorsan eszkalálódott Putyin számára, hogy a Pekinggel való újabb konzultálásnak már nem is volt komolyabb jelentősége vagy értelme" – teszi hozzá.
Az kétségtelen tény, hogy a pekingi találkozót még követte Putyin háromhetes egyeztetés-sorozata a nyugati főszereplőkkel (Biden, Johnson, Macron, Scholz), aminek eredményét az olimpiai randevú idején még nem ismerhette. Való igaz az is, hogy akkor még nem számolhatott a NATO és az Unió egységes kiállásával, és a példátlan méretű szankciós dömpinggel sem.
Azt viszont talán sohasem fogjuk megtudni, hogy mielőtt meghozta végső döntését, arról értesítette-e Hszi Csin-ping elnököt. De ennek már valóban nem volt jelentősége. A két fél amúgy is óvatosan kerüli partnere külpolitikájának bírálatát, és ahogy Kína tartózkodó Ukrajna megítélésében, Putyin sem piszkálja a Tajvannal vagy a Dél-kínai-tengerrel kapcsolatos ügyeket.
Kína számára Ukrajna nem prioritás, de valójában Oroszország sem igazán az
Mark Katz, az amerikai George Mason Egyetem professzora szerint a Biden-adminisztrációnak egyáltalán nem kell meglepődnie Peking magatartásán. Ő még azt is elképzelhetőnek tartja, hogy Putyin egy árva mukkot se szólt Hszinek a fegyveres előkészületekről. Ezért az USA részéről most az lenne a helyes magatartás Kína felé, ha továbbra is megosztja hírszerzési információit Pekinggel, kivált azokat, melyek az orosz akciók kudarcairól szólnak, és mindezt annak reményében, hogy kicsit elijessze Kínát a túlzott vagy végzetes orosz kapcsolatoktól.
Katz úgy gondolja, hogy Hszi elnök csak a támadás után kapott teljes képet, ami viszont nem rendítette meg túlságosan, mert az immár tízéves pekingi stratégiai vonal számára nem az északnyugati, hanem a délnyugati folyosók az igazán fontosak. Mi több, most biztosra veheti, hogy az Oroszország elleni szankciók az ő malmára hajtják a vizet, ráadásul egyszerre két forrásból, Nyugatról és Moszkvából is. A korlátozások alá kerülő és nehezen eladható orosz fölöslegek egyetlen logikus útvonala Kína, míg a Nyugat a kieső orosz nyersanyagok egy részét is Kínából is pótolhatja. De szó lehet egy sor egyéb termékről és technológiákról is, ezért várhatóan enyhülni fog a Kínára kivetett szankciós rendszer.
HIRDETÉSA kínai-orosz kereskedelmi mérleg enyhe orosz többletet mutat (szinte csak energiahordozókat és egyes repülőgéptípusokat), de együttesen sem éri még el a 250 milliárd dollárt, amit csak 2024-re terveznek. Az Ukrajnával folytatott kereskedelem szinte eltörpül. Kína partnerlistáján Oroszország csak a 12. (messze elmaradva Dél-Korea, Ausztrália, Japán, Tajvan, Vietnám mögött), míg Ukrajna nincs az első húszban sem. Japán egyetlen hónap alatt nagyobb kínai exportot teljesít, mint Ukrajna egy évben. Vagyis egyik hadviselő félnek sincs meghatározó befolyása a kínai gazdaságra.
Az import terén viszont már sokkal jelentősebb az orosz szerep. A Krím óta az orosz behozatal 50%-kal emelkedett, és ezzel Kína lett az orosz export fő célpontja. Szaúd-Arábia mögött Oroszország a második olajexportőr, és a földgáz-szállítások is folyamatosan emelkedtek. A 'Szibéria ereje 2' gázprojekt 2030-ra kezdi meg működését, és akár 50 milliárd köbméter gázt is szállíthat, megkerülve Mongóliát. A rendszert a Gazprom és a China National Petroleum üzemelteti majd.
Az viszont már körvonalazódik, hogy Oroszország rá fog szorulni Kína monetáris struktúráira, például a UnionPay kártyaüzemeltetőre, amit összekötnének a hasonló orosz MIR-hálózattal. A sürgősség oka, hogy a vezető nyugati szolgáltatók (Visa, MasterCard és mások) felfüggesztették oroszországi működésüket, miáltal a hétköznapi polgári pénzforgalom is veszélybe került.
„Oroszország nagyon is tisztában van azzal, hogy gyengébb Kínánál, és ahogy a kapcsolatok szorosabbá válnak, annál valószínűbb, hogy másodhegedűs lesz Hszi Csin-ping mestertervében” – mondja Madhav Nalapat, az indiai MANIPAL stratégiai kutatóközpont munkatársa. „A legutolsó dolog, amit az orosz vezető akar, hogy a Nyugat szorítása miatt túlzott mértékben át kelljen nyergelnie Kínára, aki hátra sorolja őt növekvő eurázsiai high-tech birodalmában”.
Hatalmas újdonság - visszatérnek az ideológiai kötések
A Kínai Forradalom 1949-ben egyértelműen marxista-leninista eszmei alapon jutott hatalomra, ami jó ideig a szovjet-kínai viszony hajtóereje is volt. A 60-as években felülkerekedő maoizmus ezt az idillt szétrombolta. A két ország kapcsolata fagypontra jutott, amikor Peking kezdte megkérdőjelezni a szovjetek kizárólagos vezető szerepét a kommunista szférában. 1969-ben a viszony egészen a fegyveres határkonfliktusig fajult el az Usszuri folyó mentén, száznál is több lelket követelve.
HIRDETÉSNoha Szovjet/Oroszország sosem volt ideális partnere a Nyugatnak emberi jogi vagy katonai ügyekben, azt el kell ismerni, hogy hosszú időn át hatalmi ellensúlyt biztosított Washingtonnak Pekinggel szemben. Ennek az egyensúlyi tartaléknak a forrásai még ma sem merültek ki teljesen, és most a kérdés az, hogy az ukrajnai válság bezárja-e a kaput a további együttműködés előtt. Brandon Weichert amerikai stratéga szerint „Ukrajna rosszat tesz a reményeknek, mert Oroszország és Kína példátlan sebességgel mélyíti kapcsolatát. A Pekingben meghirdetett partnerség jóval magasabb értékű és súlyú, mint a hidegháborús korszak alkalmi egyezségei" – jelzi a kutató.
Hosszú idő után a két ország láthatóan úgy döntött, hogy nemcsak gazdaságilag és diplomáciailag, hanem „általános ideológiai módon” is együttműködik, ami nagy újdonság a korábbi évtizedekhez képest. „Elkezdik megvizsgálni az ideológiai összetevőket, például az autoriter vezetés vagy a multipolaritás fogalmát, szembeállítva az Egyesült Államok globális befolyásoló törekvéseivel” – mondja Weichert. „Az orosz és a kínai vezetés erről beszél 30 éve, de eddig nem nagyon egyeztették egymással ideológiai nézeteiket. Most ennek a kezdetét is látjuk.”
Peking éles szemmel fogja figyelni, hogy mit tesz vagy mit nem tesz Moszkva Kelet-Ukrajnában – és hogyan reagál erre a Nyugat. Ezeket a tapasztalatokat fel fogja használni a Tajvannal, a Fülöp-szigetekkel, Vietnámmal, Ausztráliával vagy Indiával szembeni politikájában. Mindketten megpróbálják használni a közös ideológiai elemeket, mint például a nagyhatalmi szuverenitást, a nacionalizmust, vagy a közjólét elvét. Van mit tanulniuk és ellesniük egymástól és idejük is lesz rá, mert a két vezető hivatali futamideje gyakorlatilag életfogytig szól.
A kínai külügyminiszter sietett eloszlatni az aggodalmakat, hogy Peking megoldási mintának fogja használni Ukrajnát Tajvan ügyében. Vang Ji szerint a két történet teljesen különböző, mert Tajvan kínai belügy, míg Ukrajnában két szuverén állam küzdelme zajlik. Ostoba kettős mércének nevezte, amikor egyesek Ukrajna szuverenitását védik, viszont támadják Kínát, amiért igényt tart saját földjére. Megragadta az alkalmat, hogy ostorozza az amerikai szövetségépítést Ázsiában a QUAD keretében (USA, India, Ausztrália, Japán), és hogy az Öt Szem nevű hírszerzői hálózatban maga mellé szervezi az Egyesült Királyságot, Kanadát, Ausztráliát és Új-Zélandot, létrehozva ezzel a világ legnagyobb titkosszolgálati rendszerét, ami egyértelműen Kína ellen irányul.
Kína sem lesz érinthetetlen
Ábránd azt feltételezni, hogy a kínai gazdaságot el fogja kerülni a nyugati szankciós hullám. A korlátozások már elérték a kínai exportőröket, de a behozatalt is. Vang Ven-tao kereskedelmi miniszter ezért sürgette a mielőbbi diplomáciai lépéseket Moszkva és Kijev között. Több üzletember és vállalat arról panaszkodik, hogy gyakorlatilag szem elől veszítette orosz és ukrán vásárlóit. Az orosz importőrök a rubel drámai leértékelődése miatt fizetésképtelenné váltak, és olyan árkedvezményeket vagy kitolt fizetési határidőket kérnek, amiket nem lehet teljesíteni. A kellemetlen és gyors hatások olyan országokból is jelentkeznek, amelyek a konfliktusban nem érintettek. Lemondott vagy kifizetetlen kazah, azeri, török exportszállítmányok most berakodva várakoznak a kikötőkben és a repülőterek raktáraiban, növelve ezzel a tárolási költségeket is.
HIRDETÉSKínát is súlyosan fenyegető veszély, hogy a szankciók következtében a nemzetközi ellátási és információs lánc újabb csapásokat szenved el, melyek meghaladhatják a COVID-19 következményeit is, amiket még alig hevert ki.
Közben nem változott az alaptétel, hogy Kína számára továbbra is az USA és az Európai Unió jelenti a döntő bevételi forrást. Az Unió esetében a kínai forgalom már nagyobb, mint amit az Egyesült Államokkal folytat. Ilyen gigászi számok alapján kevés az esélye annak, hogy Kína a végsőkig elkötelezze magát Oroszország mellett egy súlyosabb háborús konfliktusban. Ehhez több, mint 2 ezermilliárd dollárt kellene kidobnia az ablakon, miközben odahaza is gazdasági válságjelekkel kénytelen számolni. Még akkor is, ha a 2011-es inflációs csúcsot (5,4%) sikerült egy százalék alá leverni.
"Most ne piszkáljuk Hszit!" - Kína csillapító és közvetítő szerepe ügydöntő lehet
Az első napok kétségei kissé holdkórossá tették Kínát a nemzetközi porondon. Eddig még nem nevezte az orosz támadást „inváziónak”, és tartózkodott a hatalmas többséggel elfogadott elítélő határozattól az ENSZ közgyűlésében is. Mivel ezzel nem állt egyedül, egyelőre álcázhatja végső szándékait India, Algéria, Örményország, Vietnám, Kazahsztán és mások társaságában, beleértve Iránt és Irakot is. Ezt az álláspontját sokan fél győzelemként értékelték Nyugaton.
Peking jelenlegi Ukrajna-politikája nyilvánvalóan középutas, óvatosan oroszpárti, de mindkét irányba nyitott pozíció. Ez a helyzet az ideálishoz közeli Kína számára, mert az USA-val való rideg ellentétei hirtelen lekerültek a napirendről. Sem Joe Biden, sem az Unió nem fogja elkezdeni Oroszország felé terelni Kínát, ezért most sok mindent kérhet vagy elérhet, ha nem áll feltétel nélkül Moszkva mellé. Ugyanakkor meghatározó szerepe lehet a diplomáciai porondon, ha a közvetítés esélyei megnyílnak
Hszi egyelőre addig ment el, hogy elfogadta Vlagyimir Putyin nácitlanítási teóriáját Ukrajna lerohanásának egyik indokaként, és hitelt ad annak az orosz híresztelésnek, hogy az USA képzett ki ukrán újfasisztákat Hongkong destabilizálására. Van tehát közös ugrópontjuk, de ezek nem stratégiaiak.
HIRDETÉSAz a folyamat is látszik már, hogy a Nyugaton korlátozott vagy kitiltott orosz hírforrások és médiafelületek egyszerűen átköltöznek kínai platformokra. A kínai globális televíztó (CGTN) sorra szerepelteti az orosz kormányzat tagjait, leggyakrabban Maria Zakharova külügyi szóvivőt. Eközben megengednek Oroszországot bíráló írásokat is, főleg ha azok kiemelik Kína várható szerepének súlyát. De ez sem számít végleges elkötelezettségnek.
A kínai hivatalos pártlap, a China Daily már magához tért az első napok dermedtsége után, és régi hangnemében közli, hogy „egyetlen percet sem kell vesztegetni nevetséges híresztelések cáfolására (értve, hogy Hszi elnök jóváhagyta Putyin támadási tervét). A hazugság soha nem fogja hatékonyan démonizálni Kínát, ahogyan azt kiagyalói remélik. Az USA hiába próbál titkosszolgálati hálót szőni az egész világon, nem jut vele semmire”.
A két ország (dez)információs kapcsolata amúgy tíz évre nyúlik vissza. Egy 2013-as beszédében Hszi elnök arra buzdította propagandamunkásait, hogy fokozzák az ország „nemzetközi vitaképességét” és „beszéljenek jól Kína történetéről”. Ugyanebben az évben, az RT főhadiszállásán tett látogatásakor Putyin elmondta, hogy a hálózatot azért hozták létre, hogy „megtörjék az angolszász monopóliumot a globális információs folyamokon”. Alapvető propagandacéljaik tehát azonosak.
2015-ben a két elnök úgy döntött, hogy erősíteniük kell együttműködést a nemzetközi médiában. Azóta minden évben kínai-orosz médiafórumot tartanak, amelynek célja „átrajzolni a nemzetközi diskurzus térképét”. Az RT egyik vezetője ezen a fórumon arról számolt be, hogy a nagy kínai sajtóorgánumok 2021-ben átlagosan heti 2500 alkalommal idézték az RT.com-ot. Sok kínai médiaszervezet példaképnek tartja az RT-t és a Szputnyikot, amelyek megtörték a Nyugat információs monopóliumát, vagy legalábbis felkavarták a vizet. Egy médiatudományi közlemény sorra vette az RT tudósítását a Krím 2014-es annektálásáról, bemutatva az orosz hálózat hatékonyságát a híradások stratégiájában. Most, az ukrajnai invázió során is jól működtek a Kreml médiaeszközei Kínában. Az üzenetek lényege az, hogy Oroszország akciói Nyugat-, NATO-, és náciellenesek – ezért tehát indokoltak és népszerűek is.
Így például minden megerősítés nélkül közölte a kínai állami média, hogy az ukrán hadsereg a fogságba esett orosz katonákat „német náci módon” kínozta meg, és mindazokat, akik ebben részt vettek, azokat felkutatják és megbüntetik. Ehhez társul az az új híresztelés, hogy Ukrajna "piszkos atomfegyver" előállításán mesterkedett.
HIRDETÉSTovábbra is érvényes, hogy a nyugati erőfölény leküzdésében Kínának és Oroszországnak együtt kell működnie. Zhiqun Zhu, a Bucknell Egyetem nemzetközi professzora szerint már csak ezért sem merészkedett volna Putyin odáig, hogy becsapja a kínai elnököt, és belerángassa valamilyen 'félszövetségbe'. Nincs rá szüksége, mivel alapvető érdekeik azonosak. Hosszabb távon számítaniuk kell egymásra, amikor szembeszállnak az Egyesült Államokkal, és fellépnek a nemzetközi rendszer egysíkú mintázatával szemben.
Az érem másik oldala viszont az, hogy Kína nem fogja bármely feltétel nélkül támogatni az ukrajnai inváziót, mert az megsértett néhány olyan külpolitikai elvet, melyeket Peking régóta hangoztat, főként a meg nem támadást és a nemzeti szuverenitás tiszteletben tartását. Némi távolságot fog tartani Oroszországtól, kiemelve ezzel a diplomáciai megoldás fontosságát. Az ENSZ BT állandó tagjaként ehhez alapvető politikai eszközökkel rendelkezik.
Ki tudna maradni Kína egy nukleáris konfliktusból?
Tom O'Connor, a tekintélyes Foreign Policy szerzője arról elmélkedik a NEWSWEEK-ben, hogy 1945 óta az USA és Oroszország sosem állt olyan reális közelségben a nukleáris konfliktushoz, mint jelenleg. Még Kubában sem, 1962 októberében. Főként azért, mert a kölcsönös megsemmisítés eszköztára és a hozzá kapcsolt technológia sokszorosára növekedett e 70 év során, főként a hordozóeszközök terén. A Pentagon szakértőinek szemében egy akkori összecsapás szinte hétvégi cserkészkaland lett volna ahhoz képest, ami ma várna ránk.
Biden elnök számára a katonai lehetőségek alig ismernek korlátokat, leszámítva a kongresszusi progresszivista kisebbség alkalmi elégedetlenkedéseit. Védelmi költségvetése nagyobb, mint az őt követő 11 országé együttvéve, és a fejlesztési lehetőségek előtt széles az út. Valóságos nukleáris autópálya áll az USA rendelkezésére ahhoz, hogy egyhamar ne kelljen feladnia katonai vezető szerepét.
Azt eddig is láttuk, Kína kiegyensúlyozott álláspontra törekszik az ukrajnai konfliktusban, és ezzel Washington figyelmét visszaterelte Moszkvára, vagyis a klasszikus és jól bevált ellenségre. Ám ha az Egyesült Államok stratégiája egyszerre próbálja legyűrni mindkét hatalmat, azzal olyan kötelékbe szorítja őket, ami újratermeli a hidegháborút, de rosszabb esetben a forrót is kiváltja.
HIRDETÉSÍgy tehát Kína is felkészül – bár újabban nem csörteti túlzottan a kardot. A 75. hadseregcsoport március 5-én nagyszabású földi hadgyakorlatba kezdett, melynek során 2,500 kilométeres távolsági szállítást szimulálnak, vasúti és motorizált eszközök kombinálásával. Ez éppúgy jelenthet egy kiterjedt területvédelmi próbát, mint egy szárazföldi válaszcsapás tesztjét. A gyakorlat a délnyugati határtól a keleti Junnan-fennsíkig terjed. Mindezzel egyidőben újra elkezdődtek az elektronikus felderítő hajókkal való gyakorlatozások.
A szorongáshoz járul, amit a kínai aggodalmak rendre hangsúlyoznak is, hogy Donald Trump óta egyre nehezebb karbantartani a stratégiai egyezményeket. Ez is gerjeszti a kínai fegyverkezési ambíciókat, amiben feltűnően jól teljesít. A kínai rakétatechnológia, a nukleáris fegyverek és a mesterséges intelligencia fejlődése komoly aggodalmat váltott ki számos nyugati megfigyelőben, akik szerint ezekkel a gyorslépésekkel a globális egyensúly jelentősen megváltozik.
Hszi elnök már 2019-ben utasította fegyveres erőit, hogy 2035-ig fejezzék be a teljeskörű modernizációt, és 2049-re váljanak világszínvonalú katonai hatalommá, ami azt jelenti, hogy Kína bármely fegyvernemben képes „harcolni és háborúkat nyerni”. Ez hatalmas vállalkozás, és nem látszik törés a végrehajtásában. A magasfokú titkolózás és bizalmatlanság miatt a költségek pontosan nem ismerhetők, de a nagyságrendek igen, és azok azt mutatják, hogy Kína stabilan a második legnagyobb katonai erő lett a világon. A washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központja szerint a kínai katonai büdzsé 230 milliárdra tehető, ami ötször több, mint a legnagyobb térségbeli rivális Indiáé. Fontos tény viszont, hogy költekezése nem terheli túl a kínai GDP-t (1,7%), és messze elmarad Szaúd-Arábia (8,4), Izrael (5,6) vagy Oroszország mögött (4,3).
Ezt akár úgy is meg lehet fogalmazni, hogy mellényzsebből fizeti a fejlesztéseket, azaz gazdasági kapacitásaihoz mérve nem feszíti túl a fegyverkezést. A Pentagon szerint az évtized végére megnégyszerezi nukleáris készletét, és legalább 1,000 robbanófejjel fog rendelkezni, de ezzel még mindig el fog maradni az amerikai és az orosz pusztító kapacitásoktól. A fejlesztési sorhoz szorosan kapcsolódik a "Hiperszónikus Jövő", amiben a többi fegyvernemnél jóval gyorsabban kívánnak és képesek vezető szerephez jutni – mindkét nagy játékossal szemben. Az ilyen eszközök a hangsebesség ötszörösével utaznak, és olyan nehéz észlelni őket, hogy a légvédelmet szinte kivédhetetlen próbának vetik alá. Dr. Zeno Leoni, a londoni King's College munkatársa szerint "a kínaiak időben felismerték általános katonai lemaradásukat, és ezt legelőször a hiperszónikus eszközök fejlesztésével fogják ellensúlyozni, mert a többi fegyvernemben ez sokkal nehezebb lesz".
A Pentagon számos kínos kudarccal szembesült saját hiperszonikus rakétaprogramjai során, de rákapcsol. Február 3-án Lloyd Austin védelmi miniszter tanácskozott a hiperszónikus védelmi ipar vezetőivel, és új projektek sorozatában állapodtak meg. Az ukrajnai események újra militarizálják a NATO-t is, és a 'katonás testtartás' Európában is visszatér a rég elfelejtett szintekre, lásd Németország rendkívüli katonai csomagját, 100 milliárd euró értékben.
HIRDETÉSAmi a nukleáris tengeralattjárókat illeti, azon a téren Kína erősen elmaradt, mivel mindössze 3 harcképes egységgel rendelkezik, szemben az USA 71 ilyen eszközével. Óriási az amerikai fölény a nukleáris repülőgéphordozók számában is: 2-11. Ebben a fegyvernemben az Egyesült Államok egyedül több járművel rendelkezik, mint a világ összes országa együttvéve. Logikus, hogy Kína azokban a repedésekben kíván erőteljesebben haladni, ahol a hátrány gyorsabban ledolgozható vagy egyensúlyozható, a hiperszónikus eszközök mellett a kiberhadviselésben, a hajóelhárításban, az űrben, vagy az Északi-sarkon.
A kínai erőtartalék ismerete és maga a pekingi politika is megengedi azt a jóslást, hogy nukleáris konfliktus esetén Kína abból ki fog maradni mindaddig, míg valamelyik fél nem teremt olyan helyzetet, hogy neki is elő kelljen vennie az indítókódokat. Az USA és Oroszország doktrínáival ellentétben Kína nem számol a nukleáris eszközök alkalmazásával, még magas súlyosságú válságok esetén sem. Stratégiája inkább a támadástól való elrettentésre, és a nukleáris opció megelőzésére épül, amit a kínai hadvezetés a „karcsú és hatékony” jelzővel látott el.
Peking egyelőre tartja magát ahhoz, hogy esetleges háborúit hagyományos erővel vívja és nyeri meg, elsősorban a nagy emberanyagra, a légierőre, a nem-nukleáris tengeralattjárók sokaságára (Piranhák), és az elhárító rendszerekre építve.
Ennek jegyében Kína olyan haderőt épít, amely képes átvészelni az első (támadó) nukleáris csapást. Elegendőnek találja a biztonságban tartott és túlélő haderő fenntartását. Ha Kína 'elnyeli' az első csapást, majd megtorolja, azt is legfeljebb néhány kisebb hatóerejű robbanófejjel teszi, elkerülendő a konfliktus végzetes totalizálását. A pekingi stratégia ismeretében az ellenfél valószínűleg úgy dönt, hogy Kína megtámadásának kockázata túl magas, és nem éri meg a kezdeti pár órányi előnyt.
Ötven év az mégiscsak ötven év...
Visszatérve a kiinduló ponthoz; a nemzetközi kapcsolatok modern kori történetében kevés lépés volt nagyobb hatással a nagyhatalmak globális egyensúlyára, mint Richard Nixon elnök 50 évvel ezelőtti februári látogatása Pekingben. Ekkor olyan út nyílt meg, ami egy forradalmian újszerű geopolitikai számításon alapult, dacolva az amerikai héjákkal, de a galambokkal is.
HIRDETÉSAz új felfogás betette a kaput a politikai zsigerekbe mélyen beivódott dominó-elméletnek, ami szerint a kommunizmus meghonosítása bármely országban hasonló eredményhez vezet máshol is. Ennek a tévhitnek a béklyójában intézte az Egyesült Államok számos beavatkozását világszerte, melyek rendre kudarccal végződtek, főként Kubában és Vietnámban. Az 1972-es áttörés ezért történelminek számít.
A Henry Kissinger által táplált új szemlélet nyitott esélyt az USA-nak, hogy befolyást szerezzen a Szovjetunió felé is, és megtörje a geopolitikai patthelyzetet, ami a világháború óta mélyen frusztrálta. És valóban, alig három hónappal Peking után már sor is kerülhetett Nixon és Brezsnyev között a SALT-I, majd később SALT-II nevű stratégiai korlátozó szerződések megkötésére is, mindmáig szolgáltatva a nemzetközi nukleáris biztonság alappilléreit.
Elnézve a mai állapotokat, belegondolni is rossz, hogy milyen veszély fenyegetné a világot, ha 50 éve ezek a lépések nem történnek meg. Olyan emberek jóvoltából, akiket már lebecsül vagy lesajnál a történelem, mégis szélesebb látókört mutattak fel, mint sok vezető manapság.